Egy labdarúgó szakportál ment utána igen mélyre hatolva, vajon miért igazoltak az elmúlt években Kínába olyan karrierük csúcspontján lévő játékosok, mint Gervinho, vagy az idei EB egyik legnagyobb sztárja, az olasz Graziano Pellé, és miért szerződnek tömegesen Kínába a világ legismertebb edzői, mint Marcello Lippi, Luis Felipe Scolari, vagy Sven-Göran Eriksson. Utóbbi csak úgy mellesleg nemrég Clarence Seedorfot váltotta egy kínai másodosztályú (!) csapat kispadján.
Mindenki rávághatja elsőre: a pénz miatt, ami viszont csak részben igaz. Pályafutásuk csúcsán lévő (vagy arrafelé közelítő) sztárfutballisták eddig nem igazoltak (vagy ritkán) kizárólag a kereset miatt nívótlan és ismeretlen bajnokságba. Az ismert tendencia lassan másfél évtizede, hogy a pályájuk befejezésére készülő neves sztárok gyakorlatilag levezetni (és gigantikus pénzeket keresni) mentek egyebek mellett Katarba, az Emirátusokba, Indiába vagy az Egyesült Államokba. Jórészt olyan népes országokba, ahol a név miatt eladott közvetítési jogok, sportruházati bevételek és egyéb kereskedelmi összegek bőven ki is tudták termelni a kiöregedő sztár árát és fizetését.
Kínában viszont egyre inkább úgy tűnik, más a helyzet és épp most kezdtek bele a projektbe, ami évtizedeken belül akár a feje tetejére is állíthatja a futballt az egész bolygón.
Születésnapi kudarc adott lendületet
A történet gyökere a 2000-es milleniumi olimpia. Ezt a nagy reményekkel (és annál nagyobb anyagi lehetőségekkel) pályázó Kína helyett Ausztrália, Sidney nyerte el. Kína pedig mindent beleadott később, hogy a csalódottságot feledtesse. Mint tudjuk, újra pályáztak és 2008-ban megrendezték minden idők legrongyrázóbb olimpiáját a pazarlásáról amúgy is ismert 1,3 milliárdos kommunista berendezkedésű világhatalomban.
Ez adta az ihletet, hogy a világ sportjának általános meghódítása mellett ugyanezt tegyék a világ legnépszerűbb sportjával, a labdarúgással is.
A futballrajongó államfő, Hszi-Csin-ping számára 2013 nyarán, épp a születésnapján telt be a pohár, amikor a kínai válogatott hazai pályán kapott ki 5-1-re Thaiföldtől. A vereséggel amúgy utcai zavargások is jártak, valamint a szövetség menesztette az addigi szövetségi kapitányt, Fehér Miklós korábbi edzőjét, José Antonio Camachót. Hszi elnök számára ez a szülinapi vereség volt a végső löket, hogy hatalmas lendületet adjon világhódító programjának.
Akkor ezt az elnök egy szent hármasság jegyében fogalmazta meg:
amint lehet, megrendezni egy világbajnokságot, ezzel kijutni egy világbajnokságra (ez eddig csak egyszer sikerült, három vereség, nulla rúgott gól volt a vége) és 2050-ig megnyerni a vb-t.
Hszi konkretizálta is, hogy mindezt mégis hogy: 2025-ig ki kell űzni a korrupciót a sportból és az ország sportköltségvetését 850 milliárd dollárban kell rögzíteni. (Egyes beszámolók szerint a labdarúgásba az elmúlt évek során már 600 milliárd fontnyi állami pénzt pumpáltak.)
A kínai futball egyik legjobb ismerője, a Wild East Football nevű blog tulajdonosa, Cameron Wilson szerint ez eddig sikerült is: kisöprűzték például a bundázást, a játékosok és bírók, sportvezetők megvesztegetését a sportágból, ami egy távol-keleti országban nagy szó.
Ömlik a pénz, jönnek a sztárok
Hszi elnök további nagy célja a Kínai Futball Liga biztos befektetői alapokra helyezése és világszinten mérvadóvá, elfogadottá tétele. Ennek jegyében az ország legnagyobb üzleti vállalkozásai jelentős tulajdonrészeket vettek a legnagyobb klubokban. Például a Kuangcsou Evergrande FC-ben, melyet a 2010-es évek elejére 60 százalékban a legnagyobb ingatlanfejlesztő cég birtokolt, 40 százalékban pedig a legnagyobb internetes webáruház.
