Két évtized a Wall Street(b)en - brókerek nélkül

Az elmúlt húsz év legfontosabb eseményei, és a közeljövő tervei Gregus Miklós énekes tolmácsolásában.

 - Nagyon röviden fel tudnád vázolni, hogy milyen apropóból és milyen körülmények között jött létre a Wall Street?

 - Már 14 éves koromban zenéltem, de a WS előtt volt néhány év szünet. Már nagyon akartam valamit csinálni és ’94 év végén, Kőszegi Zsolt barátom ajánlásával a fiúk rám találtak. Ők akkor már egy ideje Frigid néven zenéltek és épp énekest kerestek. Ferivel (Mayer Ferenc, gitár – a szerk.) és Tibivel (Tóvári Tibor, basszusgitár – a szerk.) azóta is nyomjuk a rock & roll-t. 1998-ig kétgitáros felállásban játszottunk Kupecz Lacival, aki azóta a gitárt kamionkormányra cserélte. Az első felállás dobosa Bogár Lajos volt, aki jelenleg a Gesarol együttesben játszik. Nálunk a dobosok váltották egymást, Lajos után ’97-ben Bánfalvi Sanyi érkezett, aki jelenleg Kovács Ákos zenekarának állandó tagja. Majd ’98-ban egy rövid ideig Sümeghi Tamás következett, aki sokáig a Sugarloaf- ban zenélt. Aztán, 2010-ig, a leghosszabb ideig Ilisz Csabi volt a bandában, aki jelenleg az Eleven Híd-ban dobol, majd Szepesi Tamás érkezett, és 2012-től a Carment és a Pokolgépet is megjárt Szilágyi Ede a dobosunk.

 - Honnan, miért jött a brókerek törzshelyéről elhíresült utcanév? És ez hogyan kapcsolódik egy dallamrocker csapathoz?

 -Úgy éreztem, hogy a Frigid nevet azonnal meg kell változtatnunk (úgy gondolom, jó döntés volt), és egy jelentős koncert miatt (1995. PeCsa, Irigy Hónaljmirigy előtt) időre le kellett adni az új nevet. Egy napig agyaltunk, de semmi értelmes nem jutott eszünkbe, csak irdatlan baromságok, végül otthagytam a fiúkat, hogy reggel hívjanak fel az új névvel. Ők ráböktek a New York térképre és ez volt az ujjuk alatt: Wall Street. Természetesen a névnek semmi köze a rock zenéhez.


 - Eddig négy CD-tek jelent meg. Ezeket néhány mondatban be tudnád mutatni?

 - Egészen pontosan 1996-ban és ’97-ben jelent meg két kazettaalbumunk Fordulj fel és Egy másik utca címmel, amit aztán egy négyéves szünetet követően – amikor a zenekar nem működött – két új számmal kiegészítve CD-n is kiadtunk. Innen a Szüzesség mértékegysége 1 Volt és a Fordulj fel állták ki leginkább az idők próbáját, és még mindig műsoron vannak, de december 5-én jó néhány dal elhangzik ezekből az időkből. Aztán 2007-ben a Hooligans turné kapcsán jelent meg a Rock & Roll című lemezünk, 2008 év végén az Indulunk!, majd 2010 nyarán a Főnyeremény. A CD-khez három videóklip is készült, a Csak várok, a Vallomás és az Éjféltájt című dalokra. Az albumok fogadtatása mind a szakma, mind a közönség részéről mindig pozitív volt, aminek természetesen nagyon örültünk.

 - Kb. kilenc-tíz éve követem figyelemmel a pályafutásotokat, azaz nagyjából a WS történetének felétől, és minden egyes CD megjelenésetek után elgondolkoztam azon, hogy miért marad el a (mainstream) áttörés, mikor pedig minden (kiváló dalok, karakteres rock-hang, magas szintű hangszertudás, karakán kiállás, profi élő előadás, stb.) adva lenne hozzá. Szerinted mi a válasz?

