Látogatóban a legszigorúbb börtönben

A Szegedi Fegyház és Börtön területén járt Vágó Sebestyén és Farkas Gergely.

Összességében elmondható, hogy az intézet a „legszigorúbb börtön” címen ismert, mégis a szigor olyan mértékű, mely konstruktív: épít, jó útra terel. Már akit lehet. A vezetőség - úgy tűnik - kellő mértékben foglalkozik a re-integráció problémakörével, hiszen igyekeznek az egyén erősségeit előtérbe helyezni (adott esetben jutalmazni), „új színt vinni” a fogvatartott életébe.

Az épületegyüttes

Érkezésünkkor Tikász Sándor bv. dandártábornok úr fogadott mindannyiunkat, majd a protokollvizsgálatot követően az intézmény méretarányos makettjét tekintettük meg. Már itt világossá vált számunkra, hogy egy igen nagy területű, szerteágazó épületegyüttesről van szó. 
 
Mint megtudtuk, a Szegedi Fegyház és Börtön három objektumból áll: egyfelől a Mars téren található a Csillag épület, más néven I. objektum, mely elnevezést építészeti sajátosságának köszönheti (csillag alakzatot formál). Tulajdonképpen a Csillag épület az intézmény fegyház részlege, így itt tartják fogva a súlyosabb bűncselekményt elkövetőket, köztük a 24 tényleges életfogytiglani büntetésre ítélt személyt.
 
A II. objektum szintén a város területén található, a Dorozsmai úton. Itt az előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorúak, nők és férfiak találhatóak. Jellegéből fakadóan itt nincs foglalkoztatás. 230 fő befogadására alkalmas.
 
A III. objektum pedig azért különleges, mert Nagyfa településen belül helyezkedik el a börtön ezen egysége. Itt az enyhébb börtönbüntetésüket töltő elítéltek találhatóak, jellemzően mezőgazdasági munkával (állattenyésztés és növénytermesztés) foglalkoznak szakemberek irányítása alatt.  Továbbá krónikus utókezelő részleg is található az objektum területén, mely a beteg fogvatartottak rehabilitációját, egészségét segíti.
 
Mindezek mellett pedig itt található egy menekülttábor is, de az intézetnek összesen annyi kapcsolata van a táborral, hogy a börtön konyhájáról szállítanak ide ételt.
 
Látogatásunk során az I. objektumot igyekeztünk közelebbről megismerni. Ezt tulajdonképpen három egységre oszthatjuk: a csillag-épületre, a megye I. és megye II. részlegre.
 
A csillag épültben az életfogytiglani büntetésre ítélt fogvatartottak találhatóak, a megye I. gyógyító-terápiás, drog prevenciós részleg, a megye II. pedig egyfelől átmeneti részleg, másrészt a börtönkörletek is itt találhatóak.

Az intézet történetéről röviden

A 19. században várbörtönként szolgált, majd a 1879-es nagy árvíz elmosta az épületet. 1884-re épült újjá, majd a törvényszék épületeként működött.  Méltán mondható, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek egyik legszebbike a szegedi Csillag.
 
A személyzeti ebédlő falait csodás, a fogvatartottak által készített portrék borítják, mely terem szépsége az Országgyűlés Vadász-termével vetekedik. 
 
1944-45 között az intézmény hadifogoly-táborként funkcionált.

Működéssel kapcsolatos információk

A személyzeti állomány esetében 99% -os felöltöttség van. A központi szolgálatszervek közé tartoznak a körletfelügyelők, biztonsági felügyelők és az egészségügyi dolgozók.

A biztonságról

Az intézmény falain belüli biztonságról szolgálati kutyák, kamera-rendszer és mozgásérzékelők gondoskodnak, míg a külső védelmet egyfelől a bástyafal, másrészt őrhelyek, kapuk és személyek látják el.

