(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Kissé kaotikusra sikerült Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettesének napirend előtti felszólalása a héten az Országgyűlésben. A kötelező, „oltásellenes ellenzék” témáját a magyar járványkezelés felmagasztalásával egészítette ki, de a kormányzati munkát illető hálálkodások közepette azért megemlékezett az egészségügyben dolgozók emberfeletti szolgálatáról is. Az ellenzéket célzó két gyűlölködés közepette, a papírból olvasástól ugyanakkor el nem szakadva, közös imádságra szólított fel a koronavírus-járvány megfékezéséért. Nehéz dolga volt Rétvári Bence miniszterhelyettesnek, hogy ezekre a kemény „kérdésekre” válaszokat adjon.
Nem ez az első, Rétvári Bencét megszólító parlamenti felszólalás, amely elidőzésre hívhat minket a magyar parlament jelentőségéről merengve. Uj Péter, a 444 főszerkesztője a Partizánban idézte fel Pesty Imre és Rétvári Bence április 12-i parlamenti „szócsatáját”:
„A Monthy Python ennyire abszurd dolgokba már nem ment bele. Pesty Imre, aki egészségpolitikus, végig papírból mondja, ugye, nem tudja, hogy mit akar kérdezni: »Az oltásellenes ellenzék az oltásellenességével oltásellenes, oltásellenességében akkor ellenes oltás, ellenzék.« Ezt így 20 percben. Válaszol Rétvári Bence: »Az oltásellenes ellenzék természetesen oltásellenes…«”
– karikírozta ki a főszerkesztő Pesty és Rétvári párbeszédét. Jellemzésében csak egy kicsit túlzott.
„Egy mondatnak nem volt értelme”
– tette még hozzá Uj Péter. Déjà vu érzése lehetett, ha követte Vejkey Imre beszédét, aki egyrészt olykor nyelvtanilag bicsaklott meg, másrészt az ismert tényekkel ment szembe „tagadhatatlan tényként” ismertetve sajátos valóságértelmezését. Kimagaslóan teljesít ugyanis a KDNP politikusa szerint a kormány a válság kezelésében mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból.
Vejkey Imre az elmúlt hónapokban attól válhatott ismertté, hogy talán a leghajmeresztőbb kezdeményezésekkel és állításokkal lepte meg a nem mindennapi magyar politikai életben edzett közvéleményt is. Ő léptetett volna ki minket az Emberi Jogi Egyezményből, ő jelentette ki azt, hogy közömbös egy törvény elfogadásánál, hogy arról az érintettek erről miként vélekednek, valamint ő fejtette ki azt is, hogy létezik a Brüsszel-Soros-Strasbourg triumvirátus, ami a kereszténységet akarja elpusztítani. E heti parlamenti felszólalásában „csak” az ország fele ellen gyűlölködött, majd másik kezével közös imádságra szólított fel.
A Székesfehérvári Egyházmegye honlapján is olvasható felhívás szerint a covid elmúltáért kéri Vejkey Imre a közös imát, aki számos tisztsége mellett a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője is. Hívő ember vagyok, nehezemre esne az imádságon gúnyolódni, nem is teszem. Meglátásom szerint azonban Vejkey Imre űz gúnyt belőle. Lelki éretlenségre vall, hogy a képviselő úr nem érzékeli azt a hitelességbéli deficitet, amivel egy pártpolitikai érdekektől fűtött, a politikai ellenfelek méltóságában térdig gázoló és a valósággal csak távoli köszönőviszonyban álló parlamenti felszólalásban a közös imádság emlegetése jár. Az istenismeretben ez olyan fokú járatlanságot mutat, hogy számomra volna kínos szembesítenem hitünk mélységével és önnön mulasztásaival, mintha egy épp járni tanuló kisbabával a maratoni táv lefutásáért kezdenék el perlekedni. Lerí róla, hogy ritkán engedte, hogy megzavarja a Szentlélek az ő mindennapjait, fájó azonban, hogy a nem hívő világ vele azonosíthatja a vallásosságot, és akár a Szentlélek működését is.
Mintha Vejkey Imre vagy Pesty Imre vagy Rétvári Bence rendeltetés szerint használná a megszólalásra adatott perceket tartalmatlan és hazug pártpropagandára a Parlamentben, de egy udvariatlanabb jelző vagy egy zsák krumpli esetleg egy sípfújás jelentene pusztán végromlást a parlamenti viták színvonalára. Kövér Lászlót az nem zavarja, ha a kormánypárt bojkottálja a parlamenti munkát. Azzal Kövér szerint nem száll sírba az Országház becsülete, ha ellehetetlenítik a kormánypártok az ellenzék – tehát valójában a magyar állampolgárok – hatalmat ellenőrző jogait, és se vitanapokon, se rendkívüli bizottsági üléseken nem jelennek meg, vizsgálóbizottságok pedig már fel sem állíthatók, de milliós bírságokat szab ki azért, ha egy ellenzéki képviselő a házelnök beszéde közben hangosan mer közbeszólni.
Kövér László 2013 óta, mióta az Országgyűlést érintő új törvény alkalmazható, 158 esetben összesen 86 millió forint bírságot szabott ki, ebből 94%-kal az ellenzéket sújtva. „Neve: adj pénzt és ne tudd mért” – passzol ide Vörösmarty sora, aki 1846-ban hasonlóan borongósan az ország házáról merengett el. Háza-e az még az országnak, ahol a sajtó egy talpalatnyi sarokba lett szorítva? Ahol a hatalom úgy kezeli az ország minimum felét képviselő többi politikai erőt, mintha egy ellenséges külhatalom tört volna be az Országgyűlésbe?
Küllemében gyönyörű, belbecsében azonban kiüresedett a magyar Országháza, amely nem természetes folyamata a demokráciáknak. Éppen ellenkezőleg. Demokráciánk kiüresedését szenvedik el a csipkézett neogót oszlopok és a kupolateremben ülő Szent Korona azzal, hogy a valódi vitákat száműzte a kormány a onnan. Vissza kell azt is, mint az egész országot, foglalni!