A magyar válogatott fiatal középpályását a Werder Bremen egy éve igazolta le, majd a 2016/17-es szezonra klubja kölcsönadta az ugyancsak Bundesliga 1-ben szereplő Darmstadtnak. Aztán pár napja jött a hír, hogy a sereghajtó kék-fehérektől a Ferencvárosba került, szintén kölcsönbe.
Ilyen transzfert általában akkor szoktak alkalmazni, hogy ha egy játékos valamiért nem fér be a csapatába, vagy befér, játszik, de a szakmai stáb nincs megelégedve a játékával, s abban bízik, hogy kölcsönadva feljöhet arra a szintre, ami már megfelel az elvárásaiknak.
Ami tény: Kleinheisler két német klubot is megjárva, egy év alatt visszakerült Magyarországra. Abba a bajnokságba, amelyiknek élcsapatai tavaly úgy bőgtek le a nemzetközi kupákban, hogy augusztus 4-én az utolsó, még talpon lévő Videoton is búcsúzott az európai porondról. Ebbe a közegbe jött most haza fejlődni Kleinheisler. Oké, elfogadom, az FTC vezetőedzője, Thomas Doll majd gatyába rázza, és nyártól megint a Bundesligában pallérozódhat tovább. Így legyen! Mindenkinek ez az érdeke. De azért ne kelljen már szinte sikersztoriként kezelnünk ezt a szintzuhanást, ami a német és a magyar első osztály között van. Csak azért, mert a fiatal reménység köztudottan Orbán Viktor kedvence, és mint ilyen, nem fér bele a mai magyar képbe az a felvetés, hogy odakint a teljesítményével voltak gondok. Tényleg elhiszi ezt valaki, hogy azért (is) került most Magyarországra, hogy megtanuljon németül? Még egyszer: hazajön Németországból németül tanulni?
Két barátjával a Facebookon értekezve, (de nem a saját közösségi oldalán, ahogyan azt például a 24.hu tévesen írta) ezt furcsállva vázolt fel egy másik lehetőséget Urbán Flórián:
„Miért nem lehet kimondani! Fiam, szar vagy, nem ütöd meg a Bundesliga kettő szintjét sem, menjél haza lötyögni ahonnan jöttél.”
Megindult a kattintásvadász címekkel, szándékos torzításokkal teletűzdelt médiahadjárat Urbán ellen – talán a legkorrektebb anyagot Lantos Gábor hozta az Origón - , a tegnapi nap végére sokak szemében ő lett a magyar labdarúgás rákfenéje, a tróger alkoholista, a bunkó, a suttyó, aki bántja Kleinheisler Lászlót és a Fradit. Igaz, utóbbi nevét még csak meg sem írta, a klubra nem is célzott, de az ellenkezőjét sugallva mindjárt lehetett megint emelni az olvasottságot, és tüzelni a fradistákat, ráadásul az ősi rivális egyik ikonikus játékosa ellen.
És akkor most a címben foglaltakról, vagyis arról, hogy ennek a rosszízű műbalhénak a két főszereplőjét miért kedvelem:
Kleinheislert elsősorban nem azért, mert Oslóban bevert egy gólt a nagyképű norvégok kapujába, hanem azért, mert a játékában, a mentalitásában azt érzem, amit érezni szeretnék minden magyar labdarúgóban: hajt, mint az állat, mer és szeret is ütközni, ha van helye, lő, és még ügyes is. Biztos vagyok benne, hogy ebben a szellemben próbált helytállni a Bundesligában is. Ettől még sajnos tény, hogy a tekintélyes német szaklap, a Kicker osztályzatai alapján mindössze a 161. helyen áll 219-ből. És nem hiszem, hogy a gyenge német tudása miatt, ahogyan azt sem hiszen, hogy ha mondjuk egy afrikai játékos érkezik Bundesliga-csapathoz, egy év után visszaküldik Kongóba, hogy tanuljon meg rendesen németül.
