Legutoljára tavaly áprilisban beszélgettünk hosszasan, akkor azt jósolta, hogy bajnok lesz Vasas. Ez nem igazán jött be, sőt, idén tavasszal ki is esett a csapat az első osztályból.
Nem lett telitalálat. De ebben pont az a felháborító, hogy az a játékosállomány, amivel a Vasas várta egy évvel ezelőtt az EL-selejtezőn a Beitar Jeruzsálemet, bár elmaradt a Fraditól, a Videotontól, de a dobogóra odafért volna. Ezért különös és meglehetősen magyaros, hogy sikerült csont utolsóként kiejteni a csapatot.
Nem lehet, hogy inkább az az igazság, amit a fideszes Tiba István képviselő mondott? Szerinte azért kellett kiesnie a Balmazújvárosnak, mert nincs annyira közel a tűzhöz, mint a szintén fideszes Tállai András.
Tiba Istvánnak azt tudom mondani, jó reggelt kívánok, nem kellett volna beszállnia ebbe a buliba! Nyilván Tiba Istvánnak igaza van, ám speciel a Vasas kieséséhez a kormánynak, az MLSZ vezetésének semmi köze nem volt, kizárólag saját magának, és a menedzsmentjének köszönheti azt. De az is biztos, és ezt személyesen is anno elmondtam a miniszterelnöknek a parlamentben, amíg a professzionális és piacképes labdarúgásnak a szervezeti kereteit nem teremtik meg, futballidegen kifejezéssel élve, nincs meg a minőségbiztosítása ezeknek a sportszervezetnek, amíg Magyarországon boldog-boldogtalanból lehet klubvezető, játékosmenedzser, addig minden egyes TAO-forint, direkt támogatás kidobott pénz. Az NB1 mezőnyének a felét társadalmi bázis nélküli falusi csapatok adják, persze lehet itt hülyéskedni, hogy a Felcsút kupadöntős, de nincs értelme.
A Felcsút NB1-es tagsága mutatja a legjobban, hogy ez az egész nem igazi.
A Felcsút, mint élvonalbeli klub létezése egy perverzió. És nem látom, hogy a miniszterelnöknek mi az ambíciója a magyar futballal. A futballőrületével ugyanis iszonyatos kockázatot vállal, ami politikailag hasznosulna is, ha olyan élményeket tudna okozni a focink, mint a 2016-os Eb-szereplés. De jelenleg - finoman szólva - nincs kódolva a siker. S ha még el is fogadjuk, hogy ez a történet tisztán a lopásról szól, könyörgöm, ha a sportág sikeres lenne, akkor még több pénzt lehetne belőle kilopni! A magyar válogatott pedig ennek az iparágnak a kirakata.
Nézzük akkor a másik kirakatot, a parlamentet! Van egy tök jó padsor, Szél Bernadett, Ungár Péter, Gyurcsány Ferenc, így egymás mellett. Nem hiányzik innen egy Schiffer András?
Nekem nagyon nem hiányzik.
Megmérkőzhetne újra Gyurcsány Ferenccel.
Őszintén szólva, engem nem érdekel a volt miniszterelnök. Az egyik nagy tévútja volt a komplett ellenzéknek, hogy a választást megelőző egy évben aránytalanul sokat foglalkozott a DK-val. Amíg az ellenzék Gyurcsány Ferenccel van elfoglalva, addig Orbán Viktor hátradől, és rendel egy kávét.
Viszont azt tudja a DK harsogni a parlamentben, hogy megbukott a Fidesz elszámoltatási politikája. És Sukoró kapcsán ehhez Önnek is köze van.
'90 óta az egyik nagy erkölcsi tehertétele a magyar demokráciának, összefüggésben persze a lusztráció és az aktanyilvánosság elmaradásával, hogy az elszámoltatás egy olyan bárd a mindenkori kormányzat feje fölött, amiről mindenki tudja, hogy sohasem fog lecsapni.
Pedig a társadalom érdeke lenne, hogy lecsapjon, nem?
De erről nem beszélni kellene, hanem cselekedni.
