ITE műhely a Vezetőképzőn - 2016

Az idei programoknak is része volt az Európai Önazonosság és Hagyomány Alapítvány - előadás és műhely.

Immár 2013 óta hagyomány, hogy az ITE (Európai Önazonosság és Hagyomány Alapítvány) önálló műhelymunkát és előadást szervez a Vezetőképzőn.
 
A 2016 október 7-8. között Szolnokon tartott rendezvényen a szervezet céljainak és munkájának ismertetésén túl az aktuális politikai-kulturális kérdések is újra terítékre kerültek. Az idei előadás korunk egyik legégetőbb problémájáról - Bevándorlás és a kultúra kölcsönhatása - témakörről szólt. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az előadások után a résztvevők bepillanthattak a párbeszéd és a problémamegoldás csoport-alapú gyakorlatába is - műhelymunka keretén belül. A műhelymunka jelentősége, hogy a résztvevők kis csoportokban sajátítják el a problémafelismerés, a dialógus és a megoldáskeresés folyamatának gyakorlati lépéseit.

A program 2 csoportban zajlott, melybe a magyarországi résztvevőkön túl erdélyi, felvidéki és kárpátaljai fiatalok is bekapcsolódtak.
 
A program ismét népszerű volt a Vezetőképző résztvevőinek körében és előreláthatólag 2017-ben is folytatódik az ITE (Európai Önazonosság és Hagyomány Alapítvány) szervezésében.
 
idte.info