Olvasónk története: koronavírussal Luxemburgban

Olvasónk története: koronavírussal Luxemburgban

A több százezer külföldön élő és dolgozó magyar állampolgár közül körülbelül 4 ezer Luxemburgban tartózkodik. A miniállam is kiveszi a részét a koronavírus elleni küzdelemből. Olvasónk beszámolt ottani tapasztalatairól.

A több százezer külföldön élő és dolgozó magyar állampolgár közül körülbelül 4 ezer Luxemburgban tartózkodik. A miniállam is kiveszi a részét a koronavírus elleni küzdelemből. Olvasónk beszámolt ottani tapasztalatairól.

Az Alfahír egyik olvasója – másik, hozzávetőlegesen 4 ezer honfitársunkkal egyetemben – Luxemburgban él és dolgozik feleségével. A 626 ezer lakost számláló nagyhercegségben ugyancsak felütötte fejét a koronavírus, és mivel a Nógrád megyényi területű, de több mint háromszor annyi lakost számláló miniállam népsűrűsége jóval magasabb, mint Magyarországé (184 fő négyzetkilométerenként, míg ugyanez az érték hazánkban 105 fő), gyakorlatilag borítékolható volt, hogy Olvasónk is „telibe kapja”.

Tünetek és a protokoll

Egy március közepi csütörtök este mire az irodából hazaértem, sikerült belázasodnom (38,5-38,6 fok), és ekkor már sejtettem, hogy elkapott engem is. Hívtam egyből a helyi forródrótot, ahol elkérték a nevemet, lakcímemet és a tüneteim iránt érdeklődtek. A javaslat az volt, hogy paracetamol tartalmú gyógyszert vegyek be és másnap jelentkezzek a háziorvosnál. A hölgy azt is hozzátette, ha romlik az állapotom, akkor mentőket kell hívni – meséli a kezdeteket a 37 éves férfi. Hozzátette: telefonon bejelentkezett a háziorvoshoz, aki egyből kiírta egy kéthetes betegszabadságra.

Elmondása szerint neki fel sem tűnt, hogy nem érez ízeket és szagokat, ami furcsa volt, hogy a mellizma úgy fájt, mintha alvás közben elfeküdte volna. Emellett kicsit kapart a torka, és köhögött.

Olvasónk visszaemlékezett, nem sokkal előtte négy kollégájával Saarbrückenben járt. Németországban ekkor már bőven terjedt a járvány, a négy munkatárs pedig természetesen egy autóval utazott. Miután az első tüneteket követően megtudta, hogy két kollégája is pozitív koronavírustesztet produkált, és ezt telefonon közölte az orvossal, ő egyből kiírta a tesztet neki és feleségének is.

Luxemburgban három helyszínen végeznek úgynevezett drive-in tesztelést, amely úgy zajlik, hogy a páciens autóval elmegy az egyik helyszínre, és beáll a kocsisorba, ami szépen lassan halad. Van egy parkolórész, ahová több autó parkol, a védőruhás nővérkék odamennek és elveszik a beutalót, amire ráírják a TAJ számot és telefonszámot. Ezek után egy pálcikával mintát vesznek a torokból. A mintavétel módja eltérő lehet, egy másik helyszínen például az orrból vesznek mintát. A laboroknál előre kell időpontot egyeztetni, és úgy fogadják a pácienst.

Ha az eredmény negatív, akkor SMS-t küldenek, ha pozitív akkor fölhívnak. Mindezt 48 órán belül.

Engem még aznap este 21:30-kor értesítettek. Nem tökölnek!

– meséli Olvasónk.

Az egyik labor dolgozója hívta Gábort, aki a felesége kérdéseire is készséggel válaszolt, hiszen ő is automatikusan pozitív volt. Bár – hála Istennek – az ő tünetei nem voltak olyan súlyosak – teszi hozzá. Telefonon közölték velük, az eredményt elküldik a háziorvosnak és a luxemburgi Egészségügyi Minisztériumba is.

