Szigorú fellépést ígér a kazah államfő, a tiltakozók eközben elfoglalták Almati repülőterét

Szigorú fellépést ígér a kazah államfő, a tiltakozók eközben elfoglalták Almati repülőterét

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szerdán bejelentette, hogy átvette az ország nemzetbiztonsági tanácsának vezetését és megígérte, hogy a lehető legnagyobb szigorral lépnek fel a közép-ázsiai köztársaságban több mint egy évtizede legsúlyosabb zavargások visszaszorítására.

Tokajev elnök a televízióban mondott beszédében közölte, hogy a zavargások során tömeges támadásokat hajtottak végre a rendvédelmi erők ellen, amelynek a tagjai között halottak és sebesültek is vannak.

Államfőként és mától a biztonsági tanács elnökeként szándékomban áll a lehető legszigorúbban eljárni

- jelentette ki Tokajev.

A nemzetbiztonsági tanács élén korábban a befolyásos Nurszultan Nazarbajev, az országot 1991-es függetlenné válásától 2019-ig elnökként irányító volt szovjet kommunista kazah pártfőtitkár állt. Tokajev bejelentette, hogy nem hagyja el az országot, a fővárosban, Nur-Szultanban marad. Az államfő a nemzethez intézett televíziós beszédében politikai reformokat is ígért, amelyeket rövidesen ismertetni kíván.

Az államfői beszéd után nem sokkal a tüntetők elfoglalták Kazahsztán legnagyobb városa, Almati repülőterét. Valamennyi, Almatiból induló és oda érkező járatot átmenetileg töröltek.

Tokajev kéthetes szükségállapotot rendelt el a fővárosban és az ország legnagyobb városában, Almatiban, éjszakai kijárási tilalommal és a közlekedés korlátozásával a két városban és a környékén. Fegyveres tüntetők korábban Almatiban a polgármesteri hivatal után felgyújtották az elnök rezidenciáját, valamint egy kormányépületet is.

Kanat Tajmerdenov almati kormányzó szerint a zavargások során több mint 120 járművet - közöttük 33 rendőrautót, tűzoltó járműveket és mentőket - gyújtottak fel, több mint 120 boltot, 130 kávéházat és éttermet, valamint mintegy száz irodát fosztottak ki. Több mint 500 embert bántalmaztak, közöttük 130 nőt és idős embert. A nap második felében elérhetetlenek voltak a hírportálok, a Netblocks netfigyelő szervezet szerint országszerte blokkolták az internet-hozzáférést.

A kazahsztáni tiltakozások Zsanaozenben kezdődtek vasárnap, miután az országban eltörölték a cseppfolyósított földgáz árplafonját, és emiatt jelentősen megemelkedett a benzin alternatívájaként használt autógáz (LPG) ára. A zavargások átterjedtek az ország több városára, köztük Almatira és vidéki településekre is. Szerdán, amikor a zavargások Almatira és Nur-Szultanra is átterjedtek, a kormány benyújtotta lemondását, de a miniszterek ügyvivőként a helyükön maradnak az új kabinet megalakulásáig.

(MTI)