Márpedig az Index információi alapján bizony a rendőrség elkészítette ezt a csodálatos időgépet. A portál ugyanis úgy tudja, a hatóságok a tíz esztendővel ezelőtti utcai harcok résztvevői között is keresik a Teréz körúti robbantót. Állítólag legalább száz embert keresnek meg a nyomozók. Köztük olyanokat is, - most tessék becsatolni az övet! - akiket annak idején
megvertek a rendőrök.
A zsaruk szerint ugyanis elképzelhető, hogy valaki így akart "bosszút állni" a tíz esztendővel ezelőtti sérelmekért. Fordítsuk le ezt hivatalosról magyarra:
- 2006-ban tiltakozol a hazug, tolvaj, hazaáruló kormány ellen.
- Vagy csak éppen arra jársz, ahol mások tiltakoznak.
- A rendőrök összevernek.
- Talán le is csuknak, és napokat, heteket töltesz a fogdán.
- Kiszabadulsz.
- Perelsz, talán kapsz kártérítést, talán nem.
- 10 év múlva aztán becsönget hozzád két heka, és faggatni kezdenek, hol voltál a robbantás idején. Mert te gyanús vagy. Mert megvertek. Tíz éve. Ők.
És ilyenkor nehéz, rohadtul nehéz, nem két szavas választ adni nekik. Mivel engem 2006-ban nem vertek meg, így jó eséllyel keresni se fognak, én nyugodt szívvel leírhatom azt, amit most érzel:
menjetek a picsába!