A pénzt követte a 2006-ban Olaszországgal VB-t nyerő toszkán szakember, Marcello Lippi, akinek a vezetésével több bajnokságot is bezsebeltek, 2012-ben pedig első kínai csapatként megnyerték az Ázsiai Bajnokok Ligáját. Végül Lippi visszatért Olaszországba, ám a kispadon nem kisebb név követte, mint a brazil legenda, Luis Felipe Scolari. Felix Magath és Sven-Göran Eriksson szintén Kínában találta meg a számításait, ahogy a 2014-ben már ultragazdag Manchester Cityvel bajnokságot nyerő chilei Manuel Pellegrini is. (A Manchester City tulajdonosa egyébként 13 százalékban nem más, mint a kínai kormány.)
A jelenleg is zajló átigazolási időszakban a kínai Jenpien Funde kedvéért hagyta ott a lengyel Wisla Krakówt Guzmics Richárd, a magyar válogatott hátvédje. A játékos a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta: a pénz mellett az is motiválta, hogy a kínai bajnokságban olyan sztárok ellen játszhat majd, akikkel a lengyel bajnokságban biztosan nem találkozott volna.
Szó mi szó: a kínaiak minden követ megmozgatnak, hogy a legnagyobb világsztárokat magukhoz csábítsák, és úgy tűnik, ehhez szinte végtelen pénz áll rendelkezésükre.
2016 végén szerződött például Sanghajba az argentin Carlos Tevez, heti 615 ezer fontos fizetésért, amivel a világ legjobban kereső játékosa lett. A csapat ezen felül 10,5 millió eurót fizetett a játékos előző klubjának, a Boca Juniorsnak.
De nemcsak ő tette át a székhelyét a távol-keleti országba a nagyobb nevek közül: a Chelsea játékosa, Oscar 400 ezer eurós heti fizetésért igazolt a Sanghaj SIPG csapatához, volt csapattársa, John Obi-Mikel pedig a TJ Teda labdarúgója lett.
Ezequiel Lavezzi, a Napoli és a PSG volt csatára már egy éve Kínában játszik, igaz, nyáron csapatot váltott és a HB CFFC-ből a Fortune csapatához távozott heti 400 ezer fontos fizetésért.
Hulk, a brazil válogatott csatára nyáron igazolt az orosz Zenittől a Sanghaj SIPG-hez, 55,8 millió eurót fizettek érte, a játékos pedig 320 ezer fontot tehet zsebre hetente.
Sajtóhírek szerint Kínába csábítják a Tottenham és az angol válogatott 20 éves tehetségét, Dele Allit, akinek heti 810 ezer fontos fizetést ajánlottak - ezzel a világ legjobban kereső játékosa lenne, több mint a kétszeresét keresné Lionel Messi fizetésének.
Az AC Milan kolumbiai válogatott támadóját, Carlos Baccát évi 10 millió eurós fizetéssel csábítják Pekingbe, de Kínába igazolhat a holland válogatott Wesley Sneijder és a Fiorentinában szereplő Nikola Kalinic is, akiért 45 millió eurót ajánlott a Tianjin Quanjian.
Ugyancsak döbbenetes volt az az ajánlat, melyet a hírek szerint a Sanghaj SIPG tett a Dortmudnak és támadójának, Pierre-Emerick Aubameyangnak: a klubnak 150 millió eurót fizettek volna a játékosért, akinek heti 800 ezer fontos fizetést ajánlottak. (A világ jelenlegi legdrágább játékosa Paul Pogba, akiért nyáron 105 millió fontot fizetett a Manchester United.) A Dortmundnál azóta azt állították, hozzájuk nem futott be ilyen ajánlat, de nem lenne meglepő, ha hamarosan mégis futnának egy kört az ügyben kínaiak.
Egészen biztosan Ázsiában folytatja viszont karrierjét Axel Witsel, a belga válogatott középpályása a Juventus ajánlatát utasította vissza a Tiancsin Quanjian - és a heti 294 ezer font - kedvéért.
A piaci realitásoktól elrugaszkodott összegek teljesen eltorzíthatják a futballpiacot, hiszen még az európai sztárklubok is képtelenek versenyezni a fenti ajánlatokkal, nem véletlen, hogy a hírek kiverték a biztosítékot a nemzetközi sajtóban.
A kínai sportért felelős hivatal reakcióként közleményt adott ki, melyben azt írják, látják, hogy a klubok kontroll nélkül szórják a pénzt, ezért jobban oda fognak figyelni a pénzügyekre és ésszerűbb gazdálkodást várnak el a jövőben. Kérdés, mennyire veszik ezt komolyan.