Bátonyterenye önkormányzata február elején nyilvánította ki szándékát, hogy jelentkezik a Belügyminisztérium felhívására, és ingyenesen ajánl fel területet egy legalább 500 fős börtön megépítésére, de döntést akkor nem hoztak, mert előbb meg akarták kérdezni a lakosságot.
Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP) polgármester a rendezvény elején elmondta: felmérésük szerint a lakosság megosztott, 50-50 százalékos a támogatók és ellenzők aránya. Hangsúlyozta: a pályázat beadása nem jelenti azt, hogy a börtön meg is épül, mert erre több település is pályázik. Álláspontja szerint egy leendő börtön lehetőség lenne a városnak, mert munkahelyet teremt, közbiztonság tekintetében nagyobb figyelmet kap a város, infrastrukturális fejlesztések történnek, a beruházás pedig nem csökkentené az ingatlanok értékét.
A közmeghallgatásra a kisterenyei lakosok mentek el, mert a börtönt náluk építenék. Ellenérzését mintegy 20-30 résztvevő szóban is kifejezte a gyakran gúnyos nevetéssel és tapssal kísért vitában. Többek között vitatták, hogy valósak-e a felmérési adatok, hiányolták a hatástanulmányt, úgy vélték, ha a képviselő-testület szívén viseli a város fejlődését, akkor fejlessze az ipari parkot.
Ellentmondást találtak abban, hogy ha a börtön által javul a közbiztonság, akkor miért kell több rendőr a városba, bírálták, hogy akkor tartanak közmeghallgatást, amikor már közel van a március 31-ei beadási határidő. A résztvevők tartanak az elítéltek látogatóitól, vitatták azt az önkormányzati érvelést, hogy a börtön 250 munkahelyet teremtene, és azt is felvetették, miért szavaznak a kérdésről a maconkai, a falusi és a bátonyterenyei városrészben.
Az ügyben ugyanis népszavazási kezdeményezés indult, de a fórumon azt is szóvá tették, hogy a pályázatról előbb döntenek, mint ahogy eredménye lesz a népszavazásnak. Nagy-Majdon József közölte: a képviselő-testület pénteken dönt arról, hogy beadják-e a pályázatot. Érvelése szerint be kell adni, mert a népszavazás eredménye támogató is lehet, ha viszont nem az, akkor visszavonják a pályázatot.
A népszavazás eredménye előtt az önkormányzat nem írhat alá szerződést a terület átadásáról - tette hozzá. Nógrád megyében Balassagyarmaton működik fegyház és börtön. Révész Ákos bátonyterenyei rendőrkapitány szerint, aki korábban a balassagyarmati kapitányságot vezette, Balassagyarmat "pozitívan jött ki", a látogatók nem követnek el jogsértéseket, a bűncselekmények száma pedig ugyan nőtt a városban, de a jogsértéseket intézeten belül követik el.
A közmeghallgatás előtt mindenkinek szórólapot osztottak ki, Dutyi-dili Bátonyterenyén címmel, amelyben "tisztességes bátonyterenyei polgárok" aláírással érveltek a börtön megépítése ellen.