Kifutópálya - Újabb kiszervezések a Malév GH-nál?

Kinek a vágyainak adnak szárnyat, vagyis kik fognak a végén jól járni az állami tulajdonú Malév Ground Handling Zrt-nél zajló kiszervezésekkel?

A társaságnak tavaly 74 légitársasággal volt szerződése, többek között az Emirates, a KLM, a DHL, az Air France vagy az Air China, Air Berlin repülőgépeinek teljes körű földi kiszolgálását bízta a magyar köztulajdonú vállalatra. 
 
A Malév csődje után 2012 februárjában az Orbán-kormány és maga a kormányfő is arról beszélt, hogy nem lehetetlen az újraindulás. Az eltelt három évben, sem új nemzeti légitársaság nem alakult, de napjainkra a Malév egykori leányvállalatának jövője is rendkívül bizonytalanná vált. 
 
A Malév Ground Handling a magyar állam tulajdona, a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. 2012-ben a Malév csődje után a földi kiszolgáló cégnél jelentős létszám-leépítést és bércsökkentést hajtottak végre a megmaradás érdekében. 
 
Ebben a rendkívül nehéz helyzetben 2012. november 1-i hatállyal, kétmilliárd forint értékben kötött szerződést a WizzAir gépei földi kiszolgálására a Malév Ground Handlinggel, amit 2012. szeptember 10-én jelentett be Váradi József a WizzAir vezérigazgatója, valamint Limburger Lóránt, a Malév Ground Handling akkori vezérigazgatója. 
 
Ugyanezen a napon alakult, és tíz nappal később bejegyezték a BUDPORT Handling Kft.-t a cégnyilvántartásba az opten adatai szerint. A Galgóczy Ferenc érdekeltségébe tartozó társaság főtevékenysége: légi szállítást kiegészítő szolgáltatás. 
 
A BUDPORT a szeptemberi megalakulása után, 2012. november 1-től, mint a Malév GH alvállalkozója a WizzAir járatainak kiszolgálásában vehetett részt. 
 
Egy évvel később a BUDPORT Kft. megkapta a hatóságtól azokat az engedélyeket, ami lehetővé tette, hogy a társaság az érkező, induló, transzfer- és tranzitutasok kezelését, a poggyászfelvételt és – továbbítás feladatait is elláthassa.    
 
Tavaly decemberben a sajtó is foglalkozott azzal, hogy a WizzAir utasok felháborodtak azon, ahogy a BUDPORT a poggyászkezelést végezte. 
 
2015. november 1-jétől a WizzAir újabb szerződést kötött, ezúttal öt évre a Malév GH-val gépeinek teljes körű földi kiszolgálására, információink szerint ezen belül a BUDPORT végezheti a teljes „utas ellátást” a reptérre érkezéstől a gépig. A BUDPORT Kft. értékesített nettó árbevétele az opten adatai szerint az alakulás évében 2012 szeptemberétől-decemberig nagyjából 22,5 millió forint volt. 2013-ban 633,3 millió, míg ugyanez a mutató tavaly 1,045 milliárd forint volt. 
 
Staudt Gábor szerint nem tűnik indokoltnak, hogy egy magáncég végezzen minimális eszközállományt igénylő, de jelentős bevételt hozó passenger handling szolgáltatást, miközben ezt a Malév GH munkatársai is képesek ellátni. 
 
A jobbikos képviselő attól tart, hogy ha a kiszervezések folytatódnak a Malév GH-ból, akkor láthatatlanul átalakulhatnak a repülőtéri erőviszonyok, és természetesen nem az állami cég javára.  Ezzel pedig a Malév GH esetében nemcsak közel négyszáz ember munkája kerülne veszélybe, hanem a több milliárdos értékű állami vagyonelem is, amit a Malév GH képvisel. 
 
Staudt Gábor ezért arra a kérdésre vár választ a fejlesztési minisztertől, hogy ki döntötte el, hogy alvállalkozóknak szervezzék ki az eddig a Malév GH által végzett feladatokat? A képviselő a BUDPORT Kft. részére történő kiszervezésekre külön is rákérdezett. 
 
Staudt Gábor felvilágosítást kért arról is, tervezik-e, hogy újabb tevékenységi köröket, részlegeket szerveznek ki az állami vállalattól magáncégeknek, köztük például a cégen belül is jelentős értéket képviselő járműjavító osztályt. 
 
A képviselő attól tart, hogy megismétlődik az állami cégeknél szokásos folyamat, hogy kiszervezik magáncégeknek a jól jövedelmező szolgáltatásokat, majd a veszteségessé váló köztulajdonú céget végül áron alul értékesítik, vagy azzal az indokkal, hogy az állam rossz gazda, egyszerűen felszámolják.