Kambodzsa sem fogadja be a menekülteket

Kambodzsa hétfőn bejelentette, hogy nem szándékozik befogadni több menekültet egy dél-csendes-óceáni gyűjtőtáborból.

A lépés súlyos csapás az ausztrál visszatelepítési rendszerre, amelyet jogvédő csoportok bírálnak. Ausztrália két éve a Sovereign Borders (Szuverén határok) nevű programja keretében mindent elkövet azért, hogy útját állja az Indonéziából, illetve Srí Lankáról hajókon partjaihoz érkező menedékkérők áradatának. Az ausztrál haditengerészet rendszeresen megállítja az ilyen hajókat, és a migránsok befogadása helyett az érkezőket valamely új-guineai vagy naurui menekülttáborban helyezi el. A migránsoknak - még ha elfogadják is menekültkérelmüket - rendszerint továbbra is ott kell maradniuk. Az állandó ausztráliai tartózkodási engedélyt még azok sem kapják meg közülük, akiket az ország befogad.

Ausztrália és Kambodzsa tavaly szeptemberben megállapodott arról, hogy Phnompen ausztrál segélyekért cserébe befogad a Naurun lévő menekültekből néhányat. Az eltelt időben azonban csupán négy ilyen migráns volt.

Khieu Sopheak, a kambodzsai belügyminisztérium szóvivője közölte: "Nem tervezzük további menekültek visszafogadását Naururól. Országunk helyzetére tekintettel nem fogadhatjuk emberek százait, ezreit. Minél kevesebbet fogadunk vissza, annál jobb" - jelentette ki.

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter cáfolta, hogy a phnompeni kijelentéssel összeomlott volna a Kambodzsával kötött ügylet. Hangoztatta: Phnompen elkötelezett a regionális megoldás és az ausztrál kormánnyal kötött megállapodás mellett, azaz hogy visszafogadja a "valódi menekülteket". Kiemelte: Kambodzsa a befogadással szeretné hasznosítani a külföldi munkások szakértelmét, mert ezáltal növekedne a bruttó hazai terméke.

A tavaly bejelentett ügylet keretében Kambodzsa 40 millió dollárt (több mint 11 milliárd forintot) és további segélyeket kap függetlenül attól, hogy hány menekültet fogadott.