"Legendákat láthattam játszani" - zenészeket kérdeztünk a Black Sabbath koncertjéről

 

Rudán Joe: - 1975-ben már hallgattam a Beat kedvelőinek című műsort a rádióban, és ebben játszotta le Komjáthy Gyuri bácsi a Sabotage albumot, amit szalagos magnóval fel is vettem. Egészen elképesztő súlyú muzsika volt, döbbenetes hatással volt rám, rengeteget hallgattam, éreztem, hogy megjött az én zeném! Aztán próbáltuk megszerezni a barátokkal az előző öt lemezt, hát, nem volt egyszerű akkor 12 évesen, egymáshoz cibáltuk a magnóinkat, vettük fel a kincseket. Később persze minden albumot beszereztünk, a magnókazetta után bakeliten.

 

Nagy Feró: - Körülbelül 1972-ben, amikor minden pop és rock zenekarnak kutya kötelessége volt eljátszani a Paranoidot. (nevet) Akkor szerettem beléjük. Akkoriban bakelit lemezekről még nem is álmodhattunk, így kazettán, és nagyon rossz minőségben kaptam meg az első albumukat. Azóta pedig végigkövettem az életüket, munkásságukat, ugyanúgy, mint az AC/DC-nek.

 

Mentes Norbert: - Általános iskolás koromban, a ’70-es évek végén a Beatles után a Black Sabbath volt a legnagyobb hatással rám. A keményebb zenék felé ők indítottak el.

 

Lénárd Yogi József: - 1982-ben, az akkori legjobb barátom, a Nyugat-Németországba kivándorolt nagynénikéjétől kapott tíz szenzációs bakelitlemezt. Ezek között volt a Sabbath Bloody Sabbath, a Sabotage, a Heaven And Hell, és az akkoriban megjelent Mob Rules is. 15 évesek voltunk és minden érdekelt, ami rockkal és metallal kapcsolatos. Minden házibulin ezek a lemezek szóltak, rongyosra hallgattuk őket, még a szekus rendőrtiszt is, aki figyelt bennünket, kívülről tudta az Iommi riffeket. Személy szerint nekem a Heaven And Hell és a Mob Rules a kedvencem, de a korábbi albumok is nagyon jól bejöttek a társaságnak, az akkori Donát-negyedi csöveseknek. (A Donát-negyed Kolozsvár egyik lakónegyede, ahol felnőttem és jelenleg is lakom.)

 

Kálmán Ákos: - A zenekarral való megismerkedésemet édesapámnak köszönhetem. Ez a történet egészen kisgyermek koromig nyúlik vissza. Édesapám nagyon gyakran hallgatta őket és tisztán emlékszem, hogy az első dal, amit hallottam tőlük cca. kétéves koromban, az Iron Man volt. És az a poén, hogy a félelmetes hangzástól és az ijesztő riffektől nagyon besz.rtam, tehát ha otthon épp zenét hallgattunk édesapámmal és egyedül hagyott a szobában, amikor épp megszólalt az Iron Man, abban a pillanatban fénysebességgel kirohantam. (nevet) Majd ahogy teltek az évek, kinőttem a félelmeimet, és egyre inkább kezdtem rájönni, hogy pontosan ez az, ami nekem kell! Ezek az acélvágó, mocskos, sötét riffek.

 

 

Nagy Hunor Attila: - Ötéves korom óta járok motoros- és rock találkozókra, fesztiválokra. Az ilyen helyeken a Paranoid kihagyhatatlan elem. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb rock zenekar repertoárjában benne van ez a szám. Később a gimiben már Ozzy lemezeire kaptam rá, és talán az „I’m Ozzy” könyv elolvasása után kezdtem alaposabban hallgatni a Black Sabbath albumokat. A mai napig, ha turnéban vagyunk, van, hogy havonta végighallgatom az első négy lemezt.

 

Tőrösné Kolozsy Erika: - A hetvenes évek vége felé, még általánosba jártam, amikor megkaptam az első kazettás magnómat. Kértem a haverokat, hogy hozzanak már valami jó zenét, és valaki átmásolta nekem a Paranoid albumot. A Black Sabbath nevét korábban már hallottam, de a zenéjükkel ez volt az első találkozásom. Mai napig beleborzongok, ha eszembe jut, hogy akkor mennyire letaglózott. A komor és szigorú War Pigs, és Ozzy egyedi hangszíne egyszerre rémisztett meg, és nyűgözött le. Az agyonjátszott Paranoidot sem tudom megunni azóta sem, elfogultan ez a lemez a nagy kedvencem tőlük. 

 

 

Rudán Joe: - Az egyszerű, letisztult, brutális riffek, egyből fel lehet ismerni Iommi gitársoundját. Van egy pontos, dögös alap, a könnyen megjegyezhető dallamok, és a zene áll a központban, nem a hókuszpókusz meg majomparádé. De azért nem mindig voltak ilyen „sikeresek”, a hetvenes évek végén nagyon rezgett a léc. Vagy a nyolcvanas évek közepén is megcsappant a népszerűségük, amikor egész Európában nem léphettek fel.