Ezek után fölhívták a minisztériumból, egy nő kedvesen megkérdezte, mit érez, hol járt, és elmondta, mik lesznek a következő lépések. A háziorvos is jelentkezett, és hasonló kérdéseket tett fel.

Szeretetcsomag a minisztériumból

Még azon a héten kapott egy csomagot a minisztériumból, aminek a tartalma:

50 db(!) szájmaszk, egy levél, amiben közlik, meddig kell karanténba maradni, és egy 5(!) nyelvű tájékoztató a teendőket illetően.

Azóta minden héten fölhívják a minisztériumból – meséli –, hogy megkérdezzék, hogy érzi magát és milyen tüneteket tapasztal. Egy másik napon felhív a háziorvos is, és természetesen ugyanúgy érdeklődik a tünetekről-panaszokról, valamint a neje panaszait is megkérdezi.

Ami meglepett, hogy az első héten, amikor felhívtak, megkérdezték: megkaptam- e a csomagot, valamint azt is, hogy minden érthető volt, esetleg vannak kérdéseim – emlékezik vissza. Azóta is minden héten hívják, és gyakorlatilag egy jelentést ad arról, hogyan érzi magát. Folyamatos a monitorozás, legyen az hétköznap késő este vagy akár vasárnap délben, az időpont véletlenszerű – írja levelében.

Semmi kifogásunk ellene, hiszen a mi és a közösség érdekeit szolgálja! Az egészségünkről van szó!

– húzza alá.

Tesztet csak egyszer!

Ám az éremnek két oldala van. Az orvosok elővigyázatosak, így amikor felhívnak,

kvázi egy öndiagnosztikát kell elmondani, ami ugye nem minden esetben a legjobb

– írja Olvasónk, aki nem részesült semmiféle orvosi képzésben. Az orvos nem látta, és jelenleg távkonzultáció zajlik, tehát, amikor átmegy a felesége az orvoshoz az igazolásért, beutalóért, az orvos maszkban, kesztyűben nyit ajtót, és egy kis asztalra borítékban leteszi a papírokat. A kérdésekre viszont készséggel válaszolt.

Viszont egy „sima” beteget a betegség alatt csak egyszer tesztelnek. Olvasónk elbeszélése szerint amikor felhívják ő pedig kér egy új tesztet, már nem adnak beutalót, mondván: azt csak az egészségügyben dolgozóknak csinálnak. Hozzáteszi, több mint biztos, hogy a súlyosabb esetekben is. Az egyik minisztériumi hívás alkalmával elmondták neki, hogy sajnos nagyon drága a teszt, és a készletek is kezdenek fogyni.

Nem húztam fel magam ezen, hiszen napi 1500 tesztet végeznek egy ilyen kis országban

– teszi hozzá.

Lapunk áttekintette a luxemburgi egészségügyi tárca koronavírussal foglalkozó honlapját. Csütörtök esti adatok szerint Luxemburgban 31 660 tesztet végeztek el, ebből 5863-at külföldi állampolgárokon.

Összehasonlításképp: Magyarországon a péntek reggeli számok szerint 41 590-et. Vagyis

míg a 9,7 milliós Magyarországon átlagosan minden 233. polgáron végeztek koronavírus-tesztet, a 626 ezres Luxemburgban minden 20. lakos mintáját megvizsgálták laboratóriumban.

A nagyhercegség kisegíti a szomszédos francia Grand Est tartomány egészségügyét is. Erre utal, hogy csütörtök esti adatok szerint a nagyhercegségben eddig 68 halálos áldozatot szedett a járvány, továbbá az említett francia tartomány egy olyan polgára is elhunyt, akit luxemburgi kórházban ápoltak. Az áldozatok medián életkora 85, átlagéletkora 83 év.

