Az állami intézmény a közelmúltban vette vissza az üzemeltetést – írja a Magyar Nemzet. A kórház területén jelenleg a parkolás első fél órája díjmentes, de a második fél óra 400 forintba, majd minden további 30 perc 600 forintba kerül.
Az intézmény elvileg a betegellátás és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások javítására fordítja a bevételt.
Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház volt főigazgatója a Népszavának mondta, hogy a kórházi parkolókat üzemeltető Cordate Zrt. a dolgozóktól és a betegektől beszedett parkolási díjat is megkapja, de az intézmény további havi négymillió forintot fizet a cégnek a szolgáltatásért.
Azt már a Magyar Nemzet írja, hogy a legtöbb kórház esetében egyelőre nem derült ki, hova folynak be a százmilliós összegek, és miért ilyen drága a parkolás.
A lap összesítése szerint a budapesti Liszt Ferenc reptéren az ötórás parkolás négyezer forintba kerül, ezzel szemben egy győri egészségügyi intézménynél nyolcezer-ötszáz forint ugyanekkora időszak.
(fotó: Oláh Tibor/MTI)