 

Nagy Feró: - Az, amit most is láttam tőlük, hogy csak a zenére koncentrálnak, csak azzal foglalkoznak. Én ettől sokkal több showelemet viszek bele a buliba. És megdöbbentő, hogy egy zenésztrió ilyen tömören tud játszani, de nyilván ez a tagoknak köszönhető.

 

Mentes Norbert: - A karakteres zene, a nem túl bonyolult gitártémák, ami viszont nagyon jellegzetes és eredeti. Az ilyen riffeket a legnehezebb kitalálni. Egy zenei stílus feltalálói. Minden zenész páratlan és zseniális a hangszerén. Ozzy hangja az egyik legkülönlegesebb és egyénibb hang a világon. 

 

Lénárd Yogi József: - A korszakalkotó muzsika megteremtése, a metal zene ideológiai feltalálása. Tony Iommi megcsonkult „vaskeze” a kitartás mintaképe a szakmában. És a legfontosabb dolog, hogy soha nem adták el magukat, nem kezdtek el más stílusban játszani a siker érdekében.

 

 

Kálmán Ákos: - A Sabbath nem véletlenül tarol napjainkban is. Elsősorban, fantasztikus zenészek alkotják a csapatot, annak ellenére is, hogy Bill Ward már sajnos nem kápráztat csodálatos dobolás technikájával, viszont a helyére került Tommy Clufetos, aki szintén fantasztikus zenész, és valami hihetetlen nagy showman is! Ez a négy ember együtt olyat alkot, amit másnak még nem sikerült és szerintem nem is fog.

 

Nagy Hunor Attila: - Nem kell nagy dolgokra gondolni… Csak tedd be például a War Pigset otthon. Aztán képzeld mellé, hogy élőben, nagy hangerőn megszólal ez a dal. Félelmetes… Egy olyan élmény, amit meg kell tapasztalni. Nem mellesleg ezt csak ők tudják így eljátszani!

 

Tőrösné Kolozsy Erika: - Számomra a műfaj külföldi „szentháromsága” a Deep Purple, a Led Zeppelin és a Black Sabbath. Ők a hard rock és heavy metal alapvetései, stílusteremtői. Nem véletlen, hogy akármelyik zenész, énekes huzamosabb ideig dolgozott ezekben a zenekarokban, mindegyikből rockisten lett. A jelenlegi felállású Black Sabbathnál még társul ehhez Ozzy ismert féktelensége, botrányai is, hiszen bármit is tesz a mai napig, az rögtön címlap sztori. Aki pedig műfajt teremt, nyilván attól a leghitelesebb a produkció a rajongók számára. Hiába láttam én már olyan tribute bandát, akiknek az élő koncertje az én fülemnek és lelkemnek jobb volt, mint az eredeti, (mert ilyen is van ám), de nem tudom elképzelni, hogy amíg él, működik egy ilyen eredeti zenekar, addig bárki is ki tudná ütni őket a nyeregből, és ne tudnának bárhol a világon teltházas bulikat adni. 

 

 

Rudán Joe: - Szomorú voltam, mivel gyerekkori bálványaimat utoljára láthattam. Ward bácsit azért hiányoltam, úgy teljesebb lett volna a kép. Egy időutazásban volt részem, bár örültem volna, ha az összes Ozzy-s lemezből csemegéztek volna, nemcsak az első pár albumból, de köszönöm nekik, hogy láthattam, és ott lehettem!

 

 

Nagy Feró: - Eltelt olyan húsz-harminc perc a koncertből, amíg szakmai szemmel élvezkedtem, és akkor döbbentem rá, hogy itt nincs még egy gitáros, csak egyedül Iommi csinálja az egészet, és vokál sincs, Ozzy elviszi egyedül a „balhét”. És minden élőben történik… valami hihetetlen volt. Egyébként végigénekeltem, ugráltam, őrjöngtem a nótákat, és, hogy egész közelről megnézzem a zenekart, egy rövid időre még a csápolók közé is bementem. Lestek is rám csúnyán, hogy mit tolakszik ez a f.sz… ja, Feró az, neki lehet. (nevet) Úgyhogy sikerült vagy öt-hat méterről látni, hallani Ozzy-t, utána meg visszamentem a helyemre. Ami a legnagyobb erényük, ami a legcsodálatosabb bennük, az az ős-Black Sabbath-ban a lassúság. Leragadnak egy témánál és lassan haladnak, az Istennek sem tudsz kijönni a mocsárból, belesüllyedsz és csak tapicskolsz. Ta-ta-ta-ta-dam (Feró itt az Iron Man riffjét dúdolja)… és ezt a tempót végig tartja a dobos. Nagyon nehéz! A fiam is azt mondta, hogy fantasztikus teljesítmény, amit Clufetos művelt.

