Most akkor lesz következménye a népszavazásnak, vagy sem?

A nemzeti néppárt politikusa külön kiemelte Navracsics Tibor, uniós biztos nyilatkozatát, aki szerint sem a kérdésnek, sem a népszavazásnak nem lesz jogi következménye.

Ennek fényében feltette a kérdést:

"Melyik az a párt, amelyik számára nemzeti ügy a népszavazás, és melyik az, amelyik csak pártpolitikai harccá silányítja azt?"

Elmondta, a Jobbik továbbra is arra buzdítja szavazóit, hogy menjenek el október 2-án, és szavazzanak nemmel a kvóták ellen, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a párt

tegnap ismételten beadta a kvóták elutasításáról szóló alaptörvény-módosítási javaslatát, ami szerinte a probléma egyedüli és teljes körű megoldását jelenti.

"A jogcím megnevezésétől függetlenül minden olyan lehetőséget ki kell zárni, amely végeredményben a migránsok idetelepítését eredményezné"

- közölte a képviselő.

Apáti szerint

"ehelyett az azonnali, gyors és ingyenes megoldás helyett Orbán Viktor egy drága, kockázatos kalandba vitte bele Magyarországot, és ha ez a népszavazás jogilag érvénytelen lesz, akkor nincs más hátra, a miniszterelnöknek le kell mondania".

Mint fogalmazott:

"Aki megcsinálta a balhét, az vigye is el, vállalja érte a felelősséget."

Hozzátette: a Jobbik abban bízik, hogy a népszavazás érvényes és eredményes lesz, mert ez Magyarország elsőszámú érdeke.

Ugyanakkor a legerősebb ellenzéki erő szerint egyre sürgetőbb, hogy a Fidesz végre elárulja, mi a követező lépésük a referendum után, függetlenül attól, hogy érvényes lesz-e.

"Mi utat mutattunk, tegnap megmutattuk, hogyan módosítanánk konkrétan az alaptörvényt, ők viszont hallgattak, a képviselőik találgattak, az uniós biztosuk szerint pedig semmilyen következménye nem lesz október 2-ának."

Végezetül Apáti István feltette a kérdést:

"Hogyan kell érteni Navracsics Tibor szavait, lesz, vagy nem lesz következménye a népszavazásnak?"

Navracsics: Önmagának a kérdésnek meg az eredménynek nem lesz jogi következménye

A hírportál erről a témáról nem a migránspárti erőtlen politikai erőket, illetve civil szervezetek képviselőit kérdezte meg, hanem többek között a kormánypárti országgyűlési képviselőket. A fideszesek azonban többnyire annyit mondtak, hogy korai erről beszélni, meg néhány kommunikációs panelmondatot és lózungot ismételgettek, ha egyáltalán.