A '14-es és a '18-as ciklusban is meglehetősen viccesnek találtam, hogy a kampány utolsó heteiben a mérhetetlen támogatottságú pártok is hosszabbnál hosszabb börtönbüntetéssel fenyegették Orbán Viktort, Simicska Lajost, majd pedig Mészáros Lőrincet.
Természetesen, az ebül szerzett vagyont vissza kell szerezni, de jogállami keretek között. Szerintem egy felelős ellenzéki pártnak a parlamenti demokráciában az a feladta, hogy a korrupció ellenes politikában is alternatívákat mutasson fel, ne pusztán elszámoltatással fenyegessen. A rendszerváltópártok is belengették az elszámoltatást, még sem történt semmi már '90 után sem, vélhetően azért mert a kéz kezet mos.
Jó, de ez utóbbi biztosan nem igaz az úgynevezett XXI. századi pártokra.
Csakhogy a XXI. századi pártok nem kerültek a kormányzás közelébe.
Hogyan lehet egy korrupció elleni harcban alternatívát felmutatni? Ezt nem értem.
Például többször benyújtottam olyan korrupció ellenes törvényjavaslatokat, amelyek arra vonatkoztak, hogy a közbeszerzési eljárásoknál, az állami földbérleti pályázatoknál a pályázati határidő eltelte utáni online- nyilvánosság legyen érvényességi feltétel. A Jobbiknak is volt hasonló beadványa. Az offshore-talanításra is volt javaslatom. Természetesen nem bolondultam meg, nem gondolom azt, hogy bármilyen ellenzéki törvénycsomag százezreket mozgatna meg, ám a hatalmon lévők ilyen hőfokú fenyegetésének az eredményét április 8-án megláthattuk. Viszont egy olyan ellenzéki erő, amelyről elhiszik a választók, hogy tudja mit akar, és felvázol egy világos narratívát az orbáni narratívával szemben, amelyben elhelyezi az embereket térben és időben, az már kihívás lenne a hatalom számára.
De hogyan lehet most egy másik narratívát elmondani? Beszélhetünk itt jogszabályokról, rendszerkritikáról, bázisdemokráciáról, egy a lényeg, hogy ne erőszakoljon meg minket az arab! Már az sem érdekel senkit, ha lopnak tőle.
Ennek az immunitásnak százmillió oka van. A magyar ember szkeptikus és cinikus a politikával, a politikusi hivatással szemben, a korrupció egy ponton túl már nem fogja megrázni. Nem azt mondom, hogy nem kell leleplezni a Fideszt, de egy dolgot felvetnék, amiről az elmúlt 2 évben kevés szó esett. A 2010 előtti kormányzat is lopott, viszont azt el kell ismerni, hogy 2010 és 2018 között nagyságrendileg nagyobb vagyont rendelt a fideszes vezérkar a saját rendelkezése alá, mint ami közvagyonra a ballib oligarchák rátették a kezüket. Bár ez a vagyon még mindig nem akkora, mint amit a '88-'96 között a posztkommunista nomenklatúra meglovasított. Ám, ami a lényeg, a ballibek egyetlen egy forint meglovasításához sem tudtak történetet rendelni. Az MSZP-SZDSZ-szavazó tényleg úgy látta, hogy az ő szavazatával sinkófálják el a közvagyont. És mi történik most a Fidesz-szavazóval, miközben nagyságrendileg nagyobb lopásokra derül fény?
Azt az érzetet keltik bennük, hogy az Orbán Viktor rendelkezése alá vont komplett iparágakra, latifundiumokra szükség van ahhoz, hogy a kormány erős bázison nyugodjon, hogy a magyar állampolgárt meg tudják védeni, hogy ne térjen vissza a Gyurcsány-féle rendetlenség, és ne lepjenek el minket a migránsok.
Hazugság? Cinizmus? Igen! De a Fidesz célt rendel a lopást mögé.
De ehhez ki kellett alakítaniuk egy érzületet.
Pontosan. Mint amilyen volt a bérunió is. 2017 eleje óta másfél erős ellenzéki innovációt láthattunk - a fél a Botka László "fizessenek a gazdagok" kampánya, de mire annak a részletei kibontásra kerültek volna, Botka elsüllyedt ebben az összefogós dagonyában -, a másik pedig a Jobbik béruniós kezdeményezése.
