Kerékpárbaleset miatt került kórházba az amerikai külügyminiszter

A baleset délelőtt háromnegyed 10 körül történt Franciaországban, a Felső-Savoya megyei Scionzier település közelében, 40 kilométerre a svájci határtól. Az amerikai diplomácia vezetőjét helikopterrel szállították a genfi egyetemi kórházba. John Kerry egy pillanatra sem veszítette el az eszméletét - közölte John Kirby amerikai külügyi szóvivő.
 
A szóvivő nem részletezte a baleset körülményeit, csupán annyit mondott, hogy a szerencsétlenség idején egészségügyi személyzet is utazott a Kerryt kísérő gépkocsikonvojban, és a helyszínen azonnal megvizsgálták a tárcavezetőt.
 
Egy másik, névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes is megerősítette, hogy a külügyminiszter "élénk" és tudatánál van. Elmondta azt is, hogy Kerry egy kanyarban esett el, illetve hogy más járművet nem érintett a baleset. Egyelőre nem tudni, meddig kell kórházban maradnia.
 
A decemberben a 72. születésnapját ünneplő Kerry nagy sportember, és európai körútjai alkalmával rendszeresen kerékpárra ül.