Külföldi kormányok pénzelték Clintonékat

A Clinton Alapítvány nem csak jótékonysági célokra fogadott el dillármilliókat. Algéria emberi jogi megítélését félmillióért javították. A külügyminiszter akkoriban véletlenül épp Hillary Clinton volt. 

Több külföldi kormánytól több millió dolláros nagyságrendű támogatást fogadott el a Clinton Alapítvány, amikor Hillary Clinton az Egyesült Államok külügyminisztere volt - közölte csütörtöki számában a The Washington Post.
 
A lap szerint az adományok egyike megsértette az alapítványnak az Obama-kormánnyal 2008-ban, Hillary Clintonnak a diplomáciai tárca élére történő kinevezését  követően megkötött etikai megállapodását is. A megállapodás azt kívánta megakadályozni, hogy az adományozók szívességeket tudjanak kieszközölni a miniszternél. Az alku lehetővé tette az alapítvány számára, hogy - kizárólag a jótékonysági tevékenysége számára - elfogadhasson támogatást külföldi kormányoktól, ám ezekről minden esetben köteles volt tájékoztatni a külügyminisztériumot. 
 
2010-ben Algéria félmillió dollárt utalt át Clintonék haiti földrengés-alapja számára. Az algériai kormány ugyanebben az időben 422 ezer dollárt olyan lobbista tevékenységre, amelynek célja az volt, hogy javítsa az észak-afrikai ország emberi jogi megítélését. A Clinton Alapítvány Hillary Clinton minisztersége alatt Algéria mellett Kuvaittól, Katartól, Omántól, Ausztráliától, Norvégiától és a Dominikai Köztársaságtól fogadott el támogatást.
 
Az alapítvány a The Washington Post sürgetésére csak most tette közzé, hogy milyen külföldi kormányzati adományokat kapott Hillary Clinton külügyminiszterségének évei alatt. Az értesüléseket politikai riválisai eszközként használhatják majd fel a volt first lady ellen, aki csaknem biztosan elindul majd a 2016-os elnökválasztáson.
 
Clinton, aki várakozások szerint előnyt próbál majd kovácsolni a külpolitikai tapasztalataiból, minden bizonynal olyan kérdéseket kaphat ellenfeleitől, hogy vajon mennyire volt képes függetleníteni tárcavezetői döntéseit az adományoktól.
 
Hillary Clinton hivatalosan 2013-ban, a külügyminisztériumból való távozása után csatlakozott az alapítványhoz. Azóta a külföldi támogatásokról kötött 2008-as etikai megállapodás érvényét vesztette, és az intézmény "legkevesebb két kormánytól", Németországétól és az Egyesült Arab Emírségekétől kapott támogatást. "Néhány külföldi kormány, például Szaúd-Arábia, amely Clinton kinevezése előtt támogatta az alapítványt, nem adott akkor, amikor hivatalban volt, és azóta felújította az adományozást" - írta a lap. A szaúdiak 2008 előtt alkalmanként 10-25 millió dolláros adományokat tettek.
 
Az amerikai törvények szerint külföldi kormányoknak és személyeknek - megakadályozandó a külső befolyásszerzést - tilos pénzt adományozniuk amerikai politikai jelölteknek. A lap ugyanakkor rámutatott, hogy az alap lehetőséget nyújtott az adományozók számára a Clinton család jóindulatának elnyerésére.
 
Bill Clinton volt elnök 2001-ben hozta létre az alapítványt, amely azóta csaknem 2 milliárd dollárnyi adományt gyűjtött össze. Az alkalmanként egymillió dollárnál nagyobb felajánlást tevők egyharmada külföldi volt. Közöttük voltak kormányok is.  Az alapítvány első ízben 2008-ban hozta nyilvánosságra, hogy kik a donorai.