 - Úgy érzem, nagyon sokat tettünk azért, hogy ez sikerüljön, a végeredményt tekintve viszont nyilván nem eleget. Nincs tuti recept, hogy mitől fog működni a dolog. Felléptünk, ahol csak lehetett, turnéztunk az Edda és a Hooligans társaságában, készítettünk videó klippeket, lemezeket, nyertünk tehetségkutatót, lettünk az év felfedezettjei, van a hátunk mögött vagy 7-800 koncert. Rengeteg energiát, munkát és pénzt fektettünk mindebbe. Nem tudom, de úgy tűnik, mindez kevés. Talán nem elég jók a dalok, talán nem elég jó az előadásmód, talán nem elég jók a szövegek. Talán mi magunk nem vagyunk elég jók, vagy talán csak nem voltunk jókor, jó helyen. Talán az is probléma, hogy soha nem egy kaptafára írjuk a dalainkat (bár szerintem nem) és ezért a közönség túl vegyesnek érezheti a stílusunkat. Lehet, hogy a rockereknek puhák, a nem rockereknek túl kemények vagyunk. De úgy gondolom, hogy aki szereti az Eddát, a Bikinit vagy a Hooligans-t, az akár a mi rajongónk is lehetne. Lehet, hogy csak egy jó nagy összeg és egy jól megszervezett reklámkampány hiányzik. A leírtak közül bármi igaz lehet és valószínű a legtöbb az is.

 - Milyen tapasztalatokat szereztél, az elmúlt két évtizedben hogyan változott itthon az általatok is játszott dallamos rockzene fogadtatása?

 - Úgy indultunk, mint a legtöbb zenekar, teljesen alulról. Persze az 1998 végétől 2002 év elejéig tartó szünet megtörte a kezdeti lendületet. Már ’95-ben sem volt rózsás helyzetben a rockzene, de 2002-re már valóban a saját s.ggem alatt volt (becenevem Béka). Aztán 2007 és 2010 között volt egy igazán aktív időszakunk, lemezek, klippek, turnék, de utána viszont sajnos már nem úgy ment a szekér. A válság nem csak a New York-i Wall Street-en volt érezhető.

 - Biztos nehéz és hálátlan feladat, de kiemelnél néhány nagyobb mérföldkövet az eddigi munkásságotokból?

 - A lemezek és videó klippek megjelenése mindenképpen az volt, mint ahogy az Edda és a Hooligans turné is. 2008-ban megnyertük a Wigwam Rock klub és a Pont FM rádió tehetségkutatóját, 2009-ben pedig a Wigwam „Év felfedezettje” és házi zenekara lettünk. Természetesen a 2009 és 2013 között megrendezett Wall Street táborok is nagyon fontosak voltak.

 - December 5-én tartjátok a Wall Street 20. születésnapját megünneplő jubileumi koncerteteket. Mire számíthat a Crazy Mama-ba kilátogató nagyérdemű?

 - Először is lesz két remek vendégzenekar a MedNexT és a Partyzän személyében, úgyhogy érdemes időben érkezni, a kezdés 20.45-kor lesz. Mi kb. 22.30-kor kerülünk színpadra és a tervek szerint, több mint 40 dalt fogunk eljátszani. Amúgy is legendásan hosszúak a koncertjeink, de szerintem ezzel túlteszünk magunkon is. Számtalan olyan régi számot is előveszünk, amelyeket már nagyon-nagyon régen nem hallhatott tőlünk a közönség. Velünk lesznek a régi tagok is, akikkel együtt szintén nem láthattak minket mostanában. És ami még nagyon fontos, a koncertről öt kamerával felvétel készül és jövőre nem csak a régen várt Örökké nem eshet című albumunk, hanem a jubileumi koncert DVD-je is megjelenik. Úgyhogy, mindenki kapja magára a legjobb szerkóját vagy a legrosszabbat, és irány a buli!

 - Egy jó ideje már Németországban élsz. A szülinapi koncert után, tehát jövőre, várható-e nagyobb élő aktivitás a zenekartól?

 - Amíg Németországban élünk a feleségemmel, addig nem várható több, évi 3-4 koncertnél, de ezeken igyekszünk a maximumot nyújtani.

 - Az előbb már szóba került egy vadonatúj WS album megjelenése. Erről mondanál néhány szót?

 - Mivel 2010 óta nem jelent meg lemezünk, az új anyag már szinte teljesen összeállt, hiszen volt rá idő. Ennek nagy részét a közönség is ismerheti. Hasonlóan vegyes stílusú, megszólalású dalokat tartalmaz majd, mint az előző korongok. A lendület mellett nagyon fontos a jó dallamvilág. Remélem jó lesz fogadtatása. Szerettünk volna a 20 éves jubileumra kijönni vele, de Ede balesete miatt ez sajnos 2016- ra csúszott.