Új javaslatok: Polt kétharmados védelmet kap, módosulhat a választási törvény, de az FTC is jól jár

Új javaslatok: Polt kétharmados védelmet kap, módosulhat a választási törvény, de az FTC is jól jár

Miközben az ellenzék az előválasztás második fordulójával foglalatoskodik, a Fidesz és kapcsolt részei üzembe helyezték a parlamenti törvénygyárat is. Tegnapról mára több salátatörvény is felkerült a Parlament honlapjára. A legmeglepőbb részleteket megmutatjuk:

Egyes eljárások korszerűsítését és a polgárok biztonságának további megerősítését célzó intézkedésekről (T/17283

Pintér Sándor belügyminiszter egy olyan 62 oldalas salátatörvényt dobott össze, amely gyakorlatilag mindent IS érint. 

Az indokolásban többek között így érvelnek a számtalan módosítás mellett:

"A koronavírus-világjárvány elleni küzdelem, majd a hétköznapi élet ezt követő újraindítása olyan újfajta, korábban ismeretlen kihívásokkal szembesítette a törvényalkotót, amelyeknek az bizonyos társadalmi viszonyokat érintően az állampolgárok egyes közbiztonsági és rendvédelmi tárgyú jogszabályok által garantált biztonságát még tovább erősítve kíván megfelelni."

Azonban a fenti indoklás például nehezen magyarázza azt, hogy ezután törvényben rögzítik, az új budapesti multifunkcionális sport és rendezvénycsarnok vagyonkezelőjeként a Ferencvárosi Torna Clubot jelölik ki.

De nemcsak A sportról szóló törvényt módosítanák. A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényhez is hozzányúlnának; menekültügyi eljárás átmeneti szabályai paragrafusa így módosul:

"a járvány elterjedésének további akadályozása érdekében egy új eljárásrend került bevezetésre. A járvány elleni sikeres védekezés elősegítése érdekében a bevezetett szabályozást továbbra is indokolt fenntartani 2022. december 31- ig."

De ugyanebben a törvénycsomagban többek között

  • a személyi igazolványokról,
  • a (nemzetbiztonságra veszélyes) külföldiek kiutasításáról,
  • a bányászatról,
  • a terrortámadás jelentős veszélyéről,
  • az utazások lehetséges követéséről,
  • az utasadatokról,
  • a polgári célú pirotechnika használatáról,
  • valamint a digitális nomádok bevonzásáról (Fehér Kártya) is szó van.

Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról (T/17282)

Varga Judit igazságügyi miniszter sem akart lemaradni. A politikus közjegyzőkkel, a csődeljárásokkal, a találmányok szabadalmi oltalmával, a tisztességtelen piaci magatartással és a versenykorlátozással, a bírák javadalmazásával, sőt még a médiaszolgáltatokkal is foglalkozik,

de a lényeg mégis Polt Péter kétharmados védelme.

Ha ezt a törvényjavaslatot megszavazza a Ház, akkor ezután a képviselők kétharmadának szavazata szükséges a legfőbb ügyész megbízatásának megszűnéséhez. Ennek érdekében három új bekezdéssel toldanák meg az Országgyűlésről szóló törvény 61/A számú paragrafusát. 

Így tehát egy sima ellenzéki győzelem esetében nem lehetne őt elmozdítani, ami valljuk be, megnehezítené a fideszes mélyállam lebontását, illetve az elszámoltatást egy esetleges kormányváltás után.

Egyes választási tárgyú törvények módosításáról (T/17265)

A történelemből kiindulva aggasztó, ha Volner János hozzá akar nyúlni a választási törvényhez, hiszen az ő beadványa okán szorultak egy listára az ellenzéki pártok. Most egy újabb javaslattal él, ami a Párbeszéd társelnökének, szabó Tímeának segítene be - a mostanában a kormány politikáját képviselő Volner János több paragrafusban változtatna annak érdekében, hogy a kormány eltörölje a korlátozását annak, hogy ne lehessen például 41 napon belül országgyűlési választás és népszavazás, és akár azokat egyszerre is megtarthassák. 

A törvényjavaslat lehet egy trójai faló, amit aztán a bizottság előtt az utolsó pillanatban módosítanak valami turpissággal, ami tovább nehezítené az ellenzéki felkészülését a jövő évi kampányra, vagy épp lesz olyan népszavazás, ami a kormánynak kedves lenne.