Hiszen a mai zavaros, erőszakos és/vagy migráns hordáktól zaklatott világban ugyan kit érdekel, hogy még 7 évnyi keresztény/polgári/nemzeti/jobboldali fülkeforradalmár kormányzás sem volt elég arra, hogy nyilvánosak legyenek az ügynökakták, hogy megalkossák végre a lusztrációs törvényt (sikerüljön kizárni a különböző hatalmi pozíciókból a diktatúra vezetőit, illetőleg hivatásos állományú tagjait), vagy épp visszavonatni a kommunista/szocialista rendszer fenntartóinak luxusnyugdíját.
Sőt, a Fidesz és az MSZP közösen akadályozta meg, hogy feltárhassuk az állambiztoonsági múltat.
De minek is? Biszku Béla csak egy szerencsétlen öregember (volt), akit nemtelen politikai támadásnak lett kitéve, ugye? De Tasnádi László, egykori III/II-es ügynök aktiválása is elkerülhetetlennek tűnt. Ráadásul, a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium nemrég leköszönt rendészeti államtitkára Nagy Imre újratemetéséről is jelentett még, ahol Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök oly élesen kritizálta az összeomlóban lévő szocializmust.
A jobbikos Staudt Gábor nyilatkozik az N1TV-nek (2016. október 18.)
Most már ez nem nemzeti ügy. Most már az olimpia az. És az a hazaáruló, aki azt ellenzi. Ám annak feszegetése, hogy eközben ki volt ügynök, ki dolgozik még mindig zsarolásra okot adó múlttal kormányzati pozícióban, az már nem tartozik a lényegi kérdések közé.
Nem csoda, hogy ismét megy a tévében a Szomszédok(!!!), és persze, hogy újra felépítjük a nép stadionját is.
Azért nem kerülnek nyilvánosságra az ügynöklisták, mert szeretjük Kádárt?!
Az alaptörvény hetedik módosítását megcélzó vita előtt azonnali kérdések hangoztak el a parlamentben, ám mivel Orbán Viktor miniszterelnök halaszthatatlan közfeladatként Bajorországba utazott az 1956-os forradalomra való megemlékezésére, az igazi izgalmak elmaradtak. Ennek ellenére Kádár szellemét így is sikerült megidéznie a képviselőknek.
Tizenhat éve
Az Országgyűlés hivatalosan 2000. június 13-án elfogadott határozata február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, s azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket. 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, s egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.
Kelet-Közép-Európában a rendszer áldozatainak száma elérheti az egymilliót, ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban. Jóval magasabbra tehető azonban azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől. A magyar kormány 2013-ban rendeletet hozott a kommunizmus áldozatainak emelt juttatásáról.
A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította.