Lássuk, milyen erőviszonyok uralkodnak ott, ahol a terroristák által kontrollált területek összeérnek a török határral.
Az al-Nuszra, meg a többiek
A térségben jelenleg az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ága, az al-Nuszra Front a vezető dzsihadista erő.
A szervezet 2012-ben bontott zászlót, és nemzetközi kapcsolataiknak hála, ők tudhatják soraikban a legtöbb külföldi vallási fanatikust, és zsoldost. Kapcsolatrendszerük Irakra is kiterjed, bár ott nem rendelkeznek akkora tömegbázissal, mint Szíriában. A csoport távlati célja egy saría által igazgatott, szalafista kalifátus létrehozása, ám a gyakorlatban náluk kevésbé dominál az ISIS-re jellemző párhuzamosállam-építés, és ennek propagálása, bár az eltérő vallási kisebbségeket (keresztények, alaviták) ők is előszeretettel mészárolják.
Legfőbb szíriai szövetségesük a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH), akikkel az északi régión kívül több fronton is együtt harcolnak, és a két csoportosulás között viszonylag gyakori érintkezés figyelhető meg. A szervezetet egyébként sok milicista használja átjáróházként, főleg azért, mert az Egyesült Államok és a nyugati szövetség tagjai, de a tűzszüneti tárgyalások előkészítése óta már az oroszok is, az Aszad-rezsim ellenzékének legadekvátabb képviselőjeként tartják számon. Sok szélsőséges ezt a "mérsékelt lázadó" státuszukat igyekszik kihasználni, ha el szeretnék kerülni a felelősségre vonást, főleg most, hogy az SZSZH részese lett a fegyverszüneti megállapodásnak.
Az Iszlám Állam az északi régióban is képviselteti magát, de a sok szempontból riválisának számító al-Nuszra erejét nem éri el a térségben. Az ISIS inkább az illegális olajszállítmányok útvonalait tartja kézben, azokat viszont komoly szárazföldi erőkkel védi.
A nagyobb játékosok mellett számos kisebb milícia működik a térségben, amelyek Aleppó kormányerők által indított ostroma miatt ingatag egységfrontba tömörültek, ám ezt leginkább a szorongatott helyzetük tartja össze, sem mint ideológiai, vagy szimpátia alapú kötelékek.
A legjelentősebb szárazföldi erő: a kurdok
A kurd kisebbségi milíciák gyakorlatilag egyedül, vagy itt-ott a Damaszkusz-hű erőkkel közösen uralják Szíria északi részét. Legjelentősebb harcoló szervezetük a Kurd Népvédelmi Erők (YPG), mely a Demokratikus Egyesülés Pártjának (PYD) katonai szárnya. A kisebbségi politikai erő stratégiai szövetségben működik a törökországi Kurd Munkáspárttal (PKK), melyet Ankara terrorszervezetként tart nyilván, nem is alaptalanul (valószínűleg ők állnak a tegnapi, rendőrök ellen irányuló merénylet mögött is). A szoros együttműködés kettős természetéből adódik, hogy Törökország a YPG erőket is zsigerből terroristaként kezeli, viszont a kurd milicisták nagyrészt a PKK-nak és kapcsolatainak köszönhetik, hogy vannak fegyvereik, amiket szembefordíthatnak a dzsihadistákkal.
Az etnikai alapon szerveződő, a konfliktus végeztével, nagy valószínűséggel autonómia elérésére törekvő kurdok egy ideig az Egyesült Államok fókuszpontjában voltak, mivel a nimbuszokban igencsak megkopott "mérsékelt felkelők" helyett egy nyilvánosan is felvállalható szövetségest láttak bennük. Ám valószínűleg Törökország makacs ellenállásán megbukott a kurdok imázsának felépítése, és miután az oroszok közvetítőként léptek föl köztük és Bassár el-Azsad szír elnök között, az USA úgy tűnik végleg lemondott a kisebbségi harcosok támogatásáról.
Ugyan a pontos összefüggéseket csak találgatni lehet, eléggé valószínűnek tűnik, hogy a kurdoknak orosz közbenjárással sikerült kiegyezniük a köreikben egyébként nem túl népszerű Aszad-rendszerrel. Erre utaló jel, hogy a YPG most már Damaszkusztól is kap hadianyagot, nem is keveset, a szervezet csapatai pedig több, a kormányerőkkel közös hadműveletet is végrehajtottak az elmúlt időszakban, főleg Aleppó térségében, ahol közös erőfeszítések keretében igyekeznek átvágni a török határig nyúló ISIS-korridort, és összekötni az általa kettévágott, két nagyobb kurd etnikai területet.
A kakukktojás: Törökország
Törökország azonban ezeket a törekvéseket egyre nyugtalanabbul szemléli, és egyes források szerint fokozatosan durvább lépésekkel - például tüzérségi csapásokkal - igyekszik hátráltatni a számára veszélyes hadműveleteket a határ szíriai oldalán. Ennek oka, hogy a török politikának nem érdeke egy egységes Kurdisztán, vagy kurd autonóm terület létrejötte a térségben, mivel az magával vonná a törökországi kurdok, potenciálisan erőszakos elszakadási kísérletét is. Ezt pedig a mindenkor török politika semmiképp sem engedheti meg magának.
Ha az orosz források szerint Törökországba irányuló illegális olajkereskedelem aspektusát figyelmen kívül is hagyjuk, akkor is világosan láthatjuk, hogy Ankara nem érdekelt a kurdok megerősödésében, önszerveződésében, pláne a számukra ellenszenves Aszad-rezsimmel való viszonyuk konszolidációjában. Épp ezért, bár az információk elég egyoldalúak (főleg orosz és iráni hírügynökségi, állami források által szolgáltatott anyagok), mégsem zárható ki teljesen, hogy a törökök indirekt módon segítik a szélsőségeseket, ha ezzel akár csak egy napig is el tudják odázni a YPG és a reguláris szír csapatok sikereit (az igazán érdekes helyzet az lesz, ha utóbbiak a határ közelébe érnek, ugyanis, ha a két hadsereg tényleg fegyveres konfliktusba keveredik, annak beláthatatlan következménye lehetnek - a szerk.).
A Russia Today (RT) legutóbbi videó-összeállításában is arról számolt be, hogy a határ közeli Azaz városánál a török hadsereg aktív segítséget nyújt az al-Nuszrának. Bár a felvételeken látható konvojokat nem lehet egyértelműen azonosítani, a megszólaltatott szemtanúk, akik között egy YPG-tábornok és a Szabad Szír Hadsereg tűzszünetet tiszteletben tartó emberei is szerepelnek, elmondták, hogy török részről tapasztaltak egyértelműen erőszakos megmozdulásokat. Sokan úgy vélik, hogy Ankara területeket akar kihasítani Szíriából, amíg még lehetősége van rá.
Az RT egy szíriai politikai szakértőt is megszólaltatott, aki köztudomásúnak nevezte a törökök iszlamistákkal ápolt jó kapcsolatait, de elhangzik, hogy a viszonyok nagyon zavarosak, és a különféle fegyveres csoportok, pláne a szír származású katonákat tömörítők egyre többen teszik le a fegyvert, vagy állnak a kormányerők mellé, azt látva, hogy az őket külföldről támogató erők csupán kihasználják a Damaszkusszal való szembenállásukat. A szakértő szerint nem is a hazai ellenzéki csapatokkal van a legfőbb probléma, hanem a rengeteg idegen zsoldossal, akik a dzsihadisták, és elsősorban az al-Nuszra soraiban harcolnak.