Lázár János hatalmasat füllentett a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban

A kormányoldalon valamiért nagyon ódzkodnak attól, hogy megismerhető legyen családtagjaik vagyoni helyzete.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban meglehetősen rosszul emlékszik. A Jobbik parlamenti képviselői ugyanis két éve önként leadják a velük közös háztartásban élők vagyonnyilatkozatait is, legyen szó házastársról, élettársról vagy gyermekeikről. A dokumentumok bárki által elérhetőek a Jobbik holnapján, a képviselőkre kattintva a bal oldalon.

Offshore nyilatkozatot is tettek

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője Lázár János által elmondottakra reagálva közleményében emlékeztet: a Jobbik képviselői és hozzátartozói nyilatkoztak arról is, hogy nincsen semmilyen offshore-cég érdekeltségük, ahogyan a Quaestor-botrány kapcsán is csak a jobbikosok és a velük egy háztartásban élők jelentették ki, a cég bedöntése előtt nem vettek ki bennfentes információk alapján semmilyen pénzt, vagy betétet a Quaestorból.

A jobboldali ellenzéki párt már hosszú évek óta követeli a vagyonnyilatkozati rendszer átalakítását. Elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a parlamenti képviselők és más közszereplők esetében is tegyék kötelezővé a velük egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatának leadását és nyilvánosságra hozását.

Senki sem követte a Jobbik példáját

Az elmúlt évben abszolút bebizonyosodott, hogy a jelenlegi vagyonnyilatkozat-tételi rendszer - ami az országgyűlési képviselőkre vonatkozik - abszolút rossz: egyrészt visszaélésekre ad lehetőséget, másrészről pedig hatalmas vagyonokat lehet vele elrejteni. Ez be is bizonyosodott az elmúlt évben - mondta Szilágyi György vasárnapi sajtótájékoztatóján.

 

Lázár János a Kúria döntését hozta fel érvként arra, hogy a képviselőkkel egy háztartásban élők számára miért nem lehet kötelezővé tenni a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozását.

A Kúria egy tavalyi állásfoglalása szerint: amíg az országgyűlési képviselők a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságát előíró szabályok ismeretében maguk döntenek úgy, hogy ennek tudatában is indulnak választáson, addig a hozzátartozók erről nem dönthetnek. Ugyanez áll azokkal a közjogi tisztségeket vállalókkal is, akiknek nyilvánosságra kell hozniuk a vagyonnyilatkozatukat. A Kúria álláspontja szerint ebben az alapjog korlátozás merülne fel a hozzátartozók esetében.

Van takargatnivalójuk?

Természetesen senki sem szereti, ha a zsebében kotorásznak, viszont aki politikai pályára szánja magát, annak számolnia kell ezzel. Sokan tudják ezt, éppen ezért számos vagyontárgyukat a velük egy háztatásban élők nevére vásárolják, ezzel már elrejtve a kíváncsiskodó szemek elől. Akinek nincsen takargatni valója, az bizonyára minden további nélkül nyilvánosságra meri hozni a családtagjai vagyonnyilatkozatát is. Azok esetében azonban, akik különböző jogszabályok mögé bújva menekülnek ettől, erős a gyanú: el akarnak titkolni valamit vagyoni helyzetükkel kapcsolatban.

A vagyonnyilatkozatok kérdése Rogán Antal helikopterezése után került ismét napirendre. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője először letagadta az esetet és perekkel fenyegetőzött. Majd az elé tárt bizonyítékok hatására magyarázkodásba kezdett. Az állította: felesége intézte a repülést. Közben az is kiderült, hogy valószínűleg nem az első útjuk volt a forgószárnyassal.

Rogánéknál ez a szokás: nyáron is helikopterrel siettek egy lagziba

Napok óta hangos a sajtó Rogán Antal helikopter-ügyétől. A miniszter hétvégén feleségével, Rogán Gaál Cecíliával együtt helikopterrel tért haza egy nyírtasi lagziból, amiről a sajtó hírt adott, Rogán pedig kínos magyarázkodásba kezdett. - Először letagadta a helikopterezést, és perrel fenyegetőzött, ám miután a Népszabadság b