Így koronázták meg 100 éve az utolsó magyar apostoli királyt

Boldog IV. Károly rossz korban, rossz helyen volt jó ember.

Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich 1916 december 30-án az ország egész elitje, és sok ezer ünneplő ember előtt lovagolt fel az ország minden vármegyéjének földjéből épített koronázó dombra a Várban, hogy IV. Károly magyar apostoli királyként a négy égtáj felé vágva kardjával esküt tegyen országa védelmére. Ez volt az első, és egyben máig utolsó magyar királykoronázás, amelyről filmfelvétel készült.


 

Akkor éppen úgy tűnt, a fiatal, mindössze 29 éves új uralkodó egyáltalán nem vállal lehetetlent.Az Erdélybe nyár végén betört román csapatokat szétverték, a magyar huszárok kevesebb mint egy hónapja vonultak be Bukarestbe. Ám az uralkodó tisztában volt vele, milyen rettenetesen nehéz helyzetben örökölte meg a koronát. A hat isonzói csata, és a Bruszilov-offenízva során ugyan sikerült meggátolni a döntő ellenséges áttörést, de a Monarchia hadereje súlyosan kivérzett.

A két és fél éve négy fronton harcoló birodalom ereje legvégéhez érkezett,

s Károly már trónra lépése első pillanatától meg volt győződve róla, hogy az összeomlás csak a mielőbbi békével kerülhető el. Mivel a németek hallani se akartak ilyesmiről, kénytelen volt a hátuk mögött kapcsolatot keresni az ellenséggel.

A következő esztendőt azzal kezdte, hogy januárban elfogadtatta a kormánnyal, hogy a Monarchia hadicélja mindössze területi egységének megőrzése, és a Ferenc Ferdinánd elleni merényletben kompromittálódott szerb uralkodóház leváltása legyen. Tavasszal rokonán, Sixtus pármai hercegen keresztül titkos tárgyalásokat kezdeményezett a franciákkal. Az Antant kezdetben hajlandó volt szóba állni vele, ám később kiderült, hogy

csak alattomos játékot űztek a királlyal.

A Monarchia különbékéjéről szóló levelet - amelyben beleegyezett abba is, hogy Elzász-Lotaringiát csatolják Franciaországhoz - Clemanceu francia miniszterelnök nyilvánosságra hozta. A lehetetlen helyzetbe került uralkodót ettől kezdve Berlinben megbízhatatlan potenciális árulóként kezelték. A román támadás és a Bruszilov-offenzíva megállítása már eleve elképzelhetetlen lett volna a német segítség nélkül, s ezután már politikailag is teljesen kiszolgáltatottá vált Vilmos császárnak és tábornokainak.

Ettől kezdve minden erejét birodalma megreformálására fordította. Tudta, hogy a várható háborús vereség után csak akkor maradhat egyben a Monarchia, ha az országot feszító nemzetiségi és társadalmi feszültségeket sikerül orvosolni. Hiába akart azonban széles körű választójogi reformot - Tisza István távozását sikerült elérnie, ám a parlamenti pártcsatározásokban végül elhalt a kezdeményezés. Hiába szeretett volna a népek önrendelkezésére épülő föderatív rendszert - a nemzetiségek vezetőinek nagy része már az Antant győzelmét várta, és a magyar politikai elit se akart hallani semmilyen változásról. Hiába

állított fel Európában elsők közt szociális minisztériumot,

a háborúban kimerült ország nyomorgó millióin alig tudott segíteni.

A Monarchia 1918-as őszi összeomlását képtelen volt megakadályozni. Sokan hibáztatták az ezt követő esztendőkben, hogy miért nem viselkedett erélyesebben a forradalmi mozgalmakkal szemben, amelyek végül a birodalom széthullásához és Ausztria megcsonkításához, majd Magyarország feldarabolásához vezettek. A mélyen vallásos, népei iránt őszinte szeretet érző uralkodó azonban

képtelen lett volna fegyvertelen tömegekre lövetni.

Márpedig enélkül a lázadások aligha lettek volna elfojthatók. Így inkább az "államügyektől való visszavonulást" választotta, amelyet november 13-i eckerstaui nyilatkozatában közölt. Ő ezt csak a hatalom ideiglenes átadásának tekintette - kortársai jelentős része azonban lemondásként értékelték.

Ezen a véleményen voltak azok a "szabad királyválasztók" is, akik Károlyi-kormány és a bolsevik terror utáni visszatérési kísérleteit ellenezték. Horthy Miklós kormányzó ugyan hangsúlyozta az uralkodónak tett esküjéhez való hűségét, ám

a szomszédos országok fenyegetéseinek hatására, és tartva az Antant retorziójától,

végül mind 1921 márciusi, mind októberi visszatérési kísérletét megakadályozta. Másodjára a huszadik századi történelem egyik tragikus pillanataként vérontásra is sor került Budaörs közelében, ahol fegyvereik letételére kényszerítették a királypárti erőket. A Kormányzónak később a legitimisták sokszor felrótták e döntését. Közel egy évszázad távolából már nagyon nehéz megmondani, mi történt volna, ha akkor Károly ismét elfoglalhatja a trónt. Az azonban tény, hogy az összes utódállam elégedetlen volt még a trianoni diktátummal is, így jó eséllyel szívesen megtoldották volna még a koncot a "Habsburg birodalmi törekvések" elleni harc ürügyén. A király elsősorban Párizs segítségében bízott, ahonnan valóban kapot biztató üzeneteket - ám ott egyszer már csúnyán kijátszották, és egy évvel Trianon után a magyar politikai elitet is nehezen lehetett volna meggyőzni, hogy a franciák ígéretében bízzanak.

Végül 1921 novemberében egy angol monitoron, a Dunán hajózva hagyta el az országot, ahová soha többé nem térhetett vissza. A királyt az egész Európában sok millió áldozatot szedő spanyolnátha-járvány vitte el

1922 április 1-én. Mindössze 34 éves volt. 

A tragikus sorsú uralkodót halála után nem csak Habsburg-hű körökben övezte mély tisztelet. Az idő múlásával egyre többen tekintettek úgy rá, mint rossz korban, lehetetlen körülmények között trónra került "jó királyra", aki a legszegényebbek, a legelesettebbek sorsát is szívén viselte, de a sors nem engedte neki, hogy nemes célkitűzéseit valóra válthassa.

A mélyen vallásos Károlyt II. János Pál pápa 2003-ban boldoggá avatta, szentté avatási eljárása jelenleg is folyik. Érdekes, hogy szent életű emberként olyan távoli helyeken is mély tisztelet övezi, ahol hazájáról és uralkodásáról vajmi keveset tudhatnak a hétköznapi emberek. Ma este Rióban IV. Károly koronázásának centenáriuma tiszteletére

magyar nemzeti színekben pompázik a város jelképének számító hatalmas Megváltó Krisztus-szobor. 

A 6 milliós metropolisz lakóinak nagy része minden bizonnyal most látja életében először a piros-fehér-zöld trikolórt, és talán most hall először Magyarország létezéséről is.

Az utolsó apostoli király így egy évszázaddal később is  hű maradt esküjéhez: szolgálja hazáját és népét.