Ki találta fel a könyvnyomtatást?

Észak-Korea területén végzett ásatások révén páratlan leletek tárultak fel: a Korjo-dinasztia fővárosából, Kaesongból származó fémdarabról kiderült, hogy nem más, mint a világ legrégebbi mozgatható betűformája, amit könyvnyomtatáshoz használtak. A dinasztia 918 és 1392 között uralta a Koreai-félsziget jelentős részét. Korjoról kapta a modern Korea a nevét.

A palotát Taejo, a dinasztia alapítója építette, a Szongak-hegy lábánál, Kaesongban 919-ben. Az épületegyüttes a vörös turbános felkelés idején égett le a 14. század végén. A régészek már 2007 óta vizsgálatok indultak, de konkrét feltárások idén júniustól indultak meg.  Az ásatásokat közös, dél és észak koreai kutatócsoport végezte. A régészek tájékoztatása szerint eddig 19 épületet tártak fel és több mint 3500 tárgyat, köztük feliratos tetőcserepet találtak.

A munka a szenzációs bejelentéssel nem ért véget. A szakértők további kutatást végeznek, hogy meghatározzák a fém típusát, készítésének idejét, illetve, hogy milyen fontkészletet használtak. A leleteket olyan szempontból megvizsgálják, hogy maradtak-e rajta tinta nyomok. Ezzel akarják ellenőrizni, hogy tényleg a betűket a nyomtatásban használták-e.

O.B.