- 2005 óta ez az első önálló és kézzelfogható megjelenése a Tekintetes Úrnak. Egy-egy kiadvány megírása, összeállítása mitől függ? Magyarul mi inspirál egy következő lemez megírására, mikor főállásban is publikálsz és van egy komoly blogod is?
- Több alkalommal is hangoztattam véleményem, hogy a beat korszak, illetve a rock születése számolta fel a polgári társadalom maradékait Nyugat-Európában – nem véletlenül kapott támogatást bizonyos köröktől –, de ez olyan, mint az Internet. Jobb lenne a világ, ha nem lenne, de hát, most már van. Nem tehetünk úgy, mintha nem létezne. Már csak azért is, mert ellenfeleink is használják. És hát, minden fegyverrel két irányba lehet lőni. A rock – mint mozgalom – iszonyatos kárt okozott, de ahogy a magyar mondás is tartja: minden rosszban van valami jó. Az ember mindig ember marad, és minden közegben, minden felállásban fel tud mutatni valamit a jóból, az értékből, az isteniből. Ebben a műfajban is voltak és vannak tehetségek, ebbe is lehet vinni üzenetet, ez is alkalmas valahol a közösségi összetartozás megjelenítésére. Ez vonzott engem is annak idején, még a ’80-as években a műfaj körébe. És hát, a rock and rollból teljesen kiszállni nem lehet. Aki egyszer a színpadon állt, vagy megismerte az érzést, hogy a keze alatt dal születik, és annak hatása van, az mindig sóvárogni fog utána. És mindig hiányérzete lesz, ha legalább néha-néha nem kerül vele kapcsolatba. Még akkor is, ha már szinte semmi értelme az egésznek. Nekem is időről időre hiányérzetem van, és ilyenkor előveszem a gitárt. Ebből dallam születik, és ha van valami szövegötlet, akkor szám lesz. És hogy mi inspirál? Körülnézek a világban, és amit ott látok. És persze, amit még nem mondtam el korábban. Ezt ki kell emelnem, mert sosem értettem azt, hogy egyesek százhuszonötödszörre is elmondják ugyanazt, ugyanúgy. Világos, hogy az AC/DC, a Motörhead vagy az Exploited egy termék, és a rajongókat ki kell szolgálni, de mivel nekem ebben nincs pénz, és díjakat sem vagdosnak hozzám, így csekély a kísértés.
- A Tekintetes Úrral olyan tartalmi, formai egységet hoztál létre, amire sem hazánkban, sem külföldön nincs nagyon példa. A – kevés kivételtől eltekintve – mindenki által egyszerűen csak punk-nak nevezett, de valójában stílusában sehová sem sorolható zenét ötvözöd groteszk, abszurd, túlnyomórészt a haladásellenességet hirdető szövegekkel, ahogy te jellemzed: az egész a Cseh Tamás, Waszlavik féle vonalhoz áll szellemiségében közelebb. Miért ezt a kifejezési módot választottad?
- Én a zenélést a punkon keresztül ismertem meg, ami a ’80-as években egész másról szólt, mint most. Nekem a punk azt jelentette, hogy szidjuk a komcsikat, a rendszert. S mindezt furcsa zenére. Mert ez a lázadó attitűd a zenei megközelítésre is rányomta a bélyegét. Miért gitározzon úgy az ember, ahogy mindenki más? Miért kell minden egyes számban a második refrén után elvinnyogni egy gitárszólót, majd visszajön megint a refrén, a dobos pörget, azt annyi? Hány százezren írtak már így dalt? Ki tiltja meg nekem, hogy én másképp csináljam, és mondjuk a szám elejére tegyem a szólót? Vagy egyáltalán ne legyen szóló! És miért kell ugyanazt az unásig csépelt blues hangsort lefognom, újra és újra, ismét és ismét? Mi van, ha keresztbe fogom a húrt? Mi van, ha a dobos a teljes szám alatt egyfolytában pörget? Mi valahogy így gondolkodtunk, amikor ezt elkezdtük, és én különösképpen. Aztán az ember idősebb fejjel rájön, hogy a dal egy örök forma, és nem véletlenül alakult ki, tehát teljesen szakítani vele fölösleges és képtelenség. De némi bizarrságot, furcsaságot, egyediséget igenis vigyen bele az ember. Így alakult ki a saját gitárstílusom, és a most megjelent új lemezen pontosan a kellő keverék hallható. Megmaradt annyi egyediség, és meghökkentő elem, hogy az ember felkapja a fejét, de dalszerűbb, mint a korábbi évek. Ezen az úton szeretnék majd továbbmenni.
- A kezdeti zenei hatásaidként a Stranglers, Fall, PIL zenekarokat, majd Captain Beefheart-ot, és a Devo-t is említed. Ezeket a muzsikákat még most is szereted, egyáltalán milyen előadókat hallgatsz mostanság?
