Jó úton járnak: a célba ért adományokkal sok családnak, felnőttnek, gyermeknek nyújtottak örömöt

Mint írják, a nyári üdültetések során szerveződő közösségek, a lábadozó kisgyerek tekintete, az emberek hálája, az egyedi támogatások őszintesége az ország minden részéről azt bizonyítja, hogy "jó úton járunk".

Segített az összefogás ereje: Bence otthon gyógyulhat

A leukémiával küzdő istenmezejei kisfiú, Kecskés Bence javára két hónappal ezelőtt indult gyűjtés. Az országossá bővülő összefogás - amelyhez az Alfahír is csatlakozott - eredményeképpen sikerült összegyűjteni a szükséges pénzt a steril szoba kialakításához, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy otthon, családja körében folytathassa gyógyulását.

A jobbikos országgyűlési és európai parlamenti képviselőktől, de magánemberektől is származó pénzbeli és tárgyi adományok az alapítványon keresztül célba értek, sok családnak, felnőttnek, gyermeknek nyújtottak örömöt, valamelyest megkönnyítve a hétköznapok nehézségeit, tájékoztatnak a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványának vezetői, hozzátéve, hogy a szeretet és az összefogás ereje minden lehetőséget meg tud valósítani, mely elénk tárul.

"A rászoruló, de munkából élő magyar családokat segítjük"

Mit érdemes tudni a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványról? Mikor alakultatok és milyen céllal működtök?A Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány 2015 novemberében alakult, az alapítók szándéka pedig az volt, hogy a szervezet önkénteseken keresztül az egész Kárpát-medencében segítse a rászoruló gyermekeket és családokat, illetve megkeresse és összehozza a segíteni kívánó adakozókat a segítségre szorulókkal.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=rsEE923dt8g autoplay:0]