Kulisszatitkok a kommunista propagandaemlékmű elleni akcióról

Valójában a Fidesz a megosztott a Szabadság téri kommunista emlékmű ügyében, hiszen Tarlós István támogatja az eltávolítását (miután kabinetfőnökével tárgyaltunk, kezdeményezte is azt a honvédelmi miniszternél), de az Orbán-kormány nem hajlandó lépni. Vajon ha egy ilyen nagy horogkereszt állna a Szabadság tér másik végén hasonló módon „Dicsőség a szövetséges német hősöknek” felirattal, akkor azt az ugyanúgy tiltott önkényuralmi jelképet eltűrnék, mondván, az is a történelmünk része?

„Szávay István, a Jobbik alelnöke szerint nem párttársa tette volt elfogadhatatlan, hanem az, hogy 25 évvel a rendszerváltás után még mindig ott lehet Budapest középén a szovjet emlékmű” – olvashattuk az Origón, de az ATV.hu már megosztottságot vizionált a Jobbikon belül, meg nem nevezett képviselőinkre hivatkozva, ami nyilvánvalóan valótlan, mi névtelenül nem nyilatkozunk soha, ez tiltott is pártunkban, vállaljuk véleményünket, ezért be is pereljük ezért a rágalomgyűjteményért a médiumokat, így döntött most az országos elnökség.

„Novák megvezette az öreget, aki azt sem tudta hol van” –többek közt ezt írta az ATV-hu a Pongrátz András ’56-os hős által összehívott akcióról, pedig aki akár csak a Corvin közi beszédét látta, akár a közbekiabálásra adott, improvizált, szívből jövőválaszát ("Megyek veletek!"), az tudhatja, hogy Pongrátz Andrásnak nagyon is határozott elképzelései voltak, sőt még én fogtam kissé vissza, hogy pl. ne vörös festékkel készüljön, ahogy előzetesen ő javasolta.

A Szabadság téri akciót egyébként a HVIM egyik, az akcióban persze tevékenyen részt is vevő tagja találta ki 22-én, majd szervezte meg egy nap alatt, elfogadva módosító javaslatomat, hogy az emlékmű helyett csak az önkényuralmi jelképek eltávolítása legyen a polgári engedetlenség meghirdetett célja. Amúgy egy ideig elleneztem az alapötletet, de akkor adtam be a derekam, amikor azt mondták: lehet, hogy ez az utolsó lehetőség a Sztálin-szobor ledöntőjével kivonulni oda. Pongrátz András 28-án utazott haza, így nem volt sok idő.

A Jobbik nagygyűléseinek elnökségi felelőseként az október 23-ai program, többek közt Pongrátz András hazahívása is az én feladatom volt, akit évek óta próbáltam rávenni erre. Nagy megtiszteltetésnek tartom részvételét, s az egész elnökség támogatta felszólalását. Önként állt a Szabadság téri akció élére is, melyet a média sok esetben az én magánakciómnak titulált, holott eleve több százan voltunk. Előzetesen az egész pártelnökséget tájékoztattam a civil misszióhoz való csatlakozási szándékomról, és azt senki sem ellenezte, csak ennek tudatában buzdítottam én is a részvételre a Facebook-oldalamon, amennyire lehet egy képviselőnek magánszemélyként. Lelkiismereti kötelességemnek tartottam, talán ezt érezte Vona Gábor is, amikor ő sem reagált csatlakozási szándékomra, pedig ha megtiltja, nem vettem volna részt az amúgy eredményes akción. Az elnökség úgy értékelte utólag, hogy az esemény a Jobbiknak ártott egy kicsit, nekem személy szerint rengeteget, a szovjet emlékmű ügyének viszont ugyanúgy sokat használt, legalábbis a figyelemfelkeltés szempontjából. Érdekes, hogy a nyilván sok negatív vélemény mellett két szakmájában dolgozó politológus is írt nekem levelet, melyben pozitívan értékelték az akciót. Az ügy végső rendezése persze csak tárgyalásos úton valósulhat meg, de most az a kérdés, hogy ellenzékben vég nélkül tűrjük-e a semmittevést. Még ha kicsit komikus is volt néhány pillanat, a média ingerküszöbét csak így lehetett áttörni, ugyanis korábban pl. hiába nyújtottam be alaposan kidolgozott kezdeményezéseket, sőt már több mint tíz éve is feljelentést az elvileg tiltott önkényuralmi jelképek miatt. Ha nem is cselekedtük meg, amit megkövetel a haza, de egy nemzeti minimumnak jó volt, Pongrátz Gergely égi tekintete előtt nem kell szégyenkezzünk. A mentelmi jogom mögé pedig nem bújok most sem, akármilyen következményekkel jár is a polgári engedetlenségem ügyében indult rendőrségi vizsgálat és feljelentés.

