A kormány nyolcvanötször módosította a tavalyi költségvetést, így 3 ezer milliárdot pakolt át

A kormány nyolcvanötször módosította a tavalyi költségvetést, így 3 ezer milliárdot pakolt át

Összesen 85 alkalommal módosították 2021-ben a költségvetést kormányrendelettel. A hvg.hu cikkéből kiderül, hogy az átcsoportosítások 3354 milliárd forintot érintettek a 25 ezer milliárdos költségvetéséből. A módosítások magas száma miatt átláthatatlanná vált az év közbeni állami kiadások, ráadásul érthetetlenné vált, hogy a kormány miért fogadtatja el olyan korán a teljes évre vonatkozó büdzsét.

A "stabil" gazdaság miatt kellett belenyúlni

A magyar gazdaság stabilitásával indokolta a kormány miért készül el már az előző év nyarán a következő év költségvetése más országok szokásával ellentétben. Ez a stabilitás annyira mégsem volt sziklaszilárd, ugyanis a 2021-es költségvetést, amit 2020. júliusában fogadott el a kormánytöbbség, átlagosan négynaponta változtatták meg kormányrendeletekkel.

A lap emlékeztet rá, hogy a büdzsé kiadási főösszege 25 052 milliárd forint volt, ennek majdnem a hetedét, vagyis 15 százalékát, 3354 milliárd forintot mozgatott meg a kormány 85 alkalommal, amit nem minden esetben lehetett a járvány miatti gazdaságvédelmi szempontokkal indokolni.

Karcag kimagasló összeget kapott

A módosítások abból a szempontból könnyen áttekinthetőek, hogy a kormány minden alkalommal táblázatban közöli, hogy honnan, hová pakolta a pénzeket. Ezt áttekintve jól látható, hogy az önkormányzatok összesen 69 milliárd forinttal többet kaptak 2021-ben, mint amiről eredetileg szó volt. Persze ez leginkább a fideszes vezetésű városokhoz vándorolt, a legtöbbet, 4,4 milliárdot a 20 ezres Karcag kapta, míg a Fidesz fellegvára, Debrecen csupán 2,9 milliárdot.

Karcag 4,4 milliárdjából közel 4 milliárd ment a 2015-ös milánói világkiállítás elhíresült sámándobjának újbóli felállítására.

Az sem teljesen igaz, hogy a rossz anyagi helyzetre panaszkodó ellenzéki nagyvárosok ne kapnának támogatást, erre példa Pécs 2,05, Szeged 1,95, Miskolc 1,35 milliárd forintja, bár mind a három elmarad Győr 2,5 milliárdjától. Budapesten belül már annál látványosabb a különbség: ott a költségvetési többlettámogatásokból egyetlen fillért sem kaptak az ellenzéki vezetésű kerületek - teszi hozzá a lap.

A Belügyminisztérium 50 milliárd forinttal kapott többet, míg a határon túlra támogatásokat utaló alapba 20,7 milliárd forinttal több támogatás érkezett a tervezettnél.

Idén akár rekord módosítás is lehet

Ezek után nem meglepő, hogy a 2022-es költségvetésbe eddig nyolc alkalommal nyúltak bele, ami csak felfele fog kúszni a jövőben, hiszen az infláció 5 százalék fölött lehet majd, holott a költségvetésben 3 százalékos romlással kalkuláltak.