(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Beadja a fogorvos az érzéstelenítőt, a fájdalmunk megszűnik, a legdurvább kínzásból sem érzünk semmit. Örülünk. Megnézzük a navigáción, hogy merre kell mennünk, pedig ha még mi sem tudjuk, hát honnan tudná néhány áramkör? Mégis elégedettek vagyunk. Fémdobozba mászva repülünk át tökéletes kényelemben a Föld másik végére, és ezt teljesen normálisnak gondoljuk. Berakjuk az ételünket a mikróba, és ránézésre nem történik semmi, mégis felmelegedik, majd megesszük. Dolgok, amiket laikusként rohadtul nem értünk, mégis olyan alapvető természetességgel tekintünk rájuk, mint a saját tükörképünkre.
Az előző évszázadban olyan betegségek öltek meg százezreket és milliókat, amiket már nem is ismerünk, mert azóta is folyamatosan be vagyunk oltva ellenük, a vakcinát már gyermekként megkapjuk. És most, amikor a koronavírus ugyancsak több millió embert öl meg, a tudományos élet pedig minden erejével arra összpontosít, hogy véget vessen a járványnak egy olyan szerrel, amit a korábbi járványoknál is ugyanígy ki kellett fejleszteni, mit mondanak az Élet Iskolájának Facebook-szakos éltanulói?
Hazugság, színjáték, sima influenza, összeesküvés, népirtás.
Noha az orvostudomány már számtalan esetben bebizonyította, hogy képes legyőzni, vagy legalább kordában tartani az emberi életeket veszélyeztető járványokat, 2021-ben még mindig ott tartunk, hogy társadalmunk egy szelete bárminemű információk híján, vagy még rosszabb esetben szándékosan álhírekbe ringatva magát minden ellen tiltakozik, mindenben hibát, összeesküvést, bűnös gondolatokat lát.
Mindenki hazudik!
Az ilyen emberek azt gondolják, hogy az évtizedes tudományos pályával bíró tudósok, a névvel, arccal, büntetőjogi felelősséggel író újságírók hazudnak nekik, majd azzal a lendülettel rámennek valamilyen „eltitkolt hírek” nevű honlapra, ahol egy névtelen, arctalan, egyébként sok esetben pszichés beteg ember agyszüleményeit azonnal szentírásként veszik magukra, majd már-már vallási szektákhoz hasonló módon keresnek maguknak olyan, szerintük megvilágosult közeget, ahol mindenki egyetért velük.
Ezeket a szaknyelv véleménybuborékoknak hívja, és azért jó ilyenekbe tartozni, mert így elkerülhetjük a kognitív disszonanciát, magyarul azt a helyzetet, amikor valamit annyira elhiszünk, hogy rettenetesen zavarna ha ráébresztenének minket, hogy tévedtünk. Ezért inkább ellökjük magunktól ezeket a hangokat, és direkt olyanokkal vesszük körül magunkat, akik ugyanazt gondolják, mint mi. Akkor is, ha ezek téves gondolatok.
Aki nagyon mélyen bekerül egy véleménybuborékba - lehet ez egyszerű politikai, vagy bármilyen más témájú buborék - az egy idő után tényleg elhiszi, hogy jóformán mindenki ugyanazt gondolja amit ő, majd emiatt még dühösebbé válik azokra, akik valahogy sikeresen eljuttatnak hozzá egy-egy, az elvárt sémától eltérő üzenetet.
Nem vagyok oltásellenes, de...
Jelenleg kétféle oltásellenes (még ezt is pontosítani kell: koronavírus-oltás ellenes) ember van, a kettő közül csak az egyik annyira értelmes, hogy érvelni lehessen neki – sőt, akár az ő érveit is át lehessen gondolni.
Az értelmesebb oltásszkeptikusok azt mondják, a vakcinákat annyira gyorsan fejlesztették ki, hogy nincs elegendő garancia a súlyos mellékhatások elkerülését illetően. Ez logikusan hangzik ugyan, de ahhoz, hogy bárki értelmezni is tudja, virológusnak vagy a gyógyszergyártáshoz kapcsolódó területen mozgó tudományos kutatónak kellene lennie. Márpedig az emberek jelentős többsége nem az, tehát nem ért hozzá. Akik pedig értenek hozzá, azok szerint az eddigi vakcinák biztonságosak.
Szerencsére ezt nem az garantálja, hogy ilyen vagy olyan kormányok már elköltötték rá a pénzt, ezért muszáj jónak lenniük, hanem tényleg nincsenek a megbízhatóságot komolyan megkérdőjelező eredmények. Ezzel párhuzamosan nyilván megkérdőjelezi a bizalmat, ha a politika titkolózik vagy trükközik, ügyeskedik. Ez is tény.
De egyszerűsítsünk. Itt alapvetően arról van szó, hogy mindenki maradjon annál, amihez ért. A virológus professzor ne mondja meg a buszsofőrnek, hogy ha csak pár hónapja vezeti ezt a típust, akkor milyen ívben és mekkora sebességgel vegye be a kanyart, mert logikusnak tűnhet ugyan amit mond, de valójában nem ért hozzá. Ugyanígy a buszsofőr se mondja meg a virológus professzornak, hogy túl gyorsan fejlesztették ki a vakcinákat, és ezért nem biztonságosak. Ugyanis egyáltalán nem ért hozzá, valójában egyáltalán nem tudja, hogy mit beszél.
