Diákparlamenti elhallgattatás: Aki mellett kiáll a Jobbik, azt többé nem védi az ombudsman?

Hiába ígértek vizsgálatot, ismét Dúró Dórának kell lépéseket sürgetnie az ügyben.

A Munkácsy gimnázium diákönkormányzatának akkori elnöke a diákparlamentben az oktatás súlyos hiányosságaira akata felhívni a figyelmet, amikor Rózsás Ildikó, a testület szakmai előkészítő bizottságának tagja félbeszakította a mondandóját.

Ezt követően a szégyenteljes esettel Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Kulturális Bizottság elnöke is foglalkozott. A képviselő asszony Bradánovics Bendegúzzal tartott közös sajtótájékoztatójáról ITT olvashat bővebben.

Bradánovics december 22-én írt e-mailt az oktatási jogok biztosának, melyben a vizsgálat állásáról érdeklődött, egyben felhívta a figyelmet: őt mint érintettet még senki sem kereste meg az üggyel kapcsolatban. Majd május elején is próbálkoztat, ám Aáry-Tamás Lajos akkor sem méltatta válaszra.

Mint kiderült, azért, mert az ügyben az ígéretek ellenére nem indult vizsgálat.

A Magyar Narancsnak nyilatkozva Bradánovics elmondta: megelégelte, hogy e-mailjeire nem kap választ, ezért felhívta az ombudsmant, aki elég meglepő válasszal rukkolt elő. Aáry-Tamás Lajos szerint ugyanis:

- hivatala megkereste Bradánovics Bendegúzt, ami már csak azért is érdekes, mert erről az érintett továbbra sem tud, illetve azért, mert
- Aáry-Tamás elismerte, hogy semmiféle vizsgálat nem folyik az ügyben.

"Utóbbit azzal indokolta, hogy az esetet követően 24 órán belül jobbikos politikushoz fordultam, s jobbikos sajtótájékoztatón vettem részt. Azt elismerte, hogy ehhez jogom volt, viszont azt állította, ezzel politikai síkra tereltem az ügyet, s ez már nem az ő hatásköre"

- mondta a Magyar Narancsnak Bradánovics, aki hozzátette, jelezte az ombudsmannak: attól még, hogy egy politikushoz fordult segítségért, ő maga még nem politikus, ám erre is csupán egy vércinikus reakciót kapott.

"Úgy reagált: egy párt sajtótájékoztatóján voltam, s ezek után keressem az igazam politikai dimenziókban"

- fogalmazott a tanuló.

Aáry-Tamás a lap kérdésére elismerte, valóban nem hajlandó segíteni a tanulónak, nonszensz érvelése pedig így hangzott:

"A diákparlament is foglalkozhat közpolitikai kérdésekkel, s ha emiatt sérülnek valakinek a jogai, hivatalból én indítok vizsgálatot. Ám miután a diák a Jobbikhoz fordult, úgy gondoltam, rosszul ítéltem meg a helyzetet, s az érintett nem is tőlem vár jogi védelmet."

Az ombudsman elfogadhatatlan válaszát nem hagyta szó nélkül az Országgyűlés Kulturális Bizottságának jobbikos elnöke, Dúró Dóra, aki kötelességtudó képviselőként ismét a hatalmi szóval elhallgattatott diák oldalára állt, bármennyire nem tetszik is ez az oktatási biztosnak:

Nyílt levél Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának

Tisztelt Aáry-Tamás Lajos Úr!
 
Először is engedje meg, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet eddigi munkájával kapcsolatban. Tapasztalataim alapján Önt egy szakmailag felkészült, empatikus, segítőkész embernek tartom. Az általam vezetett, oktatásért is felelős parlamenti bizottság számára készített éves beszámolói a legszínvonalasabbak közé tartoznak: érthetők, áttekinthetők, érdemi, gyakorlatból merített információkkal szolgálnak.
 
Az iskolai erőszakról az Ön szervezésében készült kutatást pedig hiánypótlónak, ezen a területen mérföldkőnek tekintem. Az egyik legismertebb és legnagyobb figyelmet kapott ügyben ugyanakkor úgy érzem, rossz döntést hozott.
 
Bradánovics Bendegúzról van szó, akibe a Somogy megyei diákparlament ülésén meglátásom szerint jogsértő módon belefojtották a szót. Ön akkor – nagyon helyesen – azt mondta, hogy hivatalból vizsgálatot indít. Csakhogy ez nem történt meg, s Bendegúz erről tájékoztatást sem kapott az Ön hivatalától, hiába bízott a jogállamban, meg sem keresték, pedig véleményem szerint ezt Önök meg kellett volna tegyék.
 
Most pedig a sajtóból értesültem: csendes visszakozását azzal indokolta, hogy "ám miután a kaposvári gimnazista egy párt képviselőinek oldalán lépett a nyilvánosság elé, úgy gondoltam, nem a diákjogai sérültek, hanem politikai téren keres megoldást", valamint "miután a diák a Jobbikhoz fordult, úgy gondoltam, rosszul ítéltem meg a helyzetet, s az érintett nem is tőlem vár jogi védelmet". Tisztelt biztos úr, Ön téved.
 
Attól, hogy Bendegúz napokkal később tartott velem egy sajtótájékoztatót, attól még neki sérültek a diákjogai. A kettő nem függ össze egymással. A jogsértés ettől nem lesz semmis.
 
Másrészt az, hogy Ő engem is megkeresett, nem jelenti azt, hogy Öntől ne várna segítséget. Jelen esetben úgy érzem, mindkettőnknek kötelessége segíteni neki. Eddig azt éreztem, hogy tevékenységét politikától függetlenül, őszinte meggyőződése szerint végzi. Bízom benne, hogy ez most sem lesz másképp, politikai szempontok vagy elvárások nem befolyásolják Önt.
 
Tisztelt Biztos Úr!
 
Magyarországon a fiatalok közéleti részvétele rendkívül alacsony mértékű. Felmérések sokasága támasztja alá, hogy az új generáció többsége közömbös a politika iránt. Ebben mindnyájunknak felelősségünk van. És abban is, hogy azoknak, akik valamilyen módon bekapcsolódnak ebbe – akár a diákparlament ülésén –, ők milyen politikai kultúrával találkoznak. Ez egy üzenet Bendegúz generációjának, hogy ha történik velük egy ilyen eset, bízhatnak-e a jogállam intézményeiben.
 
Bízom megértésében és belátásában, üdvözlettel:

Dúró Dóra, az oktatásért is felelős Kulturális Bizottság elnöke