Tűzőgéppel varrtak kereszteket a lábába egy keresztény kínai aktivistának

Elrabolták, megkínozták, elengedték. Azt mondja, a kormány volt.

Howard Lam pénteki sajtótájékoztatóján újságíróknak elmondta, hogy (helyi idő szerint) csütörtök délután a nyílt utcán ismeretlenek megragadták és betuszkolták egy autóba, ahol elkábították. Amikor magához tért, észrevette, hogy támadói megkötözték. Az ismeretlenek a Pekingben beszélt mandarin nyelvjárásban faggatták őt a fényképről és Liu Hsziáról, Liu Hsziao-po özvegyéről.

Lam elmondása szerint támadói ezután többször is gyomron vágták, és azt mondták neki: tudják, hogy keresztény, ezért "egy keresztet szeretnének neki adni", majd egy tűzőgéppel több kereszt alakú sebet ejtettek a férfi combjain. Sebeit később az újságíróknak is megmutatta.

A politikai aktivistát ezután ismét elkábították, majd a tengerparton tért magához. Lam kijelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben a hongkongi rendőrségen, amely egyelőre nem kommentálta az esetet.

Lam még a múlt hónapban, Liu halála előtt nem sokkal írt egy levelet a spanyol FC Barcelona labdarúgócsapatának, amelyben egy dedikált fényképet kért a csapat egyik játékosáról, az argentin Lionel Messiről. Az aktivista azzal indokolta kérését, hogy meggyőződése szerint az felvidítaná a végstádiumú májrákban szenvedő ellenzéki aktivistát, aki nagy rajongója volt a labdarúgásnak és az említett labdarúgónak.

Mivel a fénykép már Liu halála után érkezett meg, Lam úgy döntött, hogy eljuttatja azt Liu Hsziához, Liu özvegyéhez.

A demokrata politikus esete kapcsán Hongkongban ismét felerősödtek azok az aggodalmak, amelyek szerint Peking meg akarja szorongatni a kínai fennhatóság alatt álló várost. 

Hongkong 1997. július 1-jén tért vissza kínai uralom alá, de Peking beleegyezett, hogy az "egy ország, két rendszer" elve alapján széleskörű autonómiát biztosít a városnak. Hongkong kormányzóját viszont nem a város lakói választják meg, hanem egy 1200 fős bizottság, amelyben többnyire Pekinghez lojális tagok ülnek.