(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Az idei év még azzal indult, hogy Orbán Viktor büszkeségének adott hangot Karikó Katalin kutatási sikerére tekintettel, a Pfizert pedig magyar vakcinának nevezte. Április végére azonban eljutottunk oda, hogy a kormány már-már adatokat hamisít (na jó, torzít) azért, hogy a Pfizert lejárathassa, és az azt észrevételező Karikót már „riogató szakértőként” jellemzi.
A kormány ősszel súlyosan elkésett a koronavírus terjedésének megelőzését szolgáló korlátozó intézkedésekkel. Amikor megérkeztek a vakcinák elkészültéről szóló hírek, hamar felismerték, hogy nekik az kommunikációs szempontból létfontosságú. Ha nem akarják, hogy a következő hetek, hónapok arról szóljanak, hogy a kormány tévedése-halogatása okán ezrek halnak meg, akkor egyetlen út, ha kimagasló lendülettel látnak hozzá a lakosság beoltásához. Ennél a pontnál azonban beleütköztek a fúj-fúj Brüsszelbe. Az Uniónak hála ugyan megbízhatóan érkezik az összes oltóanyagunk fele, ez mégis önmagában fele annyi volna, mint amink most van, és aminek hála az orbáni propaganda triumfálni tudhat a rekord halálozási számok közepette is.
Ezért hiába kezdtük úgy az évet, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinát felkokárdáztuk, Karikó Katalint pedig a „sajátos magyar észjárás” újabb szuperhőseként mutattuk be, január végén Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak már azt nyilatkozta, hogy ő legszívesebben a kínai oltást kérné. De már január közepén elhangzott Eperjes Károlytól az az érvelés, amit aztán Szijjártó Péter hetekkel később a Euronews-nak nyilatkozott, hogy tudniillik minket, magyarokat eddig is orosz (keleti) vakcinával oltottak, és bevált, oltsanak nyugodtan ezután is.
A kormány lemaradásban volt nem csak átfogóan az oltási kedvet illetően, hanem különösképp a keleti oltóanyagokba vetett bizalom volt alacsony. Az év végén az amúgy is harmatos oltakozási vágyhoz képest még gyérebb volt a keleti vakcinák rokonszenvindexe. Ahhoz, hogy a lesújtó egészségügyi adatok helyett az oltásra tereljék a figyelmet arra volt szükség, hogy hajlandóak legyünk a keleti vakcinákat is beadatni magunknak.
Régen volt, hónapokkal ezelőtt, december legvégén, de talán még emlékszünk arra, milyen nemtelen és hazug kampányba kezdett a komplett propaganda a miniszterelnökkel egyetemben Krekó Péterrel szemben. A politikai elemző ugyanis azt találta megjegyezni a Politico-nak adott interjújában, hogy kétes a kormányzat részéről olyan vakcinákat népszerűsíteni, amelyek népszerűtlenek akkor, amikor életmentést jelent minden egyes beadott oltás. Azóta Krekó Péter pert nyert a Magyar Nemzettel szemben, de a propagandagépezet már olajozottan működik: az ellenzék oltásellenes.
A kormány nem engedhette meg azt, hogy bizalmi vákuum miatt az uniós gyógyszerügynökséget megkerülve beszerzett és jóváhagyatott keleti vakcinák ott porosodjanak a szükségtelen lélegeztetőgépek mellett a raktárakban, különben oda lett volna az oltakozási sikerpropaganda-terv. Ezért fordította az egész anyahajóját a szakmailag érvelő és semmi sértőt nem mondó politikai elemző felé. Orbán Viktor már előre, november végén kijelentette, hogy nem szabad belőle politikai ügyet csinálni, „vannak, akik törekednek erre” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy „hidegháborúsdit játszanak, hogy Nyugat, Kelet…”. Azóta a kormány is mélyen elmerült ebben a játékban, keményen állást foglalva a Kelet oldalán.
Gulyás Gergely hiába állít most már súlyosabbat a Pfizer vakcináról, mint a keleti vakcinákról az ellenzék valaha is, ebből az ő narratívájuk szerint világnézeti kérdést mégis azok csináltak, akik nem bíztak a keleti vakcinákban. Sőt, azok nemcsak világnézeti kérdést csináltak belőle, hanem mindjárt oltásellenesek is, ami természetesen nevetséges és tudatos túlzás. Határozottabban mondva hazugság és rágalom. Ez a vád és ez a tematika most már ugyanolyan gumicsontjává és vezérmotívumává vált a kormánypárti megszólaló fejeknek, mint volt valaha a migrációpártiság és a kerítésellenesség, amit az ellenzék se kiköpni, se lenyelni nem tud, viszont egy olyan témára irányítja a figyelmet, amelyben a kormány jól áll a polgárok szemében is.
Karikó Katalin Amerikában élő tudósprofesszor. Épp úgy nem számít Orbán számára, ha szakmai alapon kritizálja a kormányzati oltóanyag-tájékoztatást, mint az, hogy megsértődik-e az „asszonyság” elnevezésen. A személye nem számít.
Lehet vele villogni, ha éppen a világra szóló „sajátos magyar észjárást” kell dicsérni, adunk neki Széchenyi-díjat, hogy a mieink lássák, mennyire hálásak vagyunk neki, de amikor ez az asszonyság írástudó professzorrá válik, aki szót emel tudományos teljesítménye védelmében, akkor riogató szakértő, aki jobban tenné, ha csak értelmezne. Lehetőleg magában.
Orbán Viktor és társai nem ismernek alázatot, és nincs számukra felsőbbség. Szembesítik őket a vállalt értékekkel és a közmorállal, amire ők egyre gátlástalanabbul fittyet hánynak? Akkor a válaszban már Jézus is csak egy fegyvertelen prófétává válik, aki elbukott. Az egyenesség hiányzik belőlük ahhoz, hogy amikor a kormányzati agytröszt egyik kulcsfigurája, Lánczi András Jézust így minősíti, a nevét is hozzátegye. Mit kapna a Megváltó vajon akkor, ha egyszer lelkünk tengeren túljáról ő is kritikát fogalmazna meg „kereszténydemokrata” kormányunkkal szemben? A riogató szakértőnél nem állnának meg, bár egyszerűbb volna, és ez be is vált már egyszer, megkérdőjelezni Messiás-mivoltát.