Szállítás

A szállítással kapcsolatosan szóba került a Kalocsán már fejtegetett csillagpontos szállítási rendszer, melyről az igazgató hasonlóan vélekedett, mint Dr. Tanács Eszter Tímea igazgató asszony: a legrövidebb és legbiztonságosabb út a jelenlegi módszer. Egyetlen veszélyfaktorként említette, hogy a fogvatartott és így a rokonok is tudják, illetve ismerik ezt a rendszert. 

Fogvatartottak differenciálása

A fogház részen lakóhelyiségekben töltik büntetésüket az elítéltek, a börtönrészleget zsúfoltság jellemzi, a zárkaajtókat azonban napközben nyitva tartják. Ezzel szemben a fegyház részleg már egy zárt rezsim, tehát az ajtók folyamatosan zárva vannak. 
 
Létező fogalom a rezsimváltás, hiszen a fogház részlegről átkerülhetnek a börtönbe, és pont fordítva is előfordul: börtönből az enyhébb fogházba kerül az elítélt.

Kapcsolattartás

A fogvatartottak havi egy alkalommal fogadhatnak vendégeket (kiskorúakat is fogadhatnak). Levelezésre, csomagküldésre és telefonhasználatra is az előírtak alapján van lehetőség.

Statisztikai adatok

Jelenleg csaknem 1600 fő a három objektum területén összesen fogvatartott személyek száma. Ebből kb. 570 személy található a fegyház részlegen (28 fő tényleges életfogytiglan, 213 életfogytiglan), 550 fő a börtön részlegen, 105-en fogházban és 200 felett vannak előzetes letartóztatásban.
 
Állampolgárságot tekintve 150 fő külföldi fogvatartott található jelenleg a Csillag területén, összesen 24 különböző országból (pl.: Pakisztán, Bosznia, Hong-Kong, Szerbia, stb.). Azon országokból származó fogvatartottak, amelyeknek van Magyarországgal kiadatási egyezménye, ott kérhető a rab forrás országban történő börtönbüntetésének letöltése. Természetesen ilyenkor figyelembe kell venni a küldő ország jogrendszerét: ott van e halálbüntetés, illetve amennyiben van, fennáll-e a veszélye, hogy otthon halálbüntetésre ítélik.
 
Az intézet terheltségét tekintve az előzetes részleg (II. objektum) 153%-osan túltelített, pont jellegéből fakadóan. A fegyház részen 151%-os a leterheltség, míg a III. objektumban (Nagyfa), „csupán” 98%-os ez a mutató.
 
A 2014-es évben 9 esetben volt példa mobiltelefon előtalálásra, 4 esetben kényszerítésre, azonban az öngyilkosságok száma nulla volt.

Foglalkoztatottság

A fogvatartottak csupán 60%-a dolgozik. Ennek legfőbb oka sok esetben a biztonsági kockázat magas foka, illetve az elítéltek kora és egészségügyi állapota.
 
Említésre méltó, hogy az intézmény kb. 40 fős karbantartó brigádját a fogvatartottak alkotják, valamint a dolgozók számára működtetett ebédlőben is elítéltek szolgálnak fel. 
 
Az oktatással kapcsolatosan megtudtuk, hogy 110-120 fő folytat általános iskolai tanulmányokat, 150 fő középfokú tanulmányokat, illetve kb. 30 fő felsőfokú képzésben vesz részt.

Vallás

Két kápolna található az intézmény területén, katolikus és református börtönlelkész szolgál. A két helyi felekezeten felül 6-7 másik felekezet tagjai is megtalálhatóak az elítéltek között.
 
A vasárnapi Istentiszteleten, ill. misén általában 30-40 fő van jelen. A lelkészek nagyon elhivatottak, mellyel a re-integrációt erőteljesen segítik. Ebből kifolyólag nem ritka, hogy régi fogvatartottakat hívnak meg a foglalkozásokra, akik elmesélik életútjukat, vallással való kapcsolatukat, példát mutatva az elítélteknek.
 
Egyéni egyházi foglalkozásokat is tartanak a lelkészek azon fogvatartottak számára, kik büntetésükből kifolyólag nem vihetőek csoportba (fegyházas elítéltek).