Kőkemény beszédben szálltak bele a "világ erőseibe"

Keményen kritizálta Alekszandr Lukasenko belarusz elnök az Egyesült Államokat és szövetségeseit a New Yorkban tartott ENSZ-közgyűlésen.

A politikus elsőként saját országának eredményeit méltatta:

A független létezés évei alatt országunk becsülettel megvalósította az ezredév azon céljait, amelyek az éhezés és szegénység megszüntetésére irányultak, a nép írástudatlanságát teljesen felszámoltuk, a nők és férfiak egyenlőtlenségeit megszüntettük, szociális és politikai stabilitást értünk el, legyőztük a nemzeti és vallási alapon történő hátrányos megkülönböztetést. Megszűntek országunkban a szülés közbeni halálesetek, a gyermekhalandóság a világon a legalacsonyabb.

Ez az igazi demokrácia, és nem az, amit nyugati tanítómestereink igyekeznek ránktestálni.

Rávilágított ugyanakkor, hogy a világban aggasztó folyamatok zajlanak:

Nincs erőegyensúly, nincs béke és stabilitás sem. Ez magának a rendszernek a krízise - mondta.

Lukasenko szokatlanul kemény kritikát fogalmazott meg az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel szemben:

Irakot számunkra is ismert államok demokratizálni kívánták, mivel állításaik szerint ott nukleáris fegyvert véltek felfedezni. Hol van ma ez az atomfegyver? Ma Irakban demokrácia van? Miért ölték meg az ország elnökét? Hol van ma Irak, és milyen jövő vár erre a népre? Ma talán jobban él Irak népe mint azelőtt? Nem. Önök, akik mindebben bűnösek vallják be, hogy tévedtek, másként kellett volna cselekedniük. De nem, Önök továbbmentek ezen az úton, Tunéziával kezdték, Líbiával fejezték be. A forgatókönyv mindig ugyanaz. Keresztre feszítették Kadhafi elnököt, országát elpusztították. Líbiában ma jobb a helyzet mint volt? Nem. Hol van ma Líbia mint egységes állam?

Uraim, lehet hogy már elég volt?

Nem, nekimentek Szíriának is. Hadd kérdezzem meg, mi célból? Miért ölik halomra az embereket? Miért akarnak félreállítani egy törvényesen választott államfőt? Mi az, ami miatt ő nem felel meg az Önök igényeinek?

"Tovább folytatva a sort, ebben az országban

Önök az emberi civilizáció első emlékeit pusztítják el.

Álljanak ki a világ elé, mondják el mit akarnak, mire törekszenek! Most éppen itt van a lehetőség, itt az ENSZ plenáris gyűlése előtt"- mondta.

Lukasenko kitért az ukrán krízisre is. Úgy vélekedett, ha nem állítják meg Európában a testvérgyilkos véres háborút, és megengedik, hogy kiszélesedjen ez a konfliktus, akkor forró lesz a világ népei számára a föld.

"Bocsássák meg nekem, de ha még egy lépést teszünk a globális konfliktus felé, akkor egy új világháború fog kitörni a civilizált, fejlett világ közepén. A harmadik évezredbe lépve lehetséges lenne, hogy még mindig nem értjük mennyire törékeny a világunk és emberi civilizációnk?

- tette fel a kérdést.

Üzent a "világ erőseinek" is:

Ma nincs a világon olyan erő, amely meg tudná állítani Önöket. De hiszen a vétkeket elkövető államok vezetői hívő emberek, többségük nyilvánosan imádkozik is. Az Isten azonban mindent lát és mindamellett igazságos is. Mi lesz, ha türelmét veszti, és megbünteti a bűnösöket. Önöket,  és a népeiket is, pedig azok ártatlanul fognak szenvedni az Önök kalandorságai miatt!

Úgy vélem itt az idő, hogy végre megálljunk. A szegény országok lakosságának kellene inkább segíteni, hogy felöltözhessenek, meggyógyuljanak, iskolába tudjanak járni. Az éhezőkön kell segíteni, a halálra ítélt gyerekeken kellene segíteni, így talán Önöknek is egyszer mindezt jóváírják, beszámítják majd. A kölcsönös elidegenedés azonban nem csak a nagy és gazdag országokra jellemző. Sokan nem hajlandóak mások hagyományait, kultúráját és meggyőződéseit megérteni. Nyilvánvaló, hogy az egyensúly visszaállítása, a sokpólusú világ megteremtése sokáig fog tartani. Azonban közelíthetjük ezt a célt, ha teszünk is érte és nem passzívan várjuk annak bekövetkeztét.

A történelem arra oktat, hogy minden olyan ország, amely a többiek érdekeit figyelmen kívül hagyja és egyedül akar uralkodni mindenkin, végül mindig kudarcot vall és elpusztul.

A politikus kitért a nemzetközi struktúrák krízisére is: véleménye szerint az ENSZ nem szolgálhat egyes államok erődemonstrációjának színteréül. Ez csak gyengíti a szervezetet, erősíti a bizalmatlanság légkörét, és tökéletesen ellentmond a szervezet alapelveinek és rendeltetésének. Nem meglepő, hogy a nemzetközi szervezetek jóformán semmilyen szerepet nem játszanak a nemzetközi konfliktusok megelőzésében, vagy azok megoldásában. Ezt a vétkes gyakorlatot meg kell szüntetni - vélekedett.