Koszovó újra élni próbál

Szerbiából Koszovóba belépve éles kontraszt fogadja az utazót, de nem éppen a média által sugallt formában. Míg a szerb autópályáról való letérés után az országút elnéptelenedő falvakon és álmos kisvárosokon visz keresztül, Koszovó határozottan pezsgő országnak tűnik. Mindenhol épül valami, az úton szinte egymásba érnek a települések: áruházak, raktárépületek, lakóházak tömbjei váltják egymást, látszólag minden koncepciót nélkülözve, ám jól mutatva, hogy egy népességrobbanás előtt álló, fiatal országban járunk.

 

 

A lassú országúti szakasz azonban nem tart sokáig, hiszen Pristina elővárosaitól immár a fővárost megkerülve, amerikai és török vállalatok által épített, minden európai igénynek megfelelő autópályán lehet eljutni az ország második legjelentősebb településéig, Prizrenig, majd onnan tovább egészen az albán tengerpartig.

Pristina unalmas és szürke lakótelepeivel szemben Prizren egy valódi történelmi város, mely az oszmán korban jelentős központ volt: az egész Koszovót, sőt Macedónia és a mai Szerbia egy részét is elfoglaló koszovói vilajet egyik legfontosabb városa. Ez mind a város építészeti örökségére, mind pedig etnikai összetételére rányomta a bélyegét: a településen évszázadokon keresztül éltek együtt a muszlim törökök, albánok és délszlávok a katolikus albánok és az ortodox szlávok.

 

Az egykori oszmán atmoszférát szerencsére a huszadik század viszontagságai sem tudták egészen megsemmisíteni. Prizren ma is az a város, ahol egymás mellett áll dzsámi, katolikus és ortodox templom, a város tősgyökeres lakói pedig legalább két, de sokszor akár három nyelvet is beszélnek. Prizrenben ugyanis az albán mellett a török és a bosnyák is hivatalos nyelv, a kisebbségek pedig aktívan részt vesznek a város életének alakításában.

Ez olyannyira így van, hogy a városban az év egyik legfontosabb eseményeként immár másodszor is megrendezett üzleti fórum és vásár szervezői között is török és bosnyák neveket találunk. Ennek megfelelően a város aktív kapcsolatokkal rendelkezik mind Törökország, mind a volt Jugoszlávia más államai és Albánia irányába.

 

 

Az idei vásáron 400 meghívott vett részt, hogy megtekintse az egész Balkánról érkezett kiállítók termékeit, illetve üzleti, vagy akár politikai és kulturális lehetőségeket keressen városa számára. Ki kell emelni, hogy a színvonalas rendezvényen igen sok török is részt vett: egyes adatok szerint ugyanis több millióan lehetnek azok a török állampolgárok, akiknek szülei, vagy nagyszülei a Balkánról vándoroltak mai országukba. A törökök azonban az európaiaknál jóval inkább kötődnek eredeti hazájukhoz, így gyakran két-három generáció is visszajár ősei városába és természetesen megpróbál minél szorosabb kapcsolatokat kialakítani az ottani emberekkel. Ennek pedig látható gazdasági és politikai eredménye is van.

 

Koszovóban ugyanis Törökország feltűnően jelen van. Megmutatkozik ez az olyan esetekből, amikor Recep Tayyip Erdoğan török elnök még kormányfőként egy pristinai látogatása alkalmával kijelentette, hogy Koszovó Törökország és Törökország Koszovó – nem kis diplomáciai botrányt kavarva ezzel Belgrádban. De ott díszeleg a Török Miniszterelnökség Fejlesztési Ügynökségének (TİKA) logója számos felújított oszmán-kori műemléken is, a török kultúrát népszerűsítő Yunus Emre Intézet pedig az ország három városában is működik (ez annak fényében figyelemre méltó, hogy a Koszovónál jóval nagyobb Magyarországon csak egy budapesti intézet működik, de még Oroszországban sincs egynél több).

 

 

Persze Koszovó nem csak a törökök számára tartogat lehetőségeket. Az ország polgárai maguk is igen vállalkozó kedvűek, amit a számos kis bolt, vagy cég jelenléte bizonyít. Emellett a városok határában sorra épülnek az új lakótelepek, élesen megcáfolva azt, hogy Koszovóban elképzelhetetlen volna a megélhetés.

Noha a prizreni belváros valamelyik kávézójában ülve az ember hajlamos idillikusnak látni a kis balkáni ország állapotát, tagadhatatlan, hogy a számos pozitív vonás mellett Koszovó igen súlyos problémákkal küzd. Az ország nemzetközi jogi helyzete ugyanis továbbra sem tisztázott, hiszen bár a világ államainak nagyobb része elismeri független államként, több ország továbbra is kétségbe vonja jog szerinti függetlenségét, köztük az Európai Unió öt tagja, vagy olyan nagyhatalmak, mint Kína és Oroszország, nem utolsósorban pedig Szerbia, amely Koszovóra saját autonóm tartományaként tekint. Ez pedig olyan, a mindennapi életre is kiható akadályokat gördít a koszovóiak elé, mint hogy útlevelüket sok országban nem fogadják el, ahol pedig mégis, oda is csak vízummal utazhatnak. Koszovó elismertségének kérdése miatt nemzetközi szervezetekhez sem tud csatlakozni, így Pristina számára már a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), vagy az UNESCO tagságának elnyerése is nagy lépésnek tűnik.