 

Mentes Norbert: - Fantasztikus élmény volt! A másfél óra nagyon hamar elröppent, minden percét élveztem. Nagyon jó szólt a buli, hibátlanul játszottak, még egy hangot se hibázott Iommi. Geezer zseniális basszusgitáros, azt sajnáltam, hogy az arcát nem lehetett látni a ledfalon, de lehet, hogy ez koncepció volt. Nekem hiányzott Bill Ward dobos.

 

Lénárd Yogi József: - Úgy indultam el Kolozsvárról, hogy ez csak egy jó koncert lehet. Amikor megláttam, hogy az Aréna előtt mennyi ember gyűlt össze, még gyorsabban kezdett dobogni a szívem. Ami a legnagyobb hatással volt rám a közönséggel kapcsolatosan, hogy az én generációmból is nagyszámban ott volt azok, akik ezen a zenén nőttek fel, és a mai napig kitartottak a rock és a metal mellett. Ez a műfaj és ezen belül a Black Sabbath ennek a korosztálynak az ifjúságát, majd később az egész életét végigkísérte, és egy kicsit hozzájárult ahhoz, hogy a sötét kommunista éveket könnyebben átvészelje. Évekkel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy ez a zenekar még összeáll valaha, és Magyarországon is elbúcsúzik tőlünk. A koncert maga annyit adott amire számítottam, nem voltak extra elvárásaim. Tommy Clufetos dobos egy kicsit talán többet dobolt, mint amit megszoktam ezekben a dalokban, de ez legyen egy nagyon személyes vélemény.

 

Kálmán Ákos: - Én nagyon jól éreztem magam az egész bulin, hiszen legendákat láthattam játszani! Teljesen elvarázsolt a hangzásuk, egyenesen földbe döngölte az embert. Ami viszont kevésbé tetszett, az a jó öreg Ozzy mester hamissága jó pár dalban. De ezt abban a pillanatban teljesen le is sz.rtam, sőt most sem ez a lényeg, mert ő Ozzy, egy élő legenda. Viszont ő is csak egy ember, aki ugyanúgy öregszik, mint bárki más. Azonban nagyon kellemesen is csalódtam benne, mert azért az öreg még mindig ugyanazt adja a rajongóknak, amit azok elvárnak tőle. Tehát az a show, amit csinál, az még mindig ugyanaz, mint ami volt tíz, húsz vagy harminc éve. Szerencsésnek érzem magam, hogy a heavy metal atyjait még láthattam élőben!

 

 

Nagy Hunor Attila: - A Black Sabbath egy megkerülhetetlen dolog. Szerintem az ő munkásságuk minden zenésznek egy kötelező tanulmány kell legyen. Nagy közhely, de tényleg ez volt a legjobb koncert, amin valaha voltam. Az első pillanatban magával ragadott a buli, és a legutolsó számig, a Paranoid végéig nem bírtam leállni. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Ozzy-t láthattam már önálló koncertjén is, és most a majdnem teljes, eredeti BS felállással is. Nagyon szomorú lennék, ha nem lenne több alkalom a találkozásra. 

 

Tőrösné Kolozsy Erika: - Az egyetlen rossz az egészben, hogy a zenekar tervei szerint „The End”, pedig nekem még csak az első volt. A 70-es évek vége óta vágytam erre, hogy Black Sabbath élőben és Ozzyval, mert eddig sajnos nem sikerült eljutnom semelyik korábbi koncertjükre sem. Pár éve Ozzy szóló koncertjén ott voltam ugyan az Arénában, és az is nagyon tetszett, de azért számomra ez így az igazi. Családilag nagyon készültünk rá, a fiam is ezeken a zenéken nőtt fel. Erős, bátor kezdés volt a Black Sabbath című dallal nyitni, nálam viszont annyira betalált, hogy faképnél hagyva mindenkit előrerohantam, amennyire csak tudtam. Végülis az első sor szélén kötöttem ki. Ahogy a koncert után rögtön a helyszínen pár ismerősünkkel és egy Facebook posztban is nagyjából már megfogalmaztam: zeneileg hibátlan, fantasztikus volt a banda. Külön ki kell emelnem a dobost, elementáris erejű volt, amit művelt a szóló alatt. Hogy Ozzy hamis volt? Igen, és...? Kit érdekel?! Láttam másokat is a koncerten, ahogyan elnéző mosollyal az arcukon vették tudomásul. Ozzynak még ezt is megbocsátjuk, sőt, ismerve őt, annak örüljünk, hogy még él és láthattuk. Óriási és felejthetetlen élmény volt! Úgy ahogy van, imádtam és ezzel az estével kipipáltam egy sort a bakancslistámon.