A bérunió világosan kitette az asztalra a rendszerváltó elit - amelynek tagja Orbán Viktor is – ősbűnét, hogy tudniillik azzal hitegették a magyar embereket, hogy itt tíz-húsz éven belül legalábbis burgenlandi fizetések lesznek, másrészt azt is megmutatta, hogy az egész EU nem arra lett kitalálva, hogy a félperiféria országai valaha fölzárkózzanak.
De arra is rámutathatott volna, hogy a globális kapitalizmus korszakában a kizsákmányolás elsősorban a periféria-félperiféria országait sújtja. Egy olyan kérdésről kezdett el a Jobbik beszélni, amely megmutatta a magyar ember helyét az országban és a világban is. Ez az a munka, amit Orbán Viktor elvégzett, és ez az amit a Jobbik menet közben elengedett.
Azért voltak olyan pillanatok, amikor nem működött a NER. Például Tapolcán, ahol Orbán Viktor nix ugribugrizott.
2014 októbere és 2015 májusa egy különleges időszak volt, akkor meglátszódott a NER sebezhetősége, aztán megérkeztek a miniszterelnök számára felmentő migránsok. De nemcsak a migrációs krízist, hanem az arra épülő uniós válságot, és a geopolitikai folyamatok is ügyesen lovagolta meg, és fordította a maga javára Orbán Viktor.
Ez is egy tévedésem volt, még 2015 nyarán is azt gondoltam, hogy az egész migrációs válság, mint belpolitikai termék, le fog csengeni pár hónap alatt.
Persze néhányszor be kellett lökni a motort, például a kvótanépszavazással, de ez a téma kitartott egészen a választásokig.
Hogy Orbán Viktor a biztonság témáját a migrációs válság idején ilyen elementáris erővel tudta saját fideszes politikai tőkévé konvertálni, abban benne van a 2010 előtti életérzésünk. Nem ez lett volna, ha a '06-'10 közötti időszakban a közbiztonságot, a rendvédelmi szerveket, a jóléti szektort, az államháztartást, az adósságpolitikát legalább elfogadható szinten kordában tartották volna, és nem a folyamatos bizonytalanság és rendetlenség az emberek alapélménye. A választópolgárok egyik primer igénye a hatalommal szemben a biztonság. A Kádár-korszakban az emberek Kádárhoz kötötték a biztonságot, a kádári világ legbefolyásosabb pártja pedig - függetlenül attól, hogy aktuálisan kormányon voltak-e, vagy sem - a Horn-, Kovács-, Medgyessy-féle MSZP volt, azonban ez 2006 után szertefoszlott.
Ilyen előjelek mellett volt esélye Vona Gábornak arra, hogy miniszterelnök legyen?
Amikor bejelentettem a visszalépésemet, volt egy beszélgetésem Vona Gáborral, és én akkor próbáltam győzködni őt, hogy ne tegyen fel mindent 2018-ra. Volt ugyan egy kisebb bukóspirál, az ÁSZ-üggyel, az Altusz-interjúval...
Hódmezővásárhellyel...
Hódmezővásárhely az ellenzék számára inkább volt átok, mint áldás. Ha nincs Hódmezővásárhely, akkor nem erősödik fel ennyire ez az összefogásos hisztéria.
Visszatérve. Azzal sem értettem egyet vele, hogy az újdonság varázsa 2018 után elmúlik az LMP és a Jobbik esetében. A Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak a hamvasságát már 1994-ben elvette a liberális média, ennek ellenére, 8 év ellenzék után, az egyáltalán nem karcolatlan, nem friss hús Orbán Viktor kormányra került 1998-ban. Majd utána még kevésbé hamvasként 2010-ben már teljhatalmat kapott.
Ha 2018 után is ellenzékben marad az LMP és a Jobbik, akkor is van hely a Nap alatt, és az idő nekünk dolgozik. Szerintem hiba volt most mindent egy lapra feltenni.
