Az olasz fotós Charleroi városkájáról készített egy sorozatot La Ville Noir – The Dark Heart of Europe (A fekete város – Európa sötét szíve) címmel.
A cél az volt, hogy a kontinensünk őslakosait, rajtuk keresztül pedig a keresztény, kisvárosi Európát olyan színben tüntesse fel, ami nyilvánvaló módon elborzasztja az embereket, mintegy kijelölve az utat, hogy muszáj vesznie a réginek, és inkább forduljunk a multikulti irányába.
Ez a fajta művészi hozzáállás persze nem új keletű. A legjellemzőbb példa erre a hollywoodi filmgyár történelmi, társadalmi szemlélete. Még a napjainkban játszódó produkciókban is a déli államokban élő embereket az esetek döntő többségében suttyó, műveletlen kreténeknek festik le, szemben a kifinomult, városias, liberális Északkal.
Mert valahol itt van elásva az a kutya.
A liberális szemlélet nem képes megemészteni a hagyományokon nyugvó emberi kapcsolatokat, a családot vagy épp a nemzetet. Ezért kényszeredetten támad, s mivel értékrendszere totálisan kiüresedett, a küzdelmet csakis nemtelen eszközökkel, vulgáris stílusban tudja lefolytatni.
Trolio sem különb. A belga városka mindennapjainak bemutatásához a csaló fotós úgy érezte, hogy egy kocsiban közösülő (de legalább eltérő nemű…) pár lencsevégre kapása például elengedhetetlen. Persze kiderült, hogy a felvételen látható férfi Trolio rokona, illetve, hogy a jobb fényviszonyok kedvéért egy zseblámpát is elhelyeztek az autó utasterében, pusztán a spontaneitás kedvéért...
Egy másik kép főszereplője, egy orgiát tartó festő olyan szinten autentikus, hogy még csak nem is ezen a településen él, hanem a fővárosban, Brüsszelben.
Végeredményben ez is csak cseppben a tenger, ugyanakkor tökéletesen példázza, ha Európa nem fordul el a hagyományaitól, akkor még mindig lehet esélye a fennmaradására.