- Stranglerst ma is szoktam. Ők egyedi eset, mert náluk a disszonancia, és a harmónia, a nyers erő, és az intellektus egyszerre van jelen. Hozzá fogható minőség a rocktörténelemben alig található. Nyugodtabb zenéket hallgatok, mint korábban. A PIL-t vagy Beefheartot tisztelem, de Iron Maident szívesebben teszek be. A Devo viszont roppant szórakoztató, ma is élvezetes. Madness, Jackson Heights, Kraftwerk, Manilla Road, Blue Öyster Cult. Ilyesmit szoktam. Érdekességképp meghallgattam a minap ifjúkori kedvencem, a Razor ’86-os, Malicious Intent albumát. Kiváló gitártémák, de nagy tételben fárasztó. Mint minden agresszív zene. A Judas Priest vagy a Black Sabbath a ’70-es években még tudta, hogy csak úgy van értelme beindulni, ha a zúzós részek közé beillesztünk lágy borongást. Mint ellenpólust. Hogy aztán megint lehessen emelni a feszültséget. A mai csapatok ezt nem értik. El nem tudom képzelni, hogy lehet végighallgatni hetven perc grindcore-t. Eleve elmebajnak tartom a 70 perces albumokat. Minek? Mert ráfér a CD-re? Ez nem krumpli, hogy kilóra mérik. Egy album legyen 35-40 perc, de úgy érjen véget, hogy érezzem a vágyat az ismétlésre. Ne pedig az 57. percnél a tracklistát figyeljem, hogy atyaég, mennyi van még hátra? Néha előveszem a régi Mobilokat. A P. Mobil a legmagyarabb zenekar. Érzésre, hangulatra, világlátásra. Miközben ezt a szót, talán ki sem ejtik soha.
- Milyen sűrűn hallgatod a saját (akár régebbi) számaidat, felvételeidet?
- Ezt az új lemezt sűrűn szoktam. Persze hallom, hogy mit lehetett volna még jobban, de ez már csak így van. Néha még az első albumot szoktam feltenni. Az „Úgy megvagyok hatva a franczia forradalomtól” meg ez a mostani, a „Kínos történetek” a legjobb lemezek.
- A 2006-ban szerepeltetek a Hősök vére - 1956 válogatáslemezen Az új moslék dicsérete című számotokkal. Ez a megjelenés hozott érdemi új érdeklődőket a zenekarhoz?
- Fogalmam sincs. Utána évekre leállt a történet, és nem érdekelt a zenekarosdi. Nem hittem volna, hogy valaha gitár lesz még a kezemben. S lám, mégis!
- A Tekintetes Úrról úgy nyilatkozol, hogy a punkoknak nácik vagytok, a skinheadeknek punkok, az alternatívok meg egyszerűen nem tudnak titeket hova tenni. Kikből áll akkor a közönségetek? Van-e számottevő, a zenekar mondanivalójával hasonló elveket valló rajongótáborotok?
- Számottevő közönsége ma senkinek nincs Magyarországon. Nem beszélve arról, hogy egy zenekar, ami semmilyen kategóriába nem illeszthető, semmiféle trendre-vonalra nem ráfűzhető, és – bár évtizedek óta létezik –, semmiféle interjú és sajtóhír nem jelent meg vele kapcsolatban, nem is rendelkezhet számottevő közönséggel. A mi sorsunk a kultikus csapatok – imádom ezt a rocksajtós közhelyet – sorsa. Kevés számú, de fanatikus táborunk van.
- Az interjú apropóját a napokban megjelent új, Kínos történetek címet kapott Tekintetes Úr lemez adta. Honnan jött az osztálytalálkozó ötlete és hogy egy konceptalbumot készíts?
- Így alakult. A mai korról próbáltam elmondani a gondoltaimat, de úgy, hogy ne köszönjön vissza a korábbi lemezek hangulata. Aztán ahogy sorra születtek a számok, észrevettem, hogy mindegyik egyfajta kis apró történet. És mivel a címadó szám szövege már készen volt sok éve, s abban holmi abszurd kispolgári sztorik vannak elmesélve – „A köpcös, avagy cingár / fickó neve Kálmán / Meddőn töpreng Elemér / volt osztálytársak láttán” –, elkezdtem ehhez igazítani a többit. És olyan lett, mintha emberek pletykálnának, sopánkodnának, hőbörögnének. S hol másutt találkozhatnának emberek – esetleg több évtizedes kihagyás után –, ha nem egy osztálytalálkozón? Egy általános iskolás osztálytalálkozó teljes képét adja a társadalomnak. A továbbtanulás már egy irányultságot tükröz. De általánosba az ember lakóhely szerint kerül. Így egy osztálytalálkozón megfordul proli és értelmiségi, liberális és tradicionalista, emancipált nő és ősanya, rocker, diszkós, s még tán országgyűlési képviselő is. És lehet mindegyik elé görbe tükröt tartani.
- A korongra felkerült egy Gárdonyi Géza és egy Ady Endre vers megzenésítése is. Mi alapján választottad pont ezt a két írást?