"Nem vagyunk úgy öltözve" - mondta Orbán a Gyurcsány-rezsim elleni semmittevés indokolására, s elhíresült mondása után én a látszatát is kerülni akartam, hogy miután a szovjet emlékműnél papírforma szerint rendőrsorfal fogadott, csak úgy visszafordulok. Ezért vittem még egy komoly feszítővasat is, melyet ugyanakkor nem vettem elő, nehogy olyan képeket mutassanak, hogy „felfegyverkezve” jelenek meg. Elismerem, még így is kicsit túltoltam az akciót egy '56-os hős mellett felvillanyozódva, de még mindig jobb, mint ha sehogy nem toltam volna az ügyet, ugyanis a rendszerváltást elszabotáló szalonpolitikusokkal tele a hócipő és az Országgyűlés. Hogy Orbán is szép szavai ellenére hogyan tiporja sárba forradalmárjaink függetlenségi harcát az amerikai érdekek kiszolgálásával, azt tudjuk.

Orbán Viktor miniszterelnöki kabinetfőnöke a 2002-es választások előtt is ígérte a szovjet emlékmű ügyének rendezését:

Ha újabb 25 évig nem történne semmi az ígérgetésen túl, akkor talán fiaim is készek lesznek a Pesti Srácok nyomába lépni. A kommunista emlékműhöz vitt szerszámjaim egyikét egyes liberális médiumok gyerekkalapácsnak nevezték, így most megmutatom, mi a különbség.

A kommunista vezetők közéletből való kitiltását sem támogatja még a Jobbik szavazóinak többsége sem, de nem lehetünk annyira demokraták, hogy minden kérdésben a közvélemény-kutatások határozzák meg a politikánkat, hiszen nekünk vannak elveink is, melyek mentén formálnunk kell a közgondolkozást. Ha mindig csak a szavazatokat hajszolnánk, akkor egyszer majd rájönnénk: győztünk, de minek, ha már minden alapelvünket feladtuk?Inkább tehát el kell magyarázzuk: ha kizártuk volna a közéletből a magas szintű kommunista vezetőket, köztük a KISZ KB-titkár Gyurcsány Ferencet, akkor sok jelenkori problémától is megszabadulhattunk volna.

Az Iránytű Intézet legutóbbi, reprezentatív kutatása szerint egyedül a Fidesz szavazói közt vannak többségben a lusztrációt támogatók, azaz furcsa módon Orbánék szavazói antikommunistábbak, mint Pongrátz Gergely pártjának követői, de hát a széthulló baloldal szavazóinak átáramlása miatt ez érthető, inkább csak az fájó, hogy a Fidesz eközben minden antikommunista kezdeményezésünket lesöpri. Na persze pl. a kommunista luxusnyugdíjak megvonását bizonyára többen támogatják, még a balos kisnyugdíjasok közt is. Ezért is lesz ez a kérdés a Jobbik első interpellációja hétfőn.

Ha 1956-ban szavazásra bocsátják, hogy legyen-e forradalom, vagy ledöntsék-e Sztálin szobrát, nyilvánvalóan a NEM szavazatok győznek. Én mégis a Pesti Srácokkal értek egyet. A polgári engedetlenségi akciónak köszönhetően több mint tíz évnyi küzdelmünk után sikerült a közbeszéd tárgyává tenni a kommunista propagandaemlékmű ügyét, illetve még fontosabb antikommunista követeléseink is adásba kerülhettek most pl. a Lánchíd Rádióban.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=YcMaI2iFcLA]

Szávay Istvánhoz csatlakozva vallom: nem engedhetünk az Alapító Nyilatkozatunkban is lefektetett, antikommunista elveinkből, akkor sem, ha épp nem egy népszerű felvetés a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításának ügye (pedig a tévedésekkel szemben sírok nincsenek ott, az pusztán egy kommunista propaganda már). Hiszen a Jobbik feladata a közgondolkozás formálása is.

Eléggé inkorrekt volt a Hír TV is, mindenhol fogást keresnek rajtam, már a honvédségbe való jelentkezésem is botrány szerintük. Vajon akkor mi a véleményük a (Sztálin-) szobordöntő Pongrátz Andrásról? A következő az lesz, hogy aki nem határolódik el tőle, annak sincs helye a Jobbikban? Legalábbis bal- és jobbliberális körök mostanában nagyon szeretnék kívülről megmondani, hogy milyen legyen a Jobbik:

[video:https://www.youtube.com/watch?v=FS98NX06uAs]

Nemcsak Balogh Gábor kitűnő Alfahír-vezércikke buzdított előzetesen az akción való részvételre, hanem Magvasi Adrián főszerkesztő és HVIM-vezetőségi tag szintén a velem való bármilyen egyeztetés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy toborozzon hazafiakat az eseményre, s mint aki végül maga is élen járt, így summázta a történéseket.

Novák Előd