Tavaly minden rekordot megdöntve Szaúd-Arábia 6,5 milliárd dollár értékben vásárolt fegyvereket, amivel megelőzte az eddigi listavezető Indiát is.
Rijádról úgy tartják, hogy a térségben az Egyesült Államok legjobb barátja, így nyilvánvaló, hogy az említett fegyverkezés is érdekében áll az amerikai vezetésnek. Hiszen a szaúdiak készek voltak - a hatalmas bevételkiesés dacára - bevetni Oroszországgal szemben az olajfegyvert, a világpiaci ár mesterségesen alacsony szinten tartásával.
Mindenesetre az arab ország nem áll le, és haditechnikai eszközökre idén már 10 milliárd dollár elköltését tervezi.
A globoport összeállításából arra lehet következtetni, hogy a térség legnagyobb beszállítója az Egyesült Államok (8,4 milliárd USD). Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek tavaly több mint 8,7 milliárd dollár értékben vásároltak fegyvereket, többért, mint a nyugat-európai országok együttesen.
Hogy mi lehet ennek az oka?
Egyesek szerint az Iszlám Állam jelentette veszély motiválja a szaúdiakat. Ezt látszik bizonyítani, hogy Rijád a Szaúdi Erőd megalkotásán ügyködik.
Ez egy 900 kilométer hosszú "kerítés" lenne, amelyet az iraki-szaúdi határon húznának fel. A kiszivárgott adatok alapján nyolc parancsnoki központ, 32 gyors reagálású katonai támaszpont, 38 átjáró, 78 monitor, 50 radar és számos egyéb eszköz segíti majd az IÁ elleni védelmet.
Mások az esetleges Irán elleni szankciókkal magyarázzák ezt a vészjósló folyamatot.
Ugyanakkor egy fosszilis-energiaforrásokért vívandó háború rémképe is felderenghet az emberben, hiszen inkább tűnik ez egy tudatos stratégiának, mint egy adhoc jellegű biztonságpolitikai lépésnek.
Erre jó példa, hogy az Egyesült Államoktól 2010-ben megrendelt nyolcvannégy darab F-15 Silent Eagle (F-15SE) vadászbombázó leszállítása a monarchiába megkezdődött tavaly.