Frank Baumann, a Werder Bremen sportigazgatója azt nyilatkozta, Kleinheisler valószínűleg nem sok játéklehetőséget kapott volna a Darmstadtnál, ezért kereste meg őket a klub. Mint a sportvezető elmondta, László is közölte a kívánságát, miszerint egy magyarországi élklubban játszana. „Mi továbbra is hiszünk a benne rejlő potenciálban. Thomas Doll pedig egy olyan edző, aki már sok játékost felhozott. Az a fontos, hogy László most rendszeresen játsszon. Bár Kleinheisler Darmstadtban is mindent beleadott, de még mindig hiányzik belőle a labdabiztonság és a taktikai érettség” – fejtette ki véleményét Frank Baumann.
Urbán Flórián játékát - fradistaként is - azért kedveltem, mert a mentalitásában azt éreztem, amit érezni szeretnék minden magyar labdarúgóban: hajtott, mint az állat, mert és szeretett is ütközni, ha volt helye, lőtt, és még ügyes is volt. Aktív pályafutása után is ezt a mentalitást tartotta, tartja szem előtt, mint edző, és nem mellékesen valóban meglehetősen szókimondó. Tényleg nem mindig a cizellált megfogalmazásaival tűnik ki, a TrollFoci-n sem ezért lett népszerű…
Mostani, nem a széles nyilvánosságnak szánt, de megtalált, majd feltálalt gondolatai vélhetően azért is váltottak ki szélsőséges érzelmeket, mert egy olyan labdarúgóról szóltak, akiben mi, magyar focibarátok a legkisebb királyfi lehetőségét láttuk meg az oslói gólja után, és egyből „sztárt” csináltunk belőle, jogos, de túlfűtött elragadottságunkban.
Reménykedjünk, hogy helyt fog ő még állni a Bundesligában, bízzunk benne, hogy követik majd magyar tehetségek, ugyanakkor azért járjunk a földön. Ebben segíthet Dzsudzsák Balázs is, aki bár saját bevallása szerint a sikeres Eb-szereplés után Bundesliga-szerződésben reménykedett, végül azonban az Egyesült Arab Emirátusokban kötött ki. A válogatott kapitánya augusztusban így fogalmazott a Nemzeti Sportnak adott interjújában: „Az Európa-bajnokságon mást nem hallottunk, mint hogy ilyen jók a magyar játékosok, meg olyan jók, miután hazatértünk, jóformán minden rólunk szólt, nem csoda, hogy azt hittem, nem győzünk majd válogatni az ajánlatok között. Aztán semmi. Szinte senkit nem kerestek, szinte senkit…” A kérdésre, hogy ennek mi lehet az oka, Dzsudzsák így felelt: „Kerestem a magyarázatot, de nem találtam. Azok után, hogy az Eb-n letettünk valamit az asztalra, fogalmam sincs, miért nem kellünk külföldön. Lehet, hogy ez a játékosok hibája, lehet, hogy a menedzsmenté, lehet, hogy a magyar futballé.”
Amikor Belgiumban játszott, egy rivális klub szurkolói megkérdezték Urbántól:
– Tudod, hogy miért szidunk téged?
– Nem.
–Azért mert nem nálunk játszol. Nem szeretünk, de tisztelünk a teljesítményedért. Örülnénk, ha nálunk játszanál, mert nekünk is egy ilyen mentalitású játékosra lenne szükségük, mint te.
Őszintén kívánom, hogy minél több olyan magyar játékos hódítsa meg az európai topligákat, akiket a rivális csapatok szurkolói utálni fognak a teljesítményükért. Mondjuk egy év múlva ilyenkor utálják majd Kleinheislert a Bréma legnagyobb riválisának, a Hamburgnak a szurkolói.
És akkor nincs kétség, nincs félremagyarázás.
Balczó Mátyás