Kárpátalja ügyében írt Szávay az amerikai nagykövetnek

Tisztelt Nagykövet Asszony!
 
Az ukrajnai konfliktus békés és mielőbbi rendezése mindannyiunk közös érdeke. A rendezés felé vezető egyik legfontosabb lépés pedig a válság kiváltó okainak beazonosítása, kielemzése, és ezt követően az okok elhárítása. Határozott álláspontunk szerint az egyik ilyen kiváltó ok Ukrajna soviniszta, a területén élő nemzeti közösségeket elnyomó politikája. Kelet-Ukrajna oroszajkú lakosságának elege lett abból, hogy nem tekintették őket egyenrangú állampolgárnak, gátolták nyelvhasználati és egyéb alapvető közösségi jogaik gyakorlását.
 
De ez a soviniszta, kirekesztő politika sajnos nem csak Kelet-Ukrajnában, de a magyarok által is lakott Kárpátalján is jellemző, ahogy erre a közelmúltban Szergej Lavrov is rámutatott. Az orosz külügyminiszter az 51. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (51st Munich Security Conference) kiemelte, a magyar és román közösség tagjait sokkal nagyobb arányban sorozzák be az ukrán seregbe, mint az ukránokat, nem biztosítják ezeknek a közösségeknek az egyenlő jogokat, Ukrajna arra sem volt hajlandó, hogy – Porosenko elnök személyes ígérete ellenére – létrehozzon egy magyar többségű választókerületet, ahonnan magyar képviselő juthatna az ukrán törvényhozásba.
 
A Szergej Lavrov által elmondottak sajnos nagyon helyesen mutatják be a kárpátaljai helyzetet, és azt, hogy csak a magyar közösség béketűrésének köszönhető, hogy még nem lett olyan pattanásig feszült a helyzet, mint Kelet-Ukrajnában. Ukrajna évek óta gátolja a magyar nyelv használatát, hátrányban részesítik a felsőoktatásba felvételiző magyar diákokat, a régiókat úgy kívánják átalakítani, hogy sehol ne legyen magyar többség, a kárpátaljai magyar emlékműveket szélsőséges csoportok tagjai gyalázzák meg mindenféle retorzió nélkül folyamatosan. És ezek mellett van az imént említett magyar többségű választókerület hiánya, amely lehetetlenné teszi, hogy egy valóban kizárólag a magyarság érdekeit képviselő politikus jusson be a kijevi parlamentbe. A mostan ugyanis véleményünk szerint nem olyan.
 
Tisztelt Nagykövet Asszony!
 
Nagyon fontosnak tartom, hogy egy olyan nagyhatalom, mint Oroszország kiáll országunk határain túl élő nemzetrészünk ügye mellett, de fontosnak tartanám, hogy ez a kiállás Magyarország nyugati szövetségesei, elsősorban az USA részéről is adott legyen. Tisztelettel kérdezem tehát, hogy Ön és kormánya egyetért-e a Szergej Lavrov által elmondottakkal? Az USA hasonlóan fontosnak tartja-e nemzetiségi és nyelvi jogok biztosítását? Érdeklődöm továbbá, hogy az Egyesült Államok szükségesnek tartja-e az ukrajnai nemzeti közösségek jogainak kiszélesítés és szavatolását, valamint hogy álláspontjuk szerint az ukrajnai rendezés során milyen jogokat szükséges ezen közösségeknek biztosítani?
 
Előre is köszönöm megtisztelő és érdemi válaszát, magyarországi tartózkodásához és megbízatásához eredményes és jó munkát kívánok!
 
Budapest, 2015. február 12.
 
Tisztelettel üdvözli:
 
Szávay István
 
Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke
 
Hétfőn a HVIM, a Jobbik és a Jobbik IT fáklyás felvonulással tiltakozott a kárpátaljai magyarok sorozása ellen, Szávay István ott jelentette be, hogy nyílt levélben fordul a nagykövet asszonyhoz. A tüntetésről szóló beszámolónkat itt olvashatja.