 

Nem egyszerűbb a belpolitikai helyzet sem, hiszen az országban már egy éve tartós kormányválság van. A két legnagyobb párt, a Koszovói Demokrata Párt és a Koszovói Demokratikus Liga kiegyenlített eredménye miatt kénytelen-kelletlen létrejött koalíció ugyanis nem éppen a legműködőképesebb felállás. A kormánypártok közötti folyamatos súrlódást csak tetézik a kisebb, radikálisabb hangvételű pártok, melyet időről időre a parlament munkájának fizikai megbénításával adnak hangot nemtetszésüknek. A nehéz helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy az egyébként példaértékű szabályozások által igen előnyös helyzetben lévő kisebbségi, elsősorban szerb politikusok minden jogaik csorbítására utaló kísérletet keményen megtorolnak. Emellett komoly gondot jelent a mindent átszövő korrupció is.

 

Meg kell említeni a tömeges kivándorlás jelentette problémát, mely különösen 2015 év elején tetőzött, mostanra azonban már kissé alábbhagyott, noha meg nem szűnt. 

A politikai konfliktusok dacára az ország mégis rohamléptekben épül, az utcákon pedig szinte csak fiatalokat lát az ember, hiszen Koszovó Európában a legmagasabb születésszámmal büszkélkedő ország. Ennek fényében – koszovói szemszögből és nem magyarból persze – érthető a kivándorlás is, hiszen az ország lakosságának eltűnésével ez sem fenyeget.

 

 

Ami pedig talán mindennél fontosabb, az az emberek helyes gondolkodásmódja. A koszovói fiatalokkal beszélgetve egy igen összetartó társadalom képe rajzolódik ki, ahol a nemzet és a család mindennél előbbre való. Nem csoda, hogy szinte mindenkinek legalább három, de inkább több testvére van, akikkel még akkor is igen szoros kapcsolatot ápol, ha azok másik országban élnek.

Az albánok ugyanis akkor sem vesznek el, ha kivándorolnak. Széttagoltságban élő nép fiaiként megszokták, hogy idegen környezetben is összetartsanak, nemzeti öntudatuk pedig példaértékű. A jelenleg öt ország (Albánia, Koszovó, Macedónia, Szerbia, Montenegró) területén élő albánság szemében Nagy-Albánia jövőbeli létrejötte nem kérdéses.

 

Érdemes megjegyezni azt is, hogy bár az ország létrehozásában az Amerikai Egyesült Államok komoly szerepet vállalt, a 2000-es években az albánokat jellemző „rózsaszín ködös” nyugatimádat visszaszorulóban van. Egyre több fiatal ismeri fel ugyanis, hogy a nyugat anyagi gazdagságához nem társulnak azok a szellemi és erkölcsi értékek, melyeket egyébként a koszovói társadalom nagy része magáénak tart, legyen szó hazafiságról, a család szentségéről, vagy éppen a vallásról.

 

A szellemi kapacitások mellett azonban szabad elfelejteni azt sem, hogy a Koszovóban rejlő gazdasági lehetőségek még nincsenek kiaknázva. A háború és az azt követő zavaros időszak után ugyanis nem csak a turizmus kezdhet el éledezni, de egyre aktuálisabbá válhat az a kérdés, ki fogja kitermelni az ország ásványkincseit. Koszovó földje ugyanis gazdag rézben, cinkben, ezüstben és aranyban, lignitkészleteinek gazdagsága pedig Európában a harmadik helyre sorolja a kis balkáni államot.

A népesség növekedését, a jelenlegi építkezéseket és az országban rejlő potenciált elnézve nem kérdés, hogy a terület nagy lehetőségeket rejthet, akár Magyarország számára is. Annál is inkább, hiszen az albánok körében mai napig él Hunyadi János és az albán nemzeti hős Szkander bég szövetségének emléke, így a magyarokat mai napig nagy szeretettel fogadják. Magyarország ráadásul Koszovóhoz képest egy nagy és komoly ország, szinte valódi „nagyhatalom” az Európai Unióban, így a velünk való kapcsolat számukra komoly érték.

 

 

Nem kérdéses, hogy Nyugat-Európában már készülnek arra, hogy a Balkánt is, hasonlóan Közép-Európához mind szellemi, mind gazdasági téren megtörjék, a hagyományok helyére a liberalizmust, a kisvárosok pezsgő bazársorainak helyére pedig a multicégek tömegtermékeit tegyék. Ez ellen a koszovói fiatalságban alighanem szövetségesre lelhetünk, de ehhez még idejében ki kell nyújtanunk kezünket feléjük és foglalkoznunk velük, minden téren. Az alapok már megvannak.