Horváth Csabát és Gy. Németh Erzsébetet is elővehetik az Alstom-ügyben

Horváth Csaba 2008-tól a BKV felügyeletével megbízott főpolgármester-helyettesként tevékenykedett, a most DK-s Gy. Németh Erzsébet ekkoriban az MSZP frakcióvezetője, a párt budapesti első embere volt. A Fővárosi Közgyűlés a következő, egy-két héten belül esedékes ülésén egy szervezeti és működésiszabály-módosítást követően dönt a korrupciógyanús 4-es metró beszerzést vizsgáló ideiglenes bizottság felállításáról, amelynek egy ellenzéki és két kormánypárti polgármester lesz a tagja.
[fb_pages_codes:budapest]
A testület mások mellett meghallgathatja a BKV akkori vezetőit, a felügyelőbizottság tagjait, megvizsgálhatja a hivatali belső levelezéseket, azt, hogy ki mit írt alá, ellenőrizhetik az egyeztetésekről készült jegyzőkönyveket, továbbá azt is, hogy mikor, milyen ütemben utalták a pénzeket - mondta Kocsis Máté a lapnak.

Azt is megvizsgálják, hogy ki mit mondott az egyes bizottsági üléseken, mi volt a beszerzéssel kapcsolatos álláspontja, és az miként változott. Kocsis Máté szerint az Alstom-szerződések mellett további korrupciós ügyek is lehetnek a 4-es metró körül, összességében 2,3 millió euróról van szó, ebből kerülhetett hatvanmillió forint Medgyessy Péter egykori kormányfő feleségének a számlájára „születésnapi ajándékként”. Kérdés, hogy kinél landolt a fennmaradó több száz millió forint.

Mint ismert, az Egyesült Királyság Súlyos Csalások Elleni Hivatala eddig négy Alstom-vezetőt vádolt meg azzal, hogy 2006 januárja és 2007 októbere között bűnszervezet tagjaiként összesen 2,3 millió eurónyi összeget adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV tisztviselőinek, ügynökeinek, hogy befolyásolják a budapesti közlekedési céget az Alstom szerelvényeinek megvásárlása érdekében.