Korábban önbíráskodásért ítéltek el egy TASZ-ost

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik "jogsegélyállomása", egy úgynevezett TASZPONT, amelynek vezetőjét korábban önbíráskodás miatt ítélték el.

Természetesen szerettük volna megtudni, hogy a Soros György százmillióiból működő "jogvédő" szervezet vajon tesz-e lépéseket annak érdekében, hogy ne olyan embert tüntessen fel a honlapján, akit korábban önbíráskodásért ítéltek el jogerősen. Ennek érdekében kérdésekkel fordultunk a szélsőliberális szervezethez, amelynek - azt feltételeztük - egyik alapelve az átláthatóság, de csalódnunk kellett. A TASZ ugyan válaszolt levelünkre, de csak annyit, hogy "nem kívánunk nyilatkozni". Így az alábbi kérdésekre nem tudtuk meg a válaszokat:
  •  tudtak-e róla, hogy van olyan TASZPONT-vezető, aki korábban büntetve volt önbíráskodás miatt?
  •  ha igen, akkor mennyire tartják összeegyeztethetőnek a TASZ emberi jogokért való küzdelmével azt, hogy az egyik tagjuk korábban jogerősen el lett ítélve mások emberi jogának megsértéséért?
  •  ha nem, akkor tervezik-e a belső vizsgálatot?
  •  milyen következménye lesz annak, ha bebizonyosodik, hogy valóban van ilyen TASZPONT-vezető?
  •  feltétel-e a TASZPONT vezetéséhez történő jelentkezés során a büntetlen előélet?
  •  tudomásuk szerint hány TASZPONT-vezető volt korábban jogerősen elítélve?
A TASZ egyébként nemrég beadvánnyal fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, amelyben amiatt rémüldöznek, hogy a Tiszavasváriban zajló rendteremtés (amelyről ajánljuk a Két út a cigánysoron és A cigánysor, ahova jó viszamenni című riportjainkat) zaklatja, megfélemlíti a helyi cigányságot. A videókkal alátámasztott riportjaink nem erről árulkodnak, viszont arra kíváncsiak leszünk, hogy mennyire érzik magukat megfélemlítve helyben azok, akiknek egy olyan TASZPONT-vezetővel kell együtt élniük, aki korábban önbíráskodásért lett elítélve.