Közmunkás támadt a munkairányítóra

Több tanú előtt szóban meg is fenyegette a munkairányítót, és verést helyezett kilátásba. A renitens férfi egyébként már korábban is többször elhagyta a munkaterületet, magának kevesebb, könnyebb feladatokat követelt.
 
A neve elhallgatását kérő sértett kérdésünkre elmondta, az esetről azonnal értesítette közvetlen felettesét, a történteket pedig jegyzőkönyvbe is foglalták. A fenyegető magatartást tanúsító személyt azonnali hatállyal elbocsátották.
 
Az atrocitást elszenvedő munkairányító azt mondja, eleinte maga is ódzkodott a közfoglalkoztatottak munkájának kamerás ellenőrzésétől, azonban úgy véli, ez az ő érdeküket szolgálná, elkerülhetőek lennének a maihoz hasonló esetek. A történtekről Janiczak Dávid polgármestert is értesítette, aki támogatásáról biztosította.