A K&H Bank szerint a vállalkozások már érzik a magas infláció hatásait

A K&H Bank szerint a vállalkozások már érzik a magas infláció hatásait

A mikro-, kis- és középvállalkozások már érzik az infláció hatásait, ám az ukrán-orosz konfliktus hatásait vélhetően még kevésbé látják  - közölte a K&H Bank szerdán az MTI-vel első negyedévi kutatása alapján.

A K&H kkv bizalmi indexe 2022 első negyedévében hat ponttal öt pontra csökkent. Az indexet 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével mérték.

Kiemelték: az index 5 pontos értéke még mindig pozitív, ugyanakkor utoljára négy éve volt ilyen alacsonyan.

A K&H szakértői szerint az index visszaesésének hátterében a magas infláció áll, amelynek híre már az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt ismert volt. A megkérdezés közvetlenül a konfliktus kitörése előtt kezdődött és az azutáni két hétben zajlott, amikor a kkv-k feltehetően még nem építették be várakozásaikba annak esetleges hosszú távú hatásait.

K&H Bank felmérése szerint az index csökkenését négy tényező okozta: a közterhek, a kormányzati intézkedések, a munkaerő, az alapkamat terén látható mérséklődő várakozások.

A közterhek mérséklődésére az előző negyedévben még a megkérdezettek 27 százaléka, most viszont már csak 12 százaléka számít.

A kormányzati intézkedéseket az előző negyedévben még a kkv-k 46 százaléka, most viszont már csak 38 százaléka tartja vállalkozásbarátnak. Az elmúlt időszakban - a járvánnyal kapcsolatos gazdasági hatásokat ellensúlyozó könnyítések miatt - kifejezetten magas volt a vállalkozásbarát intézkedésekre számító cégek száma, ami most mérséklődött - írják a közleményben.

A munkaerővel kapcsolatos várakozások  7 ponttal mínusz 5 pontra csökkentek. Ebben a számban több foglalkoztatásra vonatkozó előrejelzés is megmutatkozik, úgymint a további alkalmazottak felvétele, a prognosztizált bérnövekedés és a dolgozói létszám tervezett bővülése. Ennél negatívabb eredmény 2020 első negyedévében volt, amikor a koronavírus-járvány kirobbanásakor mínusz 8 ponton álltak a munkaerővel kapcsolatos várakozások.

A vállalati hitelkamatokban az előző negyedévben még 3,4 százalékos, most viszont már 3,9 százalékos növekedéssel kalkulálnak a cégek. A jegybanki alapkamat és újabban az irányadó jegybanki betéti kamat emelkedése közvetlenül tolja felfelé a vállalati hitelkamatokat is, vagyis a valóságban ennél akár jelentősebb is lehet a növekedés - mutatott rá a K&H Bank.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}