Komoly feladatok az állatvédelemben! Újabb kerekasztalt hívott össze a Jobbik

Az állatvédelem a Jobbik programjának alapvető része, mondta el a párt elnöke, aki úgy látja, bár közhelyes, de igaz a mondás: ahogy egy társadalom bánik az állatokkal, úgy bánik az emberekkel is.

Vona úgy látja, az állatvédelem területén bőven van tennivaló, a nulladik lépés az lenne, hogy a kérdést a közéleti viták tárgyává tegyék.

A politikus rámutatott: egy nagyobb felháborodást kiváltó állatkínzás esetén a politika minden szereplője állatvédővé válik, de később semmiféle előrelépés nem szokott történni.
 
Vona Gábor elmondta: a Jobbik a mai napra harmadjára hívta össze az állatvédelmi kerekasztalt, ahová az ország minden pontjáról érkeznek a civil szervezetek képviselői. A beszélgetés során foglalkoznak az állatkínzással, az állatviadalokkal és az ivartanalítási akció elindításával is. Utóbbit rendre anyagi okokra hivatkozva utasítják el, holott a befektetés már középtávon megtérülne, hiszen megszűnnének a kóbor állatokkal kapcsolatos problémák, például az állatmenhelyek túlzsúfoltsága.
 
Vona úgy látja, nagyon kevés olyan területe van a magyar társadalomnak, ahol a nagy civil erők mozgósíthatók, de az állatvédelem épp ilyen, amit egy felelős kormánynak ki kell aknáznia.
 
Egyed Zsolt, a kerekasztalt összehívó jobbikos országgyűlési képviselő elmondta: az elmúlt 26 évben minden párt állatvédőnek tartotta magát, ám ez mindig csak addig tartott, míg a tettek mezejére kellett volna lépni.
 
Mint mondta, az elmúlt időszakban a többi frakció képviselőivel folytatott beszélgetések során kiderült, mindenki egyetért azzal, hogy változtatni kell a jelenlegi törvényeken. Egyed Zsolt több törvénymódosító-javaslatot is benyújtott a témában, többek közt arra vonatkozóan, hogy a bizonyított súlyos állatkínzások büntetési tétele 5-8 év letöltendő börtönre emelkedjen, amit a bíróság sem függeszthet fel. Az ilyen elkövetőek törvényileg tiltottak volna el az állattartástól, de javaslatot tettek a Vona Gábor által már említett ivartalanítási akció elindítására is, ami Ausztriában tökéletesen működött. Az ellenzéki párt szerette volna, ha a gyepmesteri telepek jelen formájukban megszűnnek, a forrásokat pedig a menhellyel rendelkező, 10-20 éve bizonyító szervezetekhez juttatni.
 
A javaslatokat a kormánypárti képviselők már bizottsági szinten elkaszálták. Egyed Zsolt szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az állatvédelem csak a Jobbik számára fontos.
 
A politikus hozzátette: kezdeményezni fog egy személyes találkozót Pintér Sándor belügyminiszterrel, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a rendőrök általában nem veszik komolyan az állatok bántalmazásával kapcsolatos eseteket.
 
A képviselő kiemelte azt is, hogy néppárti ellenzékként azért tartják fontosnak a szakmai szervezetekkel való együttműködést, hogy a  Jobbik által benyújtott csomag a 10-20 éves tapasztalattal rendelkező kompetens személyek javaslataiból álljon össze.