- A Gárdonyi átirat eredetileg az egyik Göre Gábor kötetben olvasható. Onnan emeltem ki. S mivel Göre Gábor – lepéndi bíró, a falu legokosabb embere – a csapat logója is egyben, természetes volt, hogy felkerül. Göre Gábor számomra egy példakép. Még könyvet is írtam „Göre Gábor, mint filozófus” címmel. Ő a haladásellenesség, a leragadtság, antimodernség, nemzetekfeletti-ellenesség szimbóluma. Nagyképűen így is mondhatnám: ő a normalitás. Ő, az, aki a haladó szellemű, modern világot annyira elutasítja, hogy nem is érti. Adytól a Ló kérdez, pedig ki sem maradhatott, hisz a vers ezzel a kérdéssel zárul? „Hát mi lesz ebből tekintetes úr?”
- Hogyan lehet a lemezhez hozzájutni?
- Legegyszerűbben tőlem. S ha tőlem rendelnek, még a postát is én állom. Kár lenne kihagyni! Természetesen majd egy-két bolt is árusítani fogja – CD Pince, Rock Diszkont, stb. – de mindenkit kérünk, hogy először is támogassa a csapatot egy eredeti album megvásárlásával, mert csak így tud megszületni a következő, másodsorban pedig, ha lehet, tőlem. Tekintetes album piszok ritkán van, ez egy kuriózum, különlegesség, segítsenek, hogy lehessen a jövőben még egy.
- Elégedett vagy az együttes aktuális felállásával? A zenésztársaid minden dalszövegeddel teljes mértékben azonosulni tudnak vagy a számok megírása közben az ő javaslatukra esetleg finomítanod, netán át is kell írnod azokat? A zene közös alkotómunka eredménye?
- A Tekintetes Úr én vagyok. Az irányvonalat, stílust, dalszövegeket én határozom meg. A zenekar jön valahonnan, és tart valahová. De nagyon ellenkezés nincs is. A zenéket a basszusgitáros úrral – Bencze Tibor – szoktuk egyeztetni. Megírom a szöveget, és előhozok egy nyers vázlatot. Amit aztán együtt díszítünk, alakítunk, formálunk. Az ő népzenei beállítottsága remekül ellenpontozza az én monoton, olykor disszonáns világomat. Az ideológia sem kérdés. Az antiliberális alapállás vitán felül áll, és abban is megegyezünk, hogy mindezt nem direkt, aktuálpolitikai síkon fogalmazzuk meg.
- 21 éve játszik Tekintetes Úr néven a zenekar. Ez alatt az idő alatt nem éppen a futószalag-lemezkiadás és a koncertturnék garmadája volt jellemző rátok. Sosem gondoltad úgy, hogy ezeken változtani kellene? Várható-e esetleg, hogy már a közeljövőben új anyaggal jelentkezz?
- A közeljövőben biztos nem. Író vagyok és első az irodalom. Van egy megkezdett regényem „A gyűlölet kommandója”, mely a különféle világmegváltásokat tűzi pellengérre. Idén szeretném befejezni. A zene csak hobbi. Egyáltalán nem éri meg, és roppant hálátlan dolog. De hát, az ifjúkori szerelmek általában ilyenek. Nem beszélve arról, hogy ahhoz előbb el kell adni a mostani lemezt – mint ahogy korábban már kifejtettem. Évi két koncert. Ezek a realitások.
- Ha szóba kerül, elég hűvösen szoktál beszélni a Seregesen senkik jönnek című második albumotokról. Ennek „javított” újrakiadása nincs tervben?
- A Seregesen album, meg az Imre Kertészes maxi egy felemás történet. A Seregesen lemez harmadát pocséknak tartom – pár számot kapkodva, konkrétan a stúdióban raktunk össze – ellenben azon vannak a legnagyobb slágerek. Rendet, Beszéljük meg! Ezeket kéri a közönség. A terv az, hogy a Seregesen lemezt – a három béna szám nélkül – kipótolni az Imre Kertészes anyaggal, újrakeverve, feljavítva, és hozzátenni valami újat. Ez így ütős lenne.
- Mennyire tartod fontos csatornának a közösségi oldalakat, gondolok itt a Facebook-ra („a sátáni modernizmusra”) vagy a saját blogodra? Hangos szócsőként vagy csak hírközlési lehetőségként tekintesz ezekre?
- Az Internet egy önálló hatalmi ág. Nem lehet lebecsülni. Egy Facebook oldal, ha van kellő látogatottsága, nagyobb reklám, mint egy fizetett újsághirdetés. Használni kell, és jól kell használni. Itt javaslom mindjárt a tisztelt olvasónak, hogy látogasson el a zenekar Facebook oldalára, vagy saját oldalamra, és remek antiliberális, haladásellenes és magyar szemléletmódú ínyencséggel találkozhat nap, mint nap. Hinnye!
- A YouTube videóitok alatti kommenteken érhető tetten leginkább, hogy mennyire szélsőséges véleményeket generál a zenekar munkássága. Vannak, akik zseniálisnak titulálják az eddigi életműveteket, vannak viszont, akik egyenesen a pokolba kívánnak titeket. Hogy látod, középút nincs is? Ez nem zavar titeket?
- Erre büszkék vagyunk! Ez kizárólag az igazán nagy formátumú alkotók és produkciók sajátossága.