Változott-e valami az euszkeptikus alakulat háza táján a sikeres Brexit-kampány és a belviszálytól forró nyár után? Mit várhatunk a mai Bournemouth-i pártkongresszustól? Első ránézésre nem sok jót.
Versenyzők az alsó polcról
Mikor Farage bejelentette távozását, sokak számára szinte biztos volt, hogy az addig nagyjából egyszemélyes alakulatként működő párt lehúzhatja a rolót.
Az uniókritika európai téren is meghatározó arca mellett ugyanis nem látszott olyan politikus a brigádban, aki akár kicsit is ismertebb lett volna, vagy akiben megvan a potenciál, hogy a távozó pártvezér nyomdokaiba lépjen.
A potenciális jelöltek köre sorra szűkült, a Nagy-Britanniában híresebbnek számító arcok sorra léptek vissza, vagy hullottak ki formaságok miatt, így végül sem Farage, sem belső ellenzéke nem volt képes igazán markáns egyéneket csatasorba állítani.
A küzdelem végül két, a pártban kifejezetten ismeretlen női politikus között dőlhet ma el (10-ből 8 UKIP-tagnak fogalma sincs róla, kik az indulók és mit tettek le eddig az asztalra):
A volt UKIP-vezér jelenlegi favoritja Diane James, a párt EP-delegációjának egyik vezető figurája, míg a Farage-tól szabadulni igyekvő riválisok Lisa Duffy-t, a párt Cambridgeshire-i képviselőjét támogatják.
Az Express információi szerint egyelőre a muszlimellenességéről hírhedt Duffy látszik esélyesebbnek a győzelemre.
A lap értesülései szerint a szavazóbiztosok számos olyan érvénytelen szavazólappal találkoztak, melyekre a tagok Farage-t maradásra buzdító üzeneteket írtak, ezzel jelezve a politikusnak: nem akarják, hogy távozzon.
Nigel Farage ma tartja utolsó hivatalos beszédét pártelnökként, a szavazás lezárultával pedig beiktatják az új elnököt.
Miről szólnak a törésvonalak?
A veterán euszkeptikus nagyágyú és a párt vezetősége közötti konfliktus már jó pár hónapja nem titok, tulajdonképpen már a Brexit-kampány előtt fölmerült, hogy Farage esetleg új mozgalmat alapíthat, vagy teljesen átalakítja a UKIP-et, aminek a reformok potenciális áldozatai már akkor sem örültek túlzottan.
Minkét irányzat máshogy képzeli el a politikai szervezet átalakítását:
Farage, és a párt fő financiális támogatója, Arron Banks egy modern, a közösségi médiára és a közvetlenebb demokráciára építő, a Trump-kampány, valamint az olasz Öt Csillag Mozgalom által inspirált struktúrával és metódusokkal operáló, széles tömegekhez szóló, az európai szkeptikus alakulatokkal szorosabb viszonyt ápoló tömörülést képzelnek el, mely sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az alulról való építkezésre, és hangsúlyosan támaszkodik a Leave.EU kampány több mint egymillió szavazójára.
Ezzel szemben a Douglas Carswell parlamenti képviselő és Patrick O’Flynn EP-képviselő által fémjelzett irányvonal egy sokkal hagyományosabb, ám professzionálisabb struktúrát képzel el, ami inkább a nagy-britanniai lokális politikára, valamint a még közel sem befejezett Brexit-folyamatokra koncentrál. Ez mindenképp egy bezárkózóbb (és nem mellékesen, kifejezetten Trump-ellenes) irányvonal, ami a jobb lokális eredmények érdekében inkább tanulni igyekezne a többi euszkeptikus erő taktikájából, mintsem vezető szerepre törekedni a kontinens mozgalmai között. Emellett egy sokkal adatközpontúbb, pozitív üzenetekkel operáló választási megközelítést tennének magukévá.
Álomduó: A médiasztár és a szürke eminenciás
A fenti megoszlásba további faktorként belejátszik, hogy Farage és Banks olyan ambíciókat dédelgetnek, melyek bőven túlmutatnak a UKIP politikáján, sőt, egy esetleges választási győzelmén, vagy a brit belpolitikán magán is.
Farage a Brexit óta hivatalosan ugyan visszavonult a politikától, ám nem kellett sokat várni, hogy ismét feltűnjön a színen, immár nemzetközi viszonylatban.
Legutóbb, Banks-szel együtt az Egyesült Államokban jártak Donald Trump, republikánus elnökjelölt meghívására, ahol Farge beszédet is mondott.
Banks eközben a kampánystábbal és a pártszervezőkkel cserélt eszmét, ami rendkívül termékenynek bizonyulhatott, mert az üzletember egyre biztosabbnak látszik abban, hogy a UKIP mellett egy új mozgalom alapjait is lerakja majd, amint jövő hónapban vége a brit pártkongresszusi szezonnak (ha az üzletember valóban előáll egy ilyen húzással, akkor van rá esély, hogy a UKIP fiataljai és szakpolitikusai közül sokan átsorolnak az új formációhoz).
Az élmény tehát mindkettejük számára meghatározó volt, olyannyira, hogy a pártpolitika mindennapos nyűgeiért amúgy sem lelkesedő Farage megerősítette az eddig csak lebegtetett információt, miszerint hamarosan európai körútra indul, hogy jelenlétével és tanácsaival felhajtóerőt biztosítson számukra.
A pontos állomáslistát ugyanakkor még nem tették közzé, de egy, a politikushoz közelálló forrás úgy nyilatkozott a Politico-nak, hogy a volt UKIP-vezér már olyan Európán kívüli országokból is rengeteg meghívást kapott, mint Ausztrália, Új-Zéland, Kína és Japán, melyeknek valószínűleg igyekszik is eleget tenni majd.
Ilyen kilátások mellett azonban nem túl valószínű, hogy szándékában állna visszatérni pártja élére.
Annak ellenére sem, hogy a Politico-nak név nélkül nyilatkozó, magasrangú munkáspárti képviselő szerint, ha UKIP megfelelő vezetőt választ, akkor "ők lehetnek Anglia pártja" (ha hozzávesszük, hogy a tory szavazók közül már tömeges átáramlás zajlik a pártba, tényleg nem is olyan rosszak az esélyeik).