Illés a kiabálásról: "Ez egy erőpróba volt"

Csütörtök este már 730 ezren látták Illés Zoltán, és a Városliget fáinak kivágását biztosítani szándékozó rendőr közti kiabálást. Szimbólummá vált – talán ennek is az eredménye, hogy a Ligetprojekt Zrt. műszaki igazgatója szerint nem vágnak ki több egészséges fát Budapest tüdejében.

Szó nem volt a molinó rongálásról, azt magyaráztam a rendőröknek, hogy gyalázatos módon nem lehet belátni a területre, aztán váratlanul az egyik az orrát belenyomta az arcomba, és valamit artikulátlanul üvöltött, nekem sem kellett több, én is belenyomtam az orrom az arcába, és nyolcszor nagyobbat kiáltottam, amitől annyira megrettent, hogy elkapta a fejét és lerepült a sapkája – elevenítette fel a történetet Illés. Majd hozzátette, az üvöltöző rendőr szakmaiatlan, és hangnemét tekintve is elfogadhatatlan fellépését felettese már a helyszínen elismerte, a politikus éppen ezért nem is jelentette fel az indulatos szervet, „gesztust gyakorolt a rendőrség felé”.

Nem jóérzéssel éltem meg, és utólag sem nézem jóérzéssel a felvételeket, és nemcsak a kiabálás, a fák elpusztítása miatt se

– fogalmazott Illés.

Kérdésünkre elismerte: szimbólummá vált ez az ügy, nagyban segítette a Városligetet védő civilek ügyét: mindenki számára kiderült a hatalom gátlástalanul próbálja megfélemlíteni, kiiktatni, likvidálni azokat, akik teljesen igazságos alapon szembeszállnak vele.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=RcGty_PLCp0]

Itt van egy képlet, amit mindenki megért, aki csak látta ezt a videót: az egyik oldalon vannak azok, aki a kiszolgáltatottakat, a fákat, az életet védik, és hajlandók ezért atrocitásokat is elszenvedni, miközben a másik oldalon azok állnak, akik azt el akarják pusztítani.

„Ez egy erőpróba, ellenáll-e a társadalom annak a világnak, amely kialakult a XXI. század elején Magyarországon, szakmaiatlanságával, az elit mohóságával, síbolásával, a környezet elpusztításával; ez teljesen elfogadhatatlanná vált az emberek számára”

- fogalmazott Illés Zoltán.