A Jobbik átpozicionálása is ennek az iszonyatos időprésnek esett áldozatul, és ezért követtek el szerintem súlyos taktikai, s olykor bizony morális hibákat is. A Fidesz átmenetelése a "térdre, imára, csuhások!-tól”, illetve a liberális internacionálé alelnökségétől a mostani pozíciójukig is minimum 10 év alatt ment le.
Vona Gábor párton belül, és kívül is elmondta, azért sietteti a változást, hogy minél hamarabb le tudják váltani az országot szétlopó Orbán-kormányt.
A szándékát, hogy a Jobbik rasszista élét elvegye, lenyesegesse, én őszintének és az egész magyar politikai kultúra, a politikai közélet számára életbevágóan fontosnak, mellesleg taktikailag is hasznosnak gondolom.
Azt is elmondtam már máskor is, hogy én sem a Gábort, sem pedig az Elődöt (Novák Előd – a szerk.) nem tartottam rasszistának.
Az viszont tény, hogy egy nem rasszista embertől is megengedhetetlen, valamint veszedelmes, ha rasszista indulatokra játszik rá, de ez a mai kormánypropagandától sem idegen. A szekuláris meggyőződésemből fakadóan nekem frakcióvezetőként eszem ágában sem volt hanuka-üdvözletet küldeni, igaz, karácsonyi és húsvéti üdvözletet sem, és engem valahogy sohasem akartak a Spinoza-házba sem meghívni, ami nem is hiányzott. Viszont, amit én elvártam volna, és amivel a mai napig adós a Jobbik, az egyetlen mondat: a Jobbik is a magyarság tragédiájának, a magyarság veszteségének tartja a holokausztot.
Miért? Ez kellett volna?
Igen, ez kellett volna, mert a tisztesség ezt követeli. S nem a Spinozában vitatkozni. Ráadásul politikailag sem volt értelme, csak a saját bázisát háborította fel, vagy lökte át a Fideszhez.
A holokauszt-téma nem háborította volna fel őket?
Erre azt tudom mondani, hogy akit a tisztességes emberi gesztusok felháborítanak, az tényleg menjen. De mondok egy formabontó dolgot!
Azt gondolom, ha a Jobbik világos cezúrát húzott volna a 2010 körüli rasszista mondatai után, és a cipőkbe köpködő képviselő frakcióban tartása helyett (a Novák-Dúró házaspárt kiszavazták, míg Kulcsár Gergelyt nem) mondjuk egyszer egy évben fejet hajt a holokauszt, illetve a porrajmos áldozatai előtt, Novák Előd például teljesen legitimen tarthatta volna napirenden akár a holokauszt-ipar (értem ezalatt a tragédia üzleti és aktuálpolitikai felhasználását) kérdését is.
Amíg nem világos és egyértelmű, hogy egy politikai szereplő világosan és egyértelműen elítéli nemcsak a népirtásokat, hanem általában minden, az emberi méltóságot sértő megkülönböztetést, addig ha olyan globálisan is létező jelenségekről beszél, mint Soros György globális szerepvállalása, Izrael emberjogi gyakorlata, vagy éppen a szigorító bevándorlás-politika, jó okkal kerül a rasszizmus vádja alá. Ráadásul miután 2017 tavaszán a Jobbik nem szavazta meg azt a civiltörvényt, amit eredetileg még 2013-ban Gyöngyösi Márton vetett fel, pár héttel később kiállt Vona Gábor és megígérte, hogy az ő miniszterelnöksége esetén nem lesz Pride. Na most ez nem csak a korábbi gesztusok hitelességét kezdte ki, de innentől szerintem nem volt választó, aki értette, mit akar a Jobbik. De említhetem azt is, amikor tavaly ősszel egy jobbikos dobta be a gyorsított euró-csatlakozás ötletét, amitől én is lehidaltam.
