Korábban már beszámoltunk arról a jótékonysági akcióról, aminek keretében hazai kórházak gyermekosztályainak adományoznak tábori ágyakat, hogy a beteg gyermekek mellett alvó szülők ne székeken, vagy kőpadlóra terített ruhákon feküdjenek. Az akció már néhány millió forintból jelentős eredményeket ért el, és több hónap várakozás után az egészségügyért felelős minisztérium is életjelet adott magáról.
A kezdeményezés ötletgazdája, Orosvári Zsolt az Alfahírnek megerősítette, hogy a gyűjtés eddigi összege megközelíti a 4 millió 800 ezer forintot, ebből a pénzből pedig a napokban történik meg a 350. ágy kiszállítása.
Mindeközben Orosvári nyílt üzenetekben igyekszik elérni a minisztériumnál, hogy legalább az ágyak után kifizetett áfa visszatérítésében legyenek segítségükre, hiszen a vásárlások után már bő egymillió forint adót fizettek ki, amiből akár további 90 ágyat is vásárolhatnának.
Jelenleg a 27 százalékos áfával az állam minden negyedik adományágyat elveszi.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azonban egyelőre csak -hosszas várakozás után- arra a kérésükre reagált, hogy legalább összegezzék számukra, mennyi ágyra lenne szükség az országban. Az Alfahír úgy tudja, a nemrég elküldött táblázatban több mint félezer tétel szerepel, ugyanakkor ezek közül nem minden esetben lenne megfelelő az általuk kínált tábori ágy, valamint az is bonyolítja a helyzetet, hogy a minisztériumi válaszig eltelt közel két hónapban folyamatosan szállították a fekhelyeket az ország kórházaiba.
Ezen a térképen a már lezajlott, és az éppen folyamatban lévő szállítások láthatók. A gyűjtést az Anyák az Anyákért Alapítvány illetve a Social Point Alapítvány közreműködésével végzik.
Mindesetre ahhoz, hogy az Ágyat az anyukáknak program elérje végső célját, Orosvári Zsolt nagyjából további 340 ággyal számol, amihez nagyságrendileg 3,5 millió forintos keretre van szükség. Ebből a beérkezett adományokon túl 1 millió forintot a korábban kifizetett áfa visszatérítéséből szeretnének állni, 2 milliót pedig a reményeik szerint továbbra is érkező adományokból.
Orosvári szerint a minisztériumot óriási felelősség terheli amiatt, hogy az elmúlt kilenc évben sem rendezték a helyzetet, pedig a szülők kórházi elhelyezése egyáltalán nem újkeletű probléma.
Az ombudsman sem tudott változtatni
Az Alapvető Jogok Biztosa, avagy korábbi nevén az Ombudsman már 2010-ben jelentést tett a szülői elhelyezésekkel kapcsolatos visszáságokról, és ezt tavaly novemberben egy újabb civil beadványt követően megismételte. A 2018. november 28-án Székely László, az alapvető jogok biztosa által aláírt jelentés némileg más irányból közelítette meg az ügyet, de vannak átfedések: nem kifejezetten az ágyak hiányát vizsgálta, hanem átfogóan azt, hogy a szülőt egyáltalán beengedik-e gyermeke mellé, és ha igen, akkor hogyan.
Az emberi erőforrások miniszternek és a pénzügyminiszternek a vizsgálatok után azt javasolta, hogy vezessenek be
„a felnőttkorú kísérők méltó elhelyezési körülményeit szavatoló minimumstandardokat”,
és ehhez nyújtsanak kellő anyagi forrást is. A jogi biztos arra jutott, hogy a kórházi elhelyezések szabályozása jelenleg erősen rendszertelen, az valójában intézményenként eltérő lehet, de még intézményen belül, osztályonként is változhat.
A gyermekek jogait és legjobb érdekeinek védelmét szavatoló jogi feltételekről ezért azt írta,
„A jogállami szemléletmód pedig megköveteli, hogy mindez ne pusztán az egészségügyi intézmény anyagi, infrastrukturális helyzetén, vezetőinek, munkatársainak jóindulatán, hozzáállásán, hanem (egyebek mellett a finanszírozásban is aktív) jogalkotói szerepvállaláson is múljon.”