Furcsa lehet a párhuzam, de valójában nem teljesen alaptalan: ha úgy nézzük, a buszsofőr is éppúgy emberi életekért felel, mint a virológus. Ha hibázik, emberek halnak meg. Pont. Ezért fontos, hogy mindenki tisztelje a másik szakmáját és végképp ne vegye a bátorságot ahhoz, hogy laikusként agresszív módon okoskodni kezdjen – pláne ne gyalázkodjon, vádaskodjon, vagy hazudtoljon meg szaktekintélyeket.
Az oltásellenesek másik csoportja szerint vagy Bill Gates milliárdos akarja kipusztítani az emberiséget, vagy azért szeretnék az időseket megölni, hogy ne kelljen nekik nyugdíjat fizetni. Persze lehet, hogy a gyíkemberes háttérhatalom teszi próbára a társadalmakat, vagy a kormányok verik szándékosan tönkre a kisembereket a saját gazdagodásuk érdekében. Vagy ezek mind egyszerre. Nyilvánvaló, hogy az ilyen elméleteket magukénak érző személyek pszichiátriai kezelésre szorulnak, de ez már egy olyan terület, amit a közösségi médiában algoritmusokkal felerősített véleménybuborékok tettek számunka láthatóvá, és amivel a jogos cenzúra sem tudta még felvenni a versenyt.
Avagy mondjuk ki: az internetes véleményszabadság hasonló kockázatokkal jár, mint az általános szavazójog: ahogy ugyanannyit ér egy gátlástalan, buta ember szavazata mint a világ leghasznosabb, legokosabb, legkedvesebb emberéé, valójában ugyanúgy tudnak életigazságokat, útmutatásokat írni a Facebookon és honlapjaikon is, követők jelentős táborát toborozva. És ez baj.
Nem vagyok áldozat!
Persze természetes, hogy a valóságtól megrettent elmék olyan magyarázatokat keresnek az élet kihívásaira, melyekben megnyugvást találnak. Olyan ez, mint az áldozathibáztatás: egy önnyugtató eljárás, központjában annak magyarázatával, hogy a másik embernél látott probléma velem nem történhet meg, hiszen vele is azért történt, mert olyan volt, mert úgy csinálta, mert valamiben biztosan közrejátszott.
Ma, a koronavírus-járvány kapcsán ez úgy néz ki, hogy a vírus csak azokat öli meg, akik maguktól is a halálukon voltak már (pedig ez nem igaz), és akik normálisak/szépek/egészségesek, azoknak ez az egész legfeljebb egy influenza szintű dolog.
Azt a tényt pedig már a korábban említett kognitív disszonancia miatt nem veszik magukra, nem fogják fel, vagyis nem akarják felfogni, hogy mindeközben a kórházakban egymás után tolják ki a népbetegségnek számító magas vérnyomással vagy kisebb cukorbetegséggel, mint „alapbetegséggel” vírusfertőzötté váló 50-60 éves emberek holttesteit a folyosókra.
Nem férnek össze a halálozási adatok és az orvosokról, ápolókról készült, keserves harcokat bemutató riportok világa azzal, hogy mennék már a kocsmába meg a Balatonra. És amúgy sem ismerek egyetlen embert sem, aki belehalt volna a vírusba, sőt, aki elkapta, simán kiheverte. Ezért inkább letagadom az egészet. Úgy könnyebb.
Azon lehet vitatkozni, hogy van-e értelme a különböző lezárásoknak. Elismerem, hogy én sem látom bennük a rendszert, például azt aligha látom védhetőnek, hogy ha én három átszállással, zsúfolt tömegközlekedésen jutok el a munkahelyemig, akkor miért pont egy olyan boltban lennék kitéve a fertőzésnek, ahol csak egyenként engedik be a vendégeket, miután vastagon lefújták őket fertőtlenítővel. Tehát nem értem mondjuk azt, hogy miért kellett bezárnia a boltnak, miért kell tönkremennie egy családi vállalkozásnak. De ugyanez igaz az éttermekre is, ahol jóval messzebb is ülhetünk egymástól, mint a buszon. Talán a kocsmák esetében érhetőbb a zárás, mert a részeg ember tényleg kevésbé lesz szabálykövető.
Viszont ha az egy éve tartó lezárásokból, a munkanélküliségből, és az olykor ellentmondásos korlátozásokból eredő frusztrációinkat olyan tévképzetekkel társítva próbáljuk enyhíteni, mint a járvány tagadása, elviccelése, vagy éppen az oltóanyagokkal szembeni mániákussá váló kritikusság, miközben tömjük magunkba a piát, cigit, tartósítószeres kajákat, fújjuk a légfrissítőt és olcsó műanyag edényben mikrózunk, akkor csak magunkból csinálunk hülyét.
Ha pedig annyira gátlástalanná válunk, hogy megkérdőjelezzük vagy egyenesen kiröhögjük 16 ezer elhunyt magyar ember emlékét, akkor mi sem vagyunk jobbak egy vírusnál.