A pozitív koronavírustesztek száma 3444 (ebből külföldi 644 fő), az átlagos életkoruk 46 év, 50,6 százalékban férfiak, 49,4 százalékban hölgyek. A hivatalos statisztikákból az olvasható ki, hogy a járvány meredek felfutása március 25. és 30. között tetőzött, ekkor naponta 160-170 új fertőzöttet regisztráltak. Utána esni kezdett, jelenleg az újonnan igazolt fertőzöttek száma ennek kevesebb mint harmada.

Kórházban 205 luxemburgi és 9 francia állampolgárt ápolnak. a 214 páciensből 35 van intenzív osztályon. Emellett a gyógyultan távozott betegek száma 552 fő. A részletes adatokból az is látszik, hogy a kórházból távozott személyek száma április 4. óta több, mint az oda bekerülteké.

Szigorú szabályok és büntetések

A férfi elmondta nekünk a Luxemburgban bevezetett intézkedéseket is. Az iskolába járást március 13-ával felfüggesztették. Az építkezéseket leállították, a nagy beruházások is teljesen leálltak – írja.

Igen, nem érdekel senkit, mennyire kell, stop, ez van, kész

– meséli. A magánépítkezésekről nincs információja, de azokat nem is látják – teszi hozzá.

Éttermek, bárok, szórakozóhelyek mellett

a fodrász, kozmetika stb. zárva

– olvassuk levelében. A cipőbolt, a kertészet is. Ha még is kinyitna, akkor

4000-8000 euró a büntetés,

hozzáteszi, olvasott olyat is, hogy a szankció akár 10 000 euró is lehet.

Kijárási korlátozást ugyancsak bevezettek a nagyhercegségben. Kocogni, biciklizni, sétálni, kutyát sétáltatni stb. lehetséges, de csakis egy háztartásban élőkkel. Az emberek tartják is a 2-3 méteres távolságot.

Luxemburgban a szupermarketek vannak nyitva, a patikák és a posta, valamint kb. 1-2 kioszk és pékség a fővárosban. A nyitva tartó boltokban bevásárlókocsi használata kötelező, amit használat után azonnal fertőtlenítenek. Természetesen Luxemburgban is meghatározzák, mennyien tartózkodhatnak az üzletben, és a távolságtartást is megkövetelik. Élelmiszer-kiszállítás működik, például pizza rendelhető. Az autószervizek csak a sürgősségi munkákat látják el – sorolja Olvasónk.

Ha az emberek netán úgy döntenének, hogy tartanak valami összejövetelt távolságtartás nélkül – húzza alá Olvasónk –, és a rendőrség rajtakapja őket, akkor

fejenként 145 euró a bírság.

Közlekedés, munkába járás

Belgium, Franciaország és Németország lezárta a határokat, ezért Luxemburgnak fölösleges volt ezt a lépést megtenni – jegyzi meg. Az ország egyetlen nemzetközi repülőtere, a findeli repülőtér március 23-tól csak a teherforgalmi járatokat fogad, valamint a különleges helyzetből adódó járatok forgalmát látja el.

Olvasónk beszámolója szerint Luxemburgba a legtöbb munkavállaló a környező országokból jár át, most sokan kényszerültek home office-ba. Ha azonban olyan munkája van, amit mindenképpen helyben ellátni, akkor a munkahely HR-osztálya ki egy állami formanyomtatványon alapuló tanúsítványt állít ki, amivel átengedik őket a lezárt határokon.

Persze van egy két fogyatékos, aki azzal menőzik, neki sikerült átszökni a németekhez bevásárolni… Ez van, fogyatékosok mindenhol vannak

– jegyzi meg nem kevés malíciával.

A tömegközlekedés nem állt le, de a járatokat természetesen ritkították. Jövő hétfőtől pedig csak úgy lehet olyan helyeken tartózkodni, ahol a társadalmi távolságtartás nem tartható, ha az illető eltakarja száját-orrát (maszkkal, sállal).