Salátatörvényben rejtették el, hogy az FTC-hez kerül a 73 milliárdból épülő népligeti kézilabdacsarnok

Salátatörvényben rejtették el, hogy az FTC-hez kerül a 73 milliárdból épülő népligeti kézilabdacsarnok

Ahogyan arról beszámoltunk, a Pintér Sándor belügyminiszter "Egyes eljárások korszerűsítését és a polgárok biztonságának további megerősítését célzó intézkedésekről" szóló 62 oldalas törvénycsomagja egyszerre foglalkozik többek között a terrorizmussal, a pirotechnika használatával, a digitális nomádok bevonzásáról (Fehér Kártya), a személyi igazolványokkal, valamint a bányászattal.

A salátatörvényből kiderül továbbá az is, hogy

a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításával az FTC vagyonkezelésébe kerül az épülő új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok is.

A kormányközeli Market Építő Zrt. által épített népliget melletti gigantikus kézilabdacsarnokról éppen a napokban írtuk meg, hogy az állami Beruházási Ügynökség adatai szerint

a plusz 28,1 milliárd forintos módosítással 44,7 milliárd forintról immáron 73 milliárdra nőtt Európa leendő legnagyobb kézilabdacsarnokának költsége.

A több mint 20 ezer férőhelyes aréna a január 13-án kezdődő 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Eb-re készül, ugyanakkor az ünnepélyes megnyitót novemberben tervezik (az persze kérdéses, hogy a kontinenstornán kívül hány alkalommal lesz a csarnokban teltházas rendezvény).

1000 milliárd forintos lista a kormány pénzköltéséről

Elkészült az állami Beruházási Ügynökség friss éves beszámolója, melynek mellékleteiből kiderül, milyen beruházásra lesz még idén pénz, és mire nem. A legnagyobb tételek a budai Várra, a Fradivárosra és a BME Science Park projektre mennek, nem lesz pénz viszont a Diákvárosra, míg a Fudan egyáltalán nincs is a listán.

A dokumentumban az is szerepel, hogy az alábbi helyrajzi számmal ellátott területek vagyonkezelője is a Ferencvárosi Torna Club lesz. Az FTC elnöke Kubatov Gábor, aki egyben a Fidesz országos pártigazgatója.

Market Zrt., a NER egyik bástyája

A Garancsi István érdekeltségbe tartozó Market Zrt. évek óta sorra nyeri a közbeszerzéseket, gyakorlatilag nincs olyan építőipari munka, amit ne húzna be. Éppen a napokban derült ki, hogy nagy titokban 35 éves fővárosi kaszinókoncessziót kapott Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje.

Garancsi a MOL Fehérvár FC elnöke is egyben, így nem csoda, hogy az Orbán Viktorral kiváló kapcsolatot ápoló üzletembert lefotózták már a VIP-páholyban a miniszterelnök és néhány év alatt az ország leggazdagabb emberévé avanzsáló Mészáros Lőrinc társaságában.

A vírus ideje alatt több alkalommal is a Maldív-szigetekre látogatott a NER politikai és gazdasági vezetői által használt OE-LEM lajstromszámú Bombardier Global 6000 luxusrepülőgép, amin a felcsúti milliárdos mellett szintén tiszteletét tette Garancsi.

Mint megírtuk, miközben az ellenzéki képviselők az előválasztással foglalatoskodnak, a Fidesz rendkívül felpörgette a törvénygyárat. Az Egyes eljárások korszerűsítését és a polgárok biztonságának további megerősítését célzó intézkedésekről (T/17283) szóló törvénycsomagban például 

  • a személyi igazolványokról,
  • a (nemzetbiztonságra veszélyes) külföldiek kiutasításáról,
  • a terrortámadás jelentős veszélyéről,
  • az utazások lehetséges követéséről,
  • az utasadatokról,
  • a polgári célú pirotechnika használatáról,
  • valamint a digitális nomádok bevonzásáról (Fehér Kártya) is rendelkeznek.

Sőt, szintén ebből derült ki, hogy megszüntetnék a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatot (MBFSZ), és valamennyi jogát és kötelezettségét, valamint vagyonát, vagyoni jogait és előirányzatait átruháznák a jogutódként feltüntetett Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságra. 

"Jó szerencsét!": a fideszes mélyállam elnyelné a bányászat felügyeletét is a következő 9 évre

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, az Orbán-kormány is gőzerővel készül a 2022 utáni időszakra, és több - egymástól eltérő területet érintő - salátatörvényt is benyújtott a Parlament elé, miközben az ellenzéki képviselők az előválasztással foglalatoskodnak.

Lapunk írta meg azt is elsőként, hogy Varga Judit igazságügy miniszter egy másik salátatörvénnyel mentőövet dobott Polt Péternek: a legfőbb ügyész jogállásának megszüntetéséhez az országgyűlési képviselők szavazatának kétharmadára lenne szükség. 

Új javaslatok: Polt kétharmados védelmet kap, módosulhat a választási törvény, de az FTC is jól jár

Miközben az ellenzék az előválasztás második fordulójával foglalatoskodik, a Fidesz és kapcsolt részei üzembe helyezték a parlamenti törvénygyárat is. Tegnapról mára több salátatörvény is felkerült a Parlament honlapjára. A legmeglepőbb részleteket megmutatjuk: Pintér Sándor belügyminiszter egy olyan 62 oldalas salátatörvényt dobott össze, amely gyakorlatilag mindent IS érint.