Kiállítás: mit tett a katolicizmus Debrecen kultúrájával?

A Katolikus újjászületés Debrecenben címet kapta az idei emlékév, amely annak évfordulója, hogy a katolikusok 185 év után engedélyt kaptak a templomépítésre. Az Ars Sacra Debreceniensis csütörtöki megnyitóján többek között Bosák Nándor, a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye püspöke is részt vett.
 
 
Mint elmondta, az emlékévvel és a kiállítással „azt szeretnénk bemutatni és tudatosítani, hogy egy közösségben, egy városban, hogyan járul hozzá a katolikus jelenlét a város életéhez, történetéhez.” A kiállításon olyan művészek alkotásai láthatók, akik valamilyen vonatkozásban kötődnek a városhoz, valamint műveikben megmutatkozik a szakralitás. 
 
A megnyitón továbbá Gyutai Csaba, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója fejtette ki, hogy a régi világban minden művészet szakrális volt. Felidézte Pilinszky János sorait, miszerint
minden igaz művészet szakrális.
Sőt, hasonló gondolatokat fogalmazott meg Somogyi Győző festőművész is, aki szerint
a művészet első szintje a teremtett világ ábrázolásával foglakozik, míg a művészet mélyebb szintje az ars sacra, amelyet az üdvösségtörténet és a hit hat át.
Nagy Márta, a kiállítás kurátora megnyitóbeszédében elmondta, a Várkert Bazár termeiben a hagyományos és a művészetfilozófiai értelemben vett szakrális műalkotások egyaránt megtalálhatók.A kiállításon a legkülönbözőbb egyházművészeti tárgyak, ötvösmunkák, monstranciák, rózsafüzérek, asztali keresztek, papi öltözetek, úrasztali terítők és ékszerek, és ikonfestészeti alkotások képviseltetik magukat.
 
 
Emellett keresztény tematikájú szakrális képző- és iparművészeti alkotások: festmények, szobrok, grafikák, zománcok és textilek tartoznak, olyan kortárs vagy már nem élő, jelentős debreceni művészektől, mint Holló László, Medgyessy Ferenc vagy Bényi Árpád. A tárlat harmadik egységét pedig nem keresztény tematikájú szakrális nagyművészeti alkotások teszik ki, így nemcsak a római katolikus, hanem a görög katolikus, a református és a zsidó felekezet identitásból született művek is.
 
Mindezt a Debreceni Művelődési Központ anyagából válogatták. A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.
 
Fotók: MTI/Illyés Tibor