Vona Gábor helyesen ismerte fel, hogy csak úgy tud kormányt alakítani, ha megnyitja a zsilipeket vidéken a ballib szavazók előtt, de az időprés miatt ebbe is hibák csúsztak. A budai liberális klubon keresztül ez a gát nem fog átszakadni a balmazújvárosi balos szavazónál. S bármilyen cinikusan is hangzik ez az én számból: bár én biztosan nem szavaztam volna meg, de racionálisan a Jobbiknak támogatnia kellett volna a 2016. októberi alaptörvény-módosítást. S az egész Orbán-féle Soros-CEU kampányban egészen más hangsúllyal lehetett volna kommunikálnia.
Nem titok, a Jobbik kereste a lehetőséget a Fidesszel szembeni, végre nyílt konfrontálódásra, ezért nem támogatta az alaptörvény-módosítást.
Igazuk volt egyébként a letelepedési kötvényekkel, de az egy egybites helyzet volt, vagy a migránsokkal, vagy pedig a kormánnyal vagy. Pont. De akkor is volt bennem némi empátia Vonával, mert én is ugyanettől szenvedtem. Az LMP-nek egyáltalán nincs, a Jobbiknak pedig csak töredékesen van saját szellemi erőtere. Helyettük létezik a két nagy, a habonyi és a liberális véleménybuborék.
Az egyik szerint hazaáruló, migránssimogató, a másik szerint pedig Orbán-bérenc vagy.
Akár az LMP-nek, akár a Jobbiknak lett volna ilyen szellemi erőtere, azzal pályán tudta volna tartani az egyszerű aktivistát, a vezetőpolitikust, és eligazította volna a választókat is. Így viszont a teljesen hazug, „együtt bontják le a kerítést” kampány sikeresen eljutott a szavazókig.
Ha már a kampány szóba került, szerintem az egyik tragikomikusabb jelenete az volt, amikor "Kubatov kedvenc gyilkosa", Sz. Ferenc és Kálmán Olga egymással beszélgetett a Hír TV-ben. Ennyire eszköztelen és elkeseredett volt az ellenzék, hogy egy bűnözőben, illetve egy Fidesztől eltávolodott oligarcha atombombájában bíztak?
Az, hogy az ellenzék a Fidesz legnevesebb és legbefolyásosabb oligarchájától, és exfideszes gengszterektől várta a megváltást, az azt jelenti, hogy nemcsak narratívája, de tartása sincsen. Bennünk is megfordult a G-Day után, hogy így megnyílik majd az út a Nemzetbe, a HírTV-be, és persze egy párt bolond lenne ezt nem kihasználni, főleg úgy, hogy saját médiája nincsen. Mi is kihasználtuk. De azt is tudtuk hol a határ. Az oligarcha kifejezést egyébként az LMP honosította meg a magyar parlamentben.
Ön szerint nem volt igaz az, hogy Simicska a polgári Magyarországot védte?
Ami április 8-a után történt, azt mutatja számomra, hogy valószínűleg lezártak egy üzleti vitát a miniszterelnökkel. Nekem is volt alkalmam Simicska Lajossal beszélgetni, és nem vonom kétségbe, hogy az Orbán-kormánnyal szembeni kritikáját komolyan mondta, csak szerintem számára, mint üzletember számára, a pénz eggyel fontosabb.
A parlamentből való visszavonulása óta Schiffer András véleményére valamiért mindig kíváncsiak, rendszeresek az interjúk. Most Vona Gábor is visszaadta a mandátumát, mit tanácsol neki?
A magam példájából kiindulva, pszichológiailag is elengedhetetlen, hogy az ember egy kicsit hátralépjen, hogy legyen egy rátekintése arra, amit csinált. A visszalépésem után volt egy-két hónap, amikor egyáltalán nem szerepeltem, mint ahogy szeptembertől a választásokig is gyakorlatilag nem nyilatkoztam.
Ugyanakkor rájöttem arra is, hogy kiszállni a politikából, főleg ha voltál az élen, óhatatlanul elvonási tüneteket okoz.
De ha valaki a politika alakítója akar lenni - és Gábor nem öreg, nem egy bukott politikus, a pártja pedig a legerősebb ellenzéki párt -, akkor nagyon fontos, hogy nem elsősorban taktikai kérdésekben, hanem a saját vízióját illetően is leltárt készítsen, és letisztázza magában a folyamatokat. Ez elengedhetetlen az újrakezdéshez.