Kisemberek béréből tartják fenn Hegedűs alapítványát?

Az ügyészség elutasította Orbán Viktor tanácsadójának alapítványa elleni nyomozást.

Mint korábban írtuk, Orbán Viktor főtanácsadójának alapítványa éveken keresztül egyszerűen nem számolt el munkájáról, nem számolt el a hozzá befolyó pénzekkel. Nem kis összegről van szó: a Minden Gyerek Lakjon Jól alapítvány 2010 és 2013 között 608 millió forintot kalapozott össze (a hogyanról alább olvashat), ugyanakkor nem hajlandóak nyilatkozni az egyik beszállítóról, ellentmondásoktól hemzsegnek az elszámolásban, valamint nem készül semmilyen felmérés, tanulmány az alapítvány működésének hatásáról (most arról nem is beszélünk, hogy a felfalt, eladott, vagy csak simán a gondozás hiánya miatt elpusztult állatok adományázásnak mi értelme volt...). 
 
Ilyen előzmények után Magyar Zoltán még tavaly decemberben szólította fel a miniszterelnököt, vizsgáltassa át és számoltassa el főtanácsadójának alapítványát. Akkor a kormányszóvívő ezt megígérte - hogy aztán semmi se történjen. A jobbikos képviselő ezzel párhuzamosan decemberben feljelentést tett költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ám ezt a Nemzeti Adó és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága elutasította - bűncselekmény hiányában.
 
A nyomozó hatóság szerint, az alapítvány 2010-2013 közötti működéséről szóló beszámolók  késedelmesen ugyan, de 2014. július 8. óta elérhetőek, s mivel a késés önmagában nem meríti ki a számviteli törvény megsértésének bűncselekményét, ezért elutasítják a feljelentést.
 
fgb
 
A bűncselekmény hiánya mellett persze azért roppantul érdekes, hogy az alapítvány három évnyi elszámolást hatalmas késéssel, csak 2014 nyarán nyújtotta be, mindez pedig nem igazán zavart senkit.
 
sd

Önkéntes - erősen ajánlott - kötelező?

Míg 2010-ben 10 céges adományozóból mindössze kettő, addig 2013-ban már 47, 2014-ben 33 állami tulajdonú, vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő portfóliójába tartozó vállalat adományozott az Alapítványnak, ennek megfelelően az összeg is jelentősen nőtt: a 2010-es 30 millióról 2013-as 83 millióra.
 
Nemcsak az összeg a fontos, hanem beszedésének mikéntje is. Szávay István, a Jobbik alelnöke korábban írásbeli kérdéssel fordult a fejlesztési miniszterhez: „Felettébb furcsa, hogy a beszámolási kötelezettségét évekig hanyagoló, átláthatatlanul működő, ráadásul pazarló gazdálkodást folytató alapítvány támogatását annyira fontosnak tartotta a minisztérium, hogy nyilvánvaló utasítást adott többek között a MÁV és a Volán-csoport cégeinek az MGYLJ támogatására, amelyet azok néhány kivétellel be is tartottak.” - írja a levelében a jobbikos képviselő.
 
Szávay szavait az általunk megkeresett cégek többségénél akarva-akaratlanul is megerősítették: valóban volt "önkéntes dolgozói adományozás" az évek során, amiről aztán néhány keresztkérdés után ki is derült, hogy valójában vezetői "kérés" volt. 
 
Kérés, ami valójában nyomatékos utasítás volt - mondta egy neve elhallgatását kérő, Volánnál dolgozó forrásunk. Ezek az adományok többnyire nem voltak jelentős összegek, 200-500 forint körül mozogtak, sokszor a cafetéria keret terhére. A "nem jelentős" persze mihez képest értendő: a minimálbér környékén dolgozók számára 500 forint is érezhető tétel.
 
Utóbbi összeget erősítette meg nekünk egy járási szakigazgatási szervnél dolgozó forrásunk, akinek sokat sejtetően csak annyit mondtak: "jobban teszik, ha adományoznak". 
 
Seszták Miklós fejlesztési miniszter a Jobbik alelnökének küldött válaszában hamisítatlan 50-es éveket idéző stílusban a „dolgozók önkéntes felajánlásáról” írt, akik "úgy döntöttek", hogy e "nemes ügy mellé" állnak.
 
Érzésünk szerint kevés olyan olvasónk van, aki ne ismerné a munkahelyi nyomásgyakorlás különböző kifinomult és kevésbé kifinomult módszereit: jelen esetben is egy ilyennel állunk szemben.
 
Orbán Viktor kedvenc főtanácsadójának házi vircsaftjának működését ily módon tehát az évek óta minimálbér közelében kereső állami vállalatok dolgozóival fizettetik meg, ráadásul határtalan cinizmusról tanúbizonyságot téve, mindezt az önkéntesség álcája mögé bújtatva.