Az elmúlt év sokak életét megtörte, nincs ez másképp a kulturális szférában dolgozókkal sem, akik a világot jelentő deszkák helyett most az élet színpadán jutnak rivaldafényhez. Csőre Gábor színművész, szinkronszínész emlékezett vissza a pandémiával átitatott 365 napjára, arra, miként élte meg az eseményeket, mi hiányzik számára a legjobban, mi a legelkeserítőbb a járványt illetően és mi a pozitív oldala, mert olyan is akadt. Interjú.
Bizonytalan és embert próbáló egy év áll mögöttünk. Hogyan élted meg lelkileg ennek az időszaknak a korlátozásait, a bezártságot? A színészetet mennyire bolygatta meg a járvány?
Mondhatnám azt, hogy borzasztó rossz volt, de sokat dolgoztam. Számos kollégámmal ellentétben, akik koppon és rottyon vannak, én szerencsére több lábon álltam. Kisegített a televíziózás és a filmezés, emellett színházban is dolgozom, ahonnan fizetést is kaptam. Azért azt elmondhatom, hogy mentálisan már hiányzik a színjátszás. Az, hogy most végre próbálhattam remek érzés volt.
De a karantén első része kifejezetten jól esett, mert rádöbbentem, hogy van családom, van két gyermekem, vannak barackfáim. Szembesültem vele, hogy mennyit dolgoztam eddig, amit most nem kellett, így kicsit átfogalmazhattam az életemet. Fölismertem dolgokat, amiket eddig is megcsináltam, csak most nyugodtabban.
Mi volt a legnehezebb pillanata, az abszolút mélypontja ennek az időszaknak számodra?
Még nem volt ilyen pillanat, de amikor a családomban covidosak lettek, annak nem örültem. Az ember fél és félti a szeretteit. Főleg akkor, amikor olyanok mennek el a kollégái közül, akiket ismer, mint például Böröndi Tamás, de sokan voltak komoly, rossz állapotban.
Mi segített túllendülni a nehézségeken?
Még nincs vége ennek az időszaknak. Egyrészt az újrakezdés lehetősége mindenképp segítség, de az én sztorimat nézve eddig ez a helyzet engem kevésbé ütött meg. Amit nagyon nehéz látnom, hogy a kollégáimat mennyire megviseli, hiszen akadnak, akiknek csak a színház és a fellépések vannak és ezek jelenleg most nem léteznek.
Ahogy mondtad, átfogalmazhattad az életed. Volt kedvenc karanténos elfoglaltságod? Esetleg egy új hobbi?
Volt két hobbim, az egyik a horgászat, a másik pedig az erdőjárás, vadászat. A horgászatot ímmel-ámmal, a vadászatot pedig különböző jogszabályok miatt bizonyos módon lehetett csinálni. Ezeket abszolváltam, így többet tudtam a hobbijaimnak élni.
Mi hiányzik a legjobban?
A színház most már hiányzik. Múltkor a Thália Színház - ahol csak egy éve vagyok - szervezett egy társulati ülést Zoomon keresztül. Tök jó érzés volt a többiekkel találkozni, kibontottunk otthon egy üveg bort és közben csak beszélgettünk.
Azért látsz valami pozitívumot a pandémiában?
Nem lesz olyan a világ, mint a járvány előtt. Ez talán nem is baj.
Szerintem van abban valami abszurd, hogy tulajdonképpen ennek a nagy utazásőrületnek és a minden mindennel össze van kötve rendszernek most vége szakadt egy kis időre. Egy havi fizetésből a világ másik felére el tudsz már utazni, ami nem feltétlenül jó dolog, hiszen Magyarországot sem teljesen ismerjük. Az emberek elkezdték felfedezni, hogy a lakhelyük közelében is vannak parkerdők, vannak gyönyörű tájak. Öröm az ürömben, hogy elkezdtük felismerni a hazánkat!
Ha minden a bejelentések szerint alakul, akkor áprilisban elkezdünk nyitni. Mi lesz az első dolgod, amit biztosan megteszel majd? Hová fogsz elmenni?
Ez előtt sem voltam egy nagy étterembejáró, de a feleségem biztosan örülne neki, ha meghívnám egy családi vacsorára a gyerekkel.
Az elmúlt egy év tanulságait leszűrve, a jövőben mi az, amit biztosan máshogy fogsz csinálni az életedben?
Azt amire megtanított a pandémia:
rövid az élet, picit jobban kell élni a mának.
A művészeti tevékenységet folytatók állandóan hajtanak, a színházban ez még jobban megfigyelhető, be is zárkózunk, így nem vesszük észre, sokszor elsikkad, hogy van magánéletünk. A szakmánk csak a másodlagos kellene legyen.
És mi az, amin másoknak kellene változtatniuk?
Attól félek, nincs eléggé a fejekben a veszély. Mindenki azon sopánkodik, hogy napról napra mennyien halnak meg, számonkérnek, miközben egyénileg nem tesznek eleget ennek elkerülésére.
Ha csak abba belegondolok, hogy múltkor, amikor vásárolnom kellett egy nagy műszaki áruházban, ahol kígyózott a sor, akkor jól látszik, hogy az emberek nem fogták fel mi a jelenlegi helyzet. Nagyon kevesen változtatnak az életükön.