Az ombudsmani jelentés tehát nem kifejezetten azt vizsgálta, hogy a szülők kapnak-e ágyat a kórteremben, hanem ennél mélyebbről kellett indulnia, hiszen olyan panaszt is vizsgálnia kellett, amiben nem az elhelyezéssel volt gond, hanem például azzal, hogy a gyermek mellé csak az anyját engedték volna befeküdni, az édesapját nem, mert ő férfi. Más esetekben azt bírálták, hogy csak pénzért lehetett befeküdni a gyermek mellé, ingyen még egy székre sem lehetett leülni. De lapunk ismer olyan gyakorlatot is az egyik fővárosi kórházból, ahol csak pénzért lehet kihúzni a fotelágyakat, fizetés nélkül mindössze ülhet rajta a gyermekét gondozó szülő.
A rendszer tehát alapos átgondolásra és egységes szabályozásra szorul, amit már a második ombudsmani jelentés erősít meg.
Az emberek ahogy tudnak, segítenek
Ahol lehetne ugyan feküdni, csak nincs mire, ott jön jól az ágyas segítség. A gyűjtéshez csatlakozó önkéntesek azonban nem minden esetben pénzzel járulnak hozzá a gyermekosztályok támogatásához, és nem is feltétlenül fekhelyekben gondolkoznak.
Többen segítettek már orvosi eszközök vásárlásával, mert lázmérőkből, vérnyomásmérőkből, de még normális minőségű törülközőkből vagy takarókból is hiány szokott lenni az osztályokon. Ilyen adományokról Orosvári Zsolt is több esetben adott hírt Facebook-oldalán, noha elsődleges céljuk továbbra is a tábori ágyak vásárlása és átadása a rászoruló kórházaknak.
A segítők köre egyre bővül, többen a munkahelyükön is gyűjtést indítottak, vagy kézzel fogható segítségbe kezdtek. Az egyik budapesti filmgyár kosztümrészlege és kellékesei például összefogtak és otthon, saját anyagokból kezdtek inkubátorban fekvő kisbabáknak sapkákat varrni, vagy műtétek utáni, könnyen sterilizálható hálóingeket készíteni. De vinni fognak kis takarókat valamint arra is gyűjtenek, hogy lázmérőket, poharakat vagy egyéb hiánycikknek számító eszközöket vegyenek.
Mint egyikük az Alfahírnek fogalmazott,
emögött nincsen semmi, csak a puszta jó szándék,
és az összefogással úgy akarnak segíteni, ahogyan szakmájuk szerint csak tudnak. Akciójuk teljesen névtelen, mindentől és mindenkitől független, egyszerűen úgy döntöttek a dolgozók, hogy segíteni szeretnének a gyermekeken. Nyilatkozónk szerint az ilyen segítség lényege, hogy nem feltétlenül kell nagy dolgokban gondolkozni, mert ha méretesebb közösségek összefognak, már sok apró lépésből is nagy dolgokat lehet elérni.
A főszervező Orosvári Zsolt szerint egyelőre az az elsődleges cél, hogy minél gyorsabban minél több szülő hozzájuthasson az átmeneti fekhelyekhez, ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a rengeteg jó példa között voltak olyan intézményvezetők is, akik inkább letagadták a hiányokat és visszautasították a segítséget, miközben saját betegeik dokumentálták az embertelen körülményeket. Remélhetőleg az ilyen ellentmondásokat inkább az adományok elfogadásával fogják feloldani a jövőben, mintsem a fotók készítésének tilalmával.
Orosvári Zsolt tavaly novemberben saját kislánya kórházi kezelésének ideje alatt szembesült azzal, hogy míg nekik jutott ágy, addig más anyukák a földön feküdtek. Nemrég írt nyílt levelében édesanyja üzenetét idézve azt írta,
„Az a társadalom, amelyik nem képes gondoskodni a gyermekekről, az idősekről és a betegekről, az halálra van ítélve! Így van ez, amióta ember az ember!”.