Állítólag egy fura, komplexumnak tűnő ingatlanban él Kubatov Gábor

Ronda.

A hvg.hu azt írja, hogy nemrég költözött ide a Fidesz pártigazgatója, de az ingatlan nincs Kubatov nevén, sőt, hivatalosan felesége 80 éves édesanyjáé, így a családtagok vagyonbevallásában sem kell szerepelnie.

Január végi vagyonbevallása szerint csak egy Volkswagen Jettával és 600 ezer forinttal gazdagadott az elmúlt évhez képest a pártigazgató. A lap szerint viszont Kubatov egy soroksári háznak is örülhetett, ahova tavaly ősszel be is költözött a családjával. A trükk, hogy az ingatlan a 80 éves anyós nevén van.

Ronda

Hatalmas bádogtető, fehér bádogfelületek, nulla utcára néző ablak, betonkerítés, kőfal, nem tűnik túl csábítónak az ingatlan (képek itt), bár belülről nyilván más a helyzet. A bejáratokat több kamera is figyeli.

A HVG egyik helyi forrása szerint a komplexumot menekülőútnak szánhatta Kubatov, aki autószerelő végzettségű. Ha egyszer felhagy a politikával, az egyik csarnokban elfér a műhelye a négy veterán Opel Kadettel együtt.

A hozzá tartozó telek a tulajdoni lap szerint 2643 négyzetméteres, de annyira új, hogy még az ingatlan-nyilvántartásban sem szerepel házszám alapján, sőt, még a Google műholdképén is üresnek látszik a telek. Hivatalosan még létre sem jöttek a vonatkozó házszámok.

A helyiek tudják

„nem üzemcsarnok az, hanem a Kubatov-rezidencia. Tudja, a Fradi-elnöké! Hej, ha látná, milyen autókkal jönnek-mennek itt”

 - mondta egy idősebb hölgy, aki kutyás őröket is szokott látni. Szerinte az utca földborítását is csak Kubatovék megjelenésével egyidőben aszfaltozták le.

Azt sem lehet tudni, hogy miből volt pénze ekkora monstrum felépíttetésére, legfrissebb nyilatkozata szerint a 747 878 forintos képviselői tiszteletdíján túl csak egyszeri 348 ezer forintot vett fel külföldi kiküldetés napidíjaként.

(fotó: